Frissítve:

Sportlövő Eb – Szabián Norbert olimpiai kvótát szerzett

Maribor, 2015. július 22., szerda (MTI) – Indulási jogot szerzett a jövő évi riói olimpiára Szabián Norbert sportlövő, mivel a szlovéniai Mariborban zajló Európa-bajnokságon negyedik lett az 50 méteres kisöbű szabadpuska fekvő versenyszámban.

hiba beküldése

A magyar sportlövő az alapversenyben elért 624,9 körös teljesítményével éppen bejutott a nyolcas döntőbe, amelynek mezőnyében rajta kívül a svájci Simon Beyelernek és az orosz Szergej Kovalenkónak szintén nem volt kvótája. Mivel két indulási jogot lehetett szerezni, Szabiánnak egyiküket meg kellett előznie a kvótáért.

A döntőben a nyolcadik sorozat után esett ki először a legrosszabbul álló versenyző, majd két lövésenként újabb és újabb sportlövő búcsúzott. A 14. sorozat után Beyeler volt az utolsó, így ötödik helyen végzett, és ezzel biztossá vált Szabián indulási joga. A magyar végül 164,8 körrel negyedikként zárt a fináléban. A győzelmet Kovalenko szerezte meg.

“Gondolataim legmélyén megfordult a fejemben, de nem számítottam rá, hogy olimpiai kvótát szerzek. A három puska szám közül ez megy a legjobban. Az összetetthez az állóm nem elég jó, de ezt a fekvő számot is edzem a legtöbbet” – nyilatkozta Szabián Norbert a Kossuth Rádiónak.
“A sok munka meghozta a gyümölcsét. Nagyon jó volt a formaidőzítés, köszönhetően Kissné Oroszi Editnek, az edzőmnek. Az alapversenyben egyéni csúcsot lőttem, és ez nagyon kellett, hogy egyáltalán a döntőbe jussak” – fejtette ki Szabián.

“Az első ilyen nagy döntőm volt Európa-bajnokságon. A finálé előtt nem is tudtam, hogy kit kell megelőznöm az olimpiai kvótához, csak amikor kijöttem a lőállásból és hallottam a magyarok tapsát, akkor mondta az edzőm, hogy megszereztem a riói indulási jogot. Ez a kvóta most nekem felér egy kontinensbajnoki éremmel” – tette hozzá.

A szám másik két magyar indulója közül Sidi Péter 619,4 körrel 43., Jákó Csaba 604,1 körrel 65. lett. A magyar csapat a 18. helyen végzett.
A sportlövőknél ez a harmadik magyar olimpiai kvóta Rióra. Tobai-Sike Renáta a szeptemberi granadai világbajnokságon a sportpisztolyosok versenyében elért harmadik helyével harcolta ki a részvétel jogát, áprilisban pedig a világ- és Európa-bajnok puskás, Sidi Péter szerzett indulási jogot azzal, hogy a dél-koreai Csangvonban rendezett világkupán megnyerte a légpuskaszámot.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
BOON-ÉLŐ – Honvéd vs. DVTK
Budapest, Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga NB I. 2017/2018-as szezonjának 2. fordulójában a Diósgyőri [...] tovább »
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: újabb meglepetés a cél
Balmazújváros - A balmazújvárosi szakmai stáb a mentális felkészítésre is nagy hangsúlyt fektetett a héten. tovább »
Bátran nyúl a fiatalokhoz a Bátor
Nyírbátor - A Nyírbátor NB III-as csapata immár olyan - meglehetősen fiatal - futballistákkal soraiban lépett [...] tovább »
A sportág szentélyében tanulhatnak
Nyíregyháza - A Nyíregyházi Tigers két fiatalja részt vehet a rangos nemzetközi edzőtáborban. tovább »
Ismét bizonyította íjjal, hogy ki a Jani!
Nyíregyháza - Szedlár János a világbajnokságon és a kontinensviadalon szerzett három aranyat és egy ezüstöt. tovább »
Vizes vb – Brazil és a japán győzelem női vízilabdában az alsóházban
Budapest - Brazília és Japán válogatottja játszhat majd hétfőn a női vízilabdatorna 13. helyéért a vizes [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Véber György a megye kettőben
Nyíregyháza - Véber György lett a Pest megyei másodosztályban induló Duna-Tisza Aszfalt Törteli KSK új [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása