Frissítve:

S&P-minősítés – Elemzők: nem volt meglepetés a Standard & Poor’s adósosztályzata

Budapest, 2014. szeptember 19., péntek (MTI) – Az MTI által megkérdezett elemzők rövid értékelése szerint nem volt meglepetés, hogy megerősítette Magyarország hosszú és rövid futamidejű, devizában és hazai valutában fennálló szuverén adósságának “BB/B” szintű adósosztályzatait pénteken a Standard & Poor’s, az eddigi stabil kilátással.

hiba beküldése

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője szerint a “papírforma” érvényesült, erre lehetett számítani. Elmondta: a magyar gazdaság teljesítménye jobb, mint fél, vagy egy éve, a határozott javulás ellenére a hitelminősítő azonban nem változtatott a magyar adósosztályzaton, vélhetően a gazdaságpolitikai bizonytalanságok miatt.

Török Zoltán ezek közé sorolta az egyes gazdasági szektorokat érintő intézkedéseket, például a devizahiteleseket megsegítő törvény, illetve a további várható jogszabályok esetleges hatásait.

A banki vezető elemző arról is szólt, hogy ugyan az első fél év növekedési adatai gyors magyar gazdasági bővülést mutattak, de ezekben számos egyszeri hatás is érvényesült.

Úgy vélte: a hitelminősítő foglalkozott az államadósság pályájának alakulásával is, és úgy látták, az adósság/GDP alakulásában még nem látni csökkenő tendenciát.

Török Zoltán kitért arra is, hogy van esély az államadósság GDP-hez mért arányának csökkenésére, de ehhez sok feltételnek kedvezően kell alakulnia. Ha például a hazai növekedés egyszeri okok miatt lelassul, például azért, mert a nyugat-európai gazdaság nincs jó helyzetben, illetve az ukrán-orosz válság hatására, akkor ezek a tényezők megakadályozhatják a látványos javulást az államadósság arányának GDP-hez viszonyított alakulásában – elemezte Török Zoltán.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint sem volt meglepetés az S&P osztályzata, annyi lehetett volna a változás, hogy pozitív kilátással mondja meg az osztályzatát a hitelminősítő. Az S&P is vélhetően kivár, mint a többi hitelminősítő, és azt nézi, megmarad-e a magyar gazdasági növekedés dinamikája, illetve tovább tud-e csökkenni az államadósság GDP-hez mért aránya.
Hozzátette: a hitelminősítő a kockázatok közé sorolta, hogy a forint elmúlt időszakbeli gyengülése növeli az államadósságot, és a hitelminősítő szerint kockázatot jelent az állami tulajdon növekedése, az állam vállalatvásárlásai is.

Úgy ítélte meg: az S&P szakértői nem látják, hogy 2016 végéig érdemben csökkenne az államadósság GDP-hez mért aránya. Az S&P a magyar bankszektor helyzetét is kockázatosnak ítélte, egy 10-es skálán 8-as osztályzatot adtak a magyar bankszektornak. Talán a jövő tavaszi minősítésében javít majd pozitív kilátásra a Standard & Poor’s – mondta Németh Dávid.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Brexit – A rendezetlen kiválás legalább 2,3 milliárd euró közvetlen kárt okozna Hollandiának 2023-ig
Brüsszel, Hága - Legalább 2,3 milliárd euró közvetlen kárt okozna a holland gazdaságnak 2023-ig az Egyesült [...] tovább »
Szombatig lehet beadni az első szemeszteri diákhitel-kérelmeket
Budapest - Az első szemeszterben december 15., szombatig adhatják le diákhitel kérelmeiket a hallgatók, s az [...] tovább »
Nagy István: elismerésre méltó a tanyagazdák munkája
Budapest - Elismerésre méltó a tanyagazdák munkája; az Év Tanyája díj alapítójának szándéka Magyarország [...] tovább »
A sajómenti vasember
Miskolc - A közös ipari örökség védelme hívta életre a Miskolc és Rozsnyó részvételével szervezett programot. tovább »
Világszerte romlott az országok teljesítménye az éghajlatváltozás elleni harcban
Budapest - Magyarország a 42. helyezést érte el a legfrissebb Éghajlatváltozási Teljesítési Mutatóban (CCPI [...] tovább »
Megfontolt karácsonyt kívánunk!
Az év végi forgatag hatására többen igényelnek különböző fogyasztási hiteleket, vesznek fel gyorskölcsönt, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jövő júliusig eltiltották gesztelyi focistát – Labdarúgó fegyelmi határozatok
Miskolc - A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén megyei igazgatóságának fegyelmi bizottsága két, [...] tovább »
Miskolci Vénusz: „Teljesen vállalható vereséget szenvedtünk az Astrától”
Miskolc - Női futsal NB I, 10. fordulójában a Miskolci Vénusz fogadta a Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC-t. tovább »
A Fehérgyarmat elszenvedte idei tizedik vereségét
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Hétvégén NB II.-es csapataink is befejezték az idei küzdelmeket. tovább »
Hétvégén első alkalommal rendezték meg Gyulaházán a Mikulás kupa teremfoci tornát
Gyulaháza - Hétvégén első alkalommal rendezték meg Gyulaházán a Mikulás kupa teremfoci tornát. tovább »
Női kézilabda Eb – Először kaptak szabadnapot a magyar játékosok
Nancy - A magyar női kézilabda-válogatott játékosai hétfőn kaptak első alkalommal szabadnapot a franciaországi [...] tovább »
A diáksportban élen járókat jutalmaztak Miskolcon
Miskolc - A megyeháza dísztermében pénteken tartották a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport ás Szabadidő [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása