Frissítve:

Strasbourghoz fordult az orosz betiltott jogvédő szervezet

Moszkva, 2013. július 4., csütörtök (MTI) – A strasbourgi Európai Emberi Jogi Bírósághoz fordult a Golosz nevű orosz választási jogvédő szervezet amiatt, hogy az igazságügyi minisztérium fél évre betiltotta működését – közölte csütörtökön az Izvesztyija című orosz napilap.

hiba beküldése

A 2011 decemberében rendezett parlamenti és a 2012 márciusában tartott elnökválasztáson számos visszaélést feltáró nem kormányzati szervezet (NGO) működését a múlt szerdán függesztette fel fél évre az igazságügyi minisztérium azzal az indoklással, hogy megsértette az úgynevezett külföldi ügynöktörvényt, ugyanis nem vetette magát nyilvántartásba külföldi ügynökként.

A tavaly november végén hatályba lépett jogszabály minden olyan Oroszországban működő NGO-t erre kötelez, amely politikai tevékenységet folytat és ehhez külföldi pénzügyi támogatást vesz igénybe.

Az igazságügyi tárca szerint a törvény azért vonatkozik a szervezetre, mert a norvégiai Helsinki Bizottság tavaly pénztámogatást ítélt meg a Golosznak. A szervezet hiába érvelt azzal a bíróságon, hogy nem vették igénybe a pénzt, és a számlájukat kezelő Szberbank is igazolta, hogy nem nyúltak a külföldi adományhoz, a bíróság nem változtatta meg az igazságügyi tárca törvénysértés címén hozott döntését.

Lilija Sibanova, a jogvédő szervezet vezetője az Izvesztyijának nyilatkozva bűncselekménynek nevezte orosz igazságügyi tárca felfüggesztő döntését, és azt mondta, hogy az Európai Emberi Jogi Bíróság kedvező döntésére számít. Az orosz államtól legalább 5 millió dolláros kártérítést követelnek.

A Golosz felfüggesztése előtt fel akarta oszlatni magát, alapítói új szervezetet akarnak létrehozni. A szervezetre ugyanis májusban 300 ezer rubeles (körülbelül 2,1 millió forint) bírságot szabott ki a bíróság a tavaly november végén hatályba lépett külföldi ügynökökről szóló törvény megsértése címén. A szervezet vezetőjét 100 ezer rubelre (körülbelül 700 ezer forintra) büntette a közigazgatási bíróság.

Az orosz főügyészség március végén a nem kormányzati szervezetek tömeges ellenőrzésébe kezdett, mivel addig az Oroszországban működő egyetlen NGO sem regisztráltatta magát külföldi ügynökként a törvény előírása alapján. Az ellenőrzés ellen hazai és külföldi jogvédők tiltakoztak, a hatalom politikai nyomását sejtve a háttérben.

www.izvestia.ru/news/553048

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Autóbaleset érte a brit uralkodó férjét
London - Autóbaleset érte a brit uralkodó férjét. A Buckingham-palota csütörtök esti bejelentése szerint [...] tovább »
Berlinale – Összeállt a 69. Berlinale versenyprogramja
Berlin - Elkészült a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) versenyprogramja, az Oscar-díjas francia [...] tovább »
Harmadszor is elutasította Iohannis a román kormányfő miniszterjelöltjeit
Bukarest - Harmadszor is elutasította Klaus Iohannis román elnök Viorica Dancila kormányfő miniszterjelöltjeinek [...] tovább »
Hihetetlen videó: Íme a világ legnagyobb fehér cápája – A búvárok meg úgy úszkáltak vele, mintha csak egy cuki delfin lenne
Hawaii - A Deep Blue névre keresztelt cápa a legnagyobb fehér cápa, amit kamerák valaha megörökítettek. [...] tovább »
Jó hatással volt a tengeri emlősökre és a teknősökre a fajvédelem
Washington - Jelentős mértékben nőtt a tengeri emlősök és tengeri teknősök populációinak több mint [...] tovább »
Videó: A természet nagy úr – Ijesztő felvétel az Alpokban hömpölygő lavináról
Az Alpok osztrák magaslatain 5 méternél is magasabb hóvastagságot mértek, a Tátra szlovák oldalán pedig több [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Asztalitenisz World Tour – Póta meccslabdáról kapott ki, Madarász és Majoros is kiesett
Budapest - Mind a három magyar játékos, Póta Georgina, Madarász Dóra és Majoros Bence is vereséget szenvedett az [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Hosszabbításban verte az FTC a Vasast
Budapest - A listavezető Ferencváros hosszabbításban győzött a Vasas otthonában, míg a Fehérvár nyert a megyei [...] tovább »
Férfi kézilabda vb – Izland is a középdöntőbe jutott
Koppenhága - Izland válogatottja két góllal legyőzte Macedónia csapatát a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
Mályi FC: Veretlenül lehetnek kettesek
Mályi – A megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság Dél-Borsod csoportját a Mályi FC gárdája vezeti. tovább »
Férfi kézilabda vb – Tunézia lesz a magyarok harmadik ellenfele a középdöntőben
Koppenhága - Tunézia válogatottja öt góllal legyőzte Ausztria csapatát a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
DVSC: Nikitscher Tamással is hosszabbított a klub
Debrecen - A fiatal középpályás 2021 decemberéig írt alá - adta hírül a dvsc.hu. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása