Frissítve:

Stephen Hawking hangja is megszólal Pink Floyd új albumán

Stephen Hawking Stephen Hawking - © Fotó: Bruno Vincent/Getty Images
London, 2014. október 9., csütörtök (MTI) – A világhírű brit elméleti fizikus, Stephen Hawking elektronikus hangja is megszólal a Pink Floyd novemberben megjelenő új albumán.

hiba beküldése

A The Endless River című duplalemezzel 20 éves szünet után jelentkezik a brit rockegyüttes. A korongon David Gilmour, Nick Mason és a 2008-ban elhunyt Richard Wright is szerepel, mivel abból a húszórás anyagból készült, amelyet a banda The Division Bell című stúdióalbumának 1993-as felvételeikor rögzítettek.

Az izomsorvadás következtében teljesen lebénult világhírű brit tudós, aki évtizedek óta lélegeztető gépen van és számítógép segítségével kommunikál, a Talkin’ Hawkin című számban “szólal meg”. Egy 1994-ben elmondott beszédéből vette át hangját az együttes.

A The Endless River főként instrumentális zenéket tartalmaz, csupán egyetlen dal, a banda egész történetére reflektáló Louder Then Words került a korongra, amelynek szövegét Polly Samson, Gilmour felesége írta.

1965-ös megalakulása óta a Pink Floyd több mint 250 millió lemezt adott el világszerte. Az együttes utoljára a 2005-ös londoni Live 8 jótékonysági koncerten lépett színpadra. Azt egyelőre nem tudni, hogy turnéznak-e majd az új albummal.

http://www.telegraph.co.uk/culture/music/11147903/Stepehen-Hawking-to-feature-in-new-Pin-Floyd-album.html

-MTI-



További hírek a Zene kategóriából
Elhunyt Kékes Zoltán, a Hungária és a Dolly Roll gitárosa
Budapest - Elhunyt Kékes Zoltán, a Hungária együttes egykori gitárosa, a Dolly Roll vezetője és menedzsere. A [...] tovább »
A Dal 2017 – A második válogató lesz szombaton
Budapest - Szombaton a második válogatóval folytatódik A Dal 2017. A Duna és a Duna World csatornán élőben [...] tovább »
Meg tudja nevezni a 20 ikonikus embert a popkultúrából?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Egy fénykép alapján kell felismernie a hírességeket. Menni fog? Sok sikert! tovább »
Elhunyt Vida Ferenc, a Lord együttes alapító basszusgitárosa
Budapest - Elhunyt Vida Ferenc, a szombathelyi Lord együttes egykori alapítója, volt basszusgitárosa. A [...] tovább »
Videó: Húsjégkrém, szemgolyó kiköpés és meztelen csajok – A net zabálja ezt az új bizarr orosz klippet (18+)
Oroszország - A 13 millió megtekintés magáért beszél - A Little Big névre keresztelt orosz formáció olyan [...] tovább »
Haláltánctól a szimfóniáig Miskolcon
Miskolc - Wagner, Saint-Saëns és Csajkovszkij művei csendültek fel csütörtök este a Miskolci Szimfonikus Zenekar [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong MOL Liga – A Ferencváros kiütéses győzelmet aratott
Budapest - A Ferencváros minden harmadban három gólt ütve 9-0-ra győzte le a vendég Dunarea Galati együttesét a [...] tovább »
Ifjú gazdákra leltek a stoplisok
Nyíregyháza - Rudolf Gergely egykori focicsukáit ifjú akadémistáknak ajándékozta. tovább »
Asztalitenisz World Tour – Póta Európa-bajnokot vert és negyeddöntős egyesben
Budapest - Póta Georgina bejutott egyesben a legjobb nyolc közé az év első asztalitenisz World Tour-versenyén, a [...] tovább »
Bodó és még sokan mások Sényőn
Hatványozottan igaz a megye egyes futball­csapatra, hogy jelentősnek nevezhető változások történtek. tovább »
Továbberősíteni a színes várost, Kazincbarcikát
Kazincbarcika - „Tettük, ami a dolgunk, a tudásunk legjavát adva.” tovább »
Marosi-kezdődobással indult a gálamérkőzés Ózdon
Ózd - A világválogatottról szólt a péntek este, mostantól Marosi István nevét viseli az ózdi sportcsarnok. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása