Frissítve:

Spanyolországban jelenleg nincs elég férőhely a menekültek befogadására

Madrid, 2015. június 1., hétfő (MTI) – Spanyolországnak bővítenie kellene a befogadó központokat ahhoz, hogy férőhelyet tudjon biztosítani annak az 5837 menekültnek, akiket az Európai Bizottság javaslata alapján el kellene helyeznie – közölte a menekülteket segítő spanyolországi szervezet (CEAR) főtitkára hétfőn Madridban.

hiba beküldése

Estrella Galán elmondta: a Valenciában, Sevillában és Madridban működő központok jelenleg 1000 ember ellátására alkalmasak, az ellátórendszer pedig úgy épül fel, hogy két éven át nyújtson segítséget a befogadott menekülteknek.

Az első hat hónapban szállást, élelmet kapnak, pszichológus van mellettük, és képzésben is részt vesznek, hogy aztán munkához jussanak. Fél év után megkapják a munkavállalási engedélyt. Aki ekkor még nem alkalmas arra, hogy önálló életet kezdjen, az még három hónapig maradhat a központban, aki pedig elköltözik onnan, továbbra is kap juttatásokat.

A szakember szerint olyan emberekről van szó, akik a halál elől menekültek, ezért nem a nemzetiséget, hanem a kiszolgáltatottságot kellene figyelembe venni, amikor döntenek róluk.

A bizottság javaslata meghatározza, hogy az uniónak összesen 20 ezer embert kell befogadnia Szíriából, illetve Eritreából. Továbbá az Olaszországban és Görögországban összezsúfolódott menekültek mintegy 40 százalékát – ez jelenleg 40 ezer ember – egy meghatározott kvótarendszer szerint elosztanák a tagállamok között.

Spanyolország már korábban jelezte, hogy nem ért egyet a kvóta meghatározásának módjával, ugyanis szerinte nem kellő súllyal veszi figyelembe az egyes tagállamok munkanélküliségi rátáját – ez Spanyolországban a második legmagasabb az unióban -, és az országok eddigi erőfeszítéseit, amelyeket a menekültek befogadásáért tettek.

Már Németország és Franciaország is kifejezte aggályait a migrációs kvótajavaslattal szemben.

– Fehér Krisztina, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Harminc éve döntötték le a berlini falat
Köszönetet mondott Frank-Walter Steinmeier német államfő a közép-európai népeknek a hazája [...] tovább »
Kutyákat használnak régészeti leletek feltárására horvát archeológusok
Különleges kiképzésben részt vett kutyákat használnak horvát archeológusok régészeti leletek feltárására, [...] tovább »
Bolgár kamion – Rendőrség: valószínűleg kínaiak az áldozatok
Valószínűleg kínai állampolgár volt az a 39 ember, akit szerda hajnalban holtan találtak egy bolgár rendszámú [...] tovább »
Harminckilenc holttestet találtak egy teherautóban Angliában
Harminckilenc holttestet találtak egy bolgár kamionban a délkelet-angliai Essex megyében - közölte szerdán a [...] tovább »
Nem bűncselekmény többé az abortusz Észak-Írországban
Nem számít bűncselekménynek keddtől az abortusz Észak-Írországban, és a jövő év elejétől az azonos neműek [...] tovább »
Balogh F. András: Peter Handke az osztrák lelkiismeret egyik írója
Peter Handke az osztrák lelkiismeret egyik írója - mondta el az MTI-nek Balogh F. András, az Eötvös Loránd [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása