Frissítve:

Sukoró-ügy – A Szolnoki Törvényszék átadta a pert a Fővárosi Törvényszéknek

Szolnok, 2014. január 4., szombat (MTI) – A Szolnoki Törvényszék – figyelemmel az Alkotmánybíróság decemberi határozatára – illetékesség hiánya miatt átadta a Sukoró-ügyként ismert büntetőpert a Fővárosi Törvényszéknek, az ügy iratait már átszállították Szolnokról Budapestre – közölte Sándor Géza, a Szolnoki Törvényszék szóvivője szombaton az MTI-vel.

hiba beküldése

Az Alkotmánybíróság december 3-án közölte, hogy alkotmányellenes volt a bírósági ügyáthelyezések alapjául szolgáló korábbi törvény.

Sándor Géza emlékeztetett rá, hogy a sukorói telekcsere ügyében indított büntetőper tavaly január 7-én kezdődött a Szolnoki Törvényszéken, amelyet az Országos Bírósági Hivatal elnöke jelölt ki az ügy tárgyalására. Az eljáró bírói tanács az öt vádlott ellen indult, több mint száz tanút felsorakoztató perben több mint 20 tárgyalási napot tartott. Meghallgatta többek között Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt, Bajnai Gordon akkori nemzetgazdasági minisztert, valamint Veres Jánost, a pénzügyi tárca volt vezetőjét. A bíróság előtt vallott decemberben Joav Blum izraeli-magyar állampolgár, a befektetni szándékozó külföldi üzletemberek képviselője is.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 2012 nyarán emelt vádat Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója, Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatója, Markó Andrea, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkára, F. Zsolt értékbecslő és V. Bálint ügyvéd ellen.

Tátrai Miklóst, Császy Zsoltot, Markó Andreát és F. Zsoltot egy külföldi befektetői csoportnak a Velencei-tó partjára tervezett kaszinó-beruházásával kapcsolatban különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletével vádolják. Ezt a KNYF szerint Tátrai Miklós és Markó Andrea tettesként, míg Császy Zsolt és F. Zsolt bűnsegédként követte el. V. Bálint ellen kétrendbeli közokirat-hamisítás bűntette a vád. A vád szerint a beruházással összefüggő telekcsere-szerződés teljesülése esetén 1,294 milliárd forint kár érte volna az államot.

 – MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Júliusban is Magyarországon nőtt a leggyorsabban az építőipari termelés az EU-ban
Luxembourg - Az előző hónaphoz hasonlóan, júliusban is Magyarországon bővült éves összevetésben a legnagyobb [...] tovább »
Tiszaújváros adott otthont az első EMEA régiós Jabil Joules Power Fórumnak
A Jabil (NYSE: JBL) tiszaújvárosi gyártóüzeme adott otthont a vállalat első EMEA (Európa, Közel-Kelet és [...] tovább »
Négy állami társaság ellenőrzését zárta le az Állami Számvevőszék
Budapest - Az Állami Számvevőszék befejezte a Digitális Jólét Nonprofit Kft., a Bethlen Gábor Alapkezelő [...] tovább »
A Diákhitel Központ nullszaldóval zárta az első fél évet
Budapest - A hallgatói hitelrendszert működtető - az alapítói szándék szerint nyereségcél nélkül [...] tovább »
Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálatot indított az Elon Musk alapította Tesla ellen
Washington - Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálatot indított az Elon Musk alapította, elektromos [...] tovább »
Már 11 éve emelkedik a hazai autópark átlagéletkora
Budapest - Már 11 éve emelkedik a hazai autópark átlagéletkora: a kutatási adatok alapján az autópark átlagos [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Boros Gergely váltja Doma Gergőt a kajak-kenu szövetség szakmai igazgatói posztján
Budapest - Október elsejétől a világbajnok kajakos, Boros Gergely váltja Doma Gergőt a Magyar Kajak-Kenu [...] tovább »
Horváth Milán: ob-arany után, Eb előtt
Miskolc - A szeptember 12-15. között Gyöngyösön megrendezett junior korcsoportos ökölvívó országos [...] tovább »
Dudás Gyula a veterán vb-n bizonyított
Miskolc - A hosszú éveken át a Diósgyőri Atlétikai Clubot (DIAC) és a Miskolc Városi Sportiskolát (MVSI) [...] tovább »
DVSC: cél az élmezőny!
Debrecen - A szombati kupamérkőzés után szeptember 29-én folytatódik a harc az OTP Bank Ligában. A Loki az újonc [...] tovább »
A tiszakeszi csatár nem számított a gólszüretre
Tiszakeszi - A 6. forduló mérkőzéseit rendezték meg a hétvégén a megyei II. osztály Közép csoportjában. tovább »
Nyomják a pedált és a pecsétet
Nyíregyháza - Bringaváros 7.1: október 6-án is sokan pattannak nyeregbe a megyeszékhelyen. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása