Frissítve:

S&P: Kelet-Európa a legérzékenyebb a Fed-program leépítésének piaci hatásaira

London, 2013. július 5., péntek (MTI) – A globális felzárkózó térségen belül Közép- és Kelet-Európa gazdaságai a legérzékenyebbek a külső finanszírozási kondíciók esetleges romlására, amelyet az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve mennyiségi enyhítési programjának leépítése okozhat – áll a Standard & Poor’s pénteken Londonban ismertetett átfogó helyzetértékelésében.

hiba beküldése

A nemzetközi hitelminősítő szakelemzői által több sebezhetőségi kritérium alapján összeállított kockázati listák mindegyikének élén európai országok állnak.

Az S&P, amely negyven felzárkózó gazdaságot vizsgált ebből a szempontból, három “érzékenységi listát” állított össze. Az egyik a bruttó külső finanszírozási igényt méri a folyó bevételek és a felhasználható devizatartalékok összegéhez, a második a rövid lejáratú külső adósságállományt veti össze a felhasználható devizatartalékkal, a harmadik a GDP-arányos folyómérleg-egyenleg alapján sorolja a vizsgált gazdaságokat.

A Standard & Poor’s az elemzésben megállapítja, hogy Ukrajna, Grúzia és Törökország a felméréshez alkalmazott összes mérce alapján a legsebezhetőbbek között szerepel, de Fehéroroszország, Bulgária, Macedónia és Horvátország is a felső nyolcban van a három kockázati lista közül kettőn.

Magyarország az egyik “érzékenységi listán” – amely a rövid lejáratú külső adósságállomány és a felhasználható devizatartalék rátáját mutatja – a 7. helyre került a 40-es mezőnyben, de a másik két listán nincs a legveszélyeztetettebb tíz között, sőt a GDP-értékhez viszonyított folyómérleg-egyenleg alapján összeállított sebezhetőségi listán a 31. helyen – vagyis a legkevésbé sérülékeny alsó negyedben – áll.

A hitelminősítő elemzői szerint mindazonáltal a világgazdaság felzárkózó térségének egészére igaz, hogy a befektetők elkezdték felmérni a monetáris kondíciók globális szintű fokozatos normalizálódásának – vagyis az ultraenyhe monetáris politika kivezetésének – következményeit, és erre adott reakcióként csökkentik kitettségüket a felzárkózó gazdaságokban.

Ezt jelezte, hogy a felzárkózó piacokra szakosodott kötvényalapokból nettó tőkekiáramlást mértek – több mint egy éve először -, és a JP Morgan globális felzárkózó piaci kötvényindexében (EMBI+) szereplő, aktívan forgalmazott szuverén kötvények árindexe is több mint egyévi mélyponton van – áll a Standard & Poor’s londoni elemzésében.

A hitelminősítő hangsúlyozza, hogy a külső tőkebeáramlások esetleges hirtelen leállása vagy az áramlási irány megfordulása lefelé ható nyomást gyakorolhat az érintett felzárkózó gazdaságok szuverén adósbesorolására.

A Standard & Poor’s londoni elemzői szerint a legutóbbi piaci árfolyamkilengések is arra hívják fel a figyelmet, hogy a felzárkózó piaci államadósok szempontjából kedvező finanszírozási kondíciók “nem feltétlenül maradnak fenn a végtelenségig”.

Ben Bernanke, a Federal Reserve elnöke a múlt hónapban egyenes utalást tett arra, hogy a Fed még az idén hozzákezdhet a gazdaságélénkítő likviditáspótlásra fordított összeg csökkentéséhez, 2014 közepére pedig le is állíthatja a mennyiségi enyhítési ciklust, ha azt az amerikai gazdaság állapota lehetővé teszi.

Bernanke szavait jelentős eladási hullám követte a felzárkózó térség piacain, ezek a gazdaságok ugyanis a Federal Reserve és a világ többi vezető jegybankja által alkalmazott rendkívüli mértékű monetáris enyhítés legfőbb haszonélvezői között voltak. A pénzügyi válság óta a piacra zúdított – elemzői kimutatások szerint globálisan eddig mintegy 12 ezer milliárd dollárnyi – pótlólagos jegybanki likviditásból a hozamelőnyt kereső intézményi befektetők nem keveset juttattak felzárkózó térségi eszközökbe.

Egyes londoni szakelemzők szerint ez árfolyambuborékok kialakulását eredményezte.

Timothy Ash, a Standard Bank londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott vezető közgazdásza az elmúlt időszak eladási hullámáról befektetők számára összeállított átfogó helyzetértékelésében kifejtette azt a véleményét, hogy a fejlett piacok jegybankjai által kezdett mennyiségi enyhítési ciklus a reálgazdasági alapmutatókat már nem tükröző szintekre hajtotta a felzárkózó piaci befektetési eszközök árfolyamát.

Ash ennek illusztrálására kiemelte, hogy néhány afrikai szuverén adós az egyszámjegyű hozamsáv középtájékán tudott eurókötvényeket kibocsátani az utóbbi időben, jóllehet “csak a nagyon rövidlátók” nem vették észre, hogy az adott országok gazdasági alapmutatóit tekintve ezek nem megfelelő hozamszintek.

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics közgazdászainak legutóbbi helyzetértékelése szerint ugyanakkor nem valószínű, hogy a Fed mennyiségi enyhítési ciklusának várható leépítése rendszerszintű pénzügyi válságot okoz a felzárkózó térségben.

A cég szakérői közölték, hogy a Capital Economics több összetevőből kidolgozott saját gazdasági kockázati indexe (CERI) – amely nullától 10-ig terjedő skálán méri a vizsgált gazdaságokat fenyegető kockázatok mértékét – csaknem mindegyik felzárkózó gazdaság esetében a kritikusnak tekintett 7-es érték alatt van.

A ház módszertana alapján a 7-es CERI-index hozzávetőleg 60 százalékos esélyt jelent arra, hogy az adott gazdaság recesszióba süllyed, és 30 százalékos eséllyel jelzi a két éven belül kialakuló pénzügyi válság kockázatát.

A részvény- és devizapiaci reálárfolyamok, a magánszektor hitelellátása, a külkereskedelmi egyenleg és a rövid lejáratú külső adósságállomány figyelembevételével összeállított CERI-index a cég grafikus kimutatása szerint Magyarország esetében jelenleg nem éri el a 2-es értéket.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
“Életvégi partit” tartott egy japán üzletember
Tokió - Több mint ezer vendéget hívott meg életét lezáró partijára egy gyógyíthatatlan rákbeteg japán [...] tovább »
Buszokra támadtak: óvatosságra intik az Ukrajnába utazókat
A külföldi turistabuszok elleni támadások tekintetében fokozott óvatosságra és körültekintésre inti az [...] tovább »
Öngyilkos támadásokra készülő terrorcsoportot lepleztek le Oroszországban
Moszkva - Lelepleztek egy terrorcsoportot Oroszországban, amely az újévi ünnepek és az elnökválasztási kampány [...] tovább »
A Bánki-út Rómába vezet
Róma, Nyíregyháza - Az olasz fővárosban rendezték meg a kreatív találmányok nemzetközi seregszemléjét. tovább »
Fotók: Termékek, amiktől egyszerűen eldobod az agyadat!
Sok embernek támadnak furcsa ötletei időről időre. De csak a legbátrabbak képesek arra, hogy ezeket a termékeket [...] tovább »
Videó: Nézd meg, hogy próbál egy 10 méteres helyre beállni egy kis Citroën, és sírj!
Bár a párhuzamos parkolást állítólag mindenki megtanulja a jogosítvány megszerzésekor, a valóságban azért [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Válogatott társaságban: a felnőttek között is bemutatkozott
Debrecen - Macsi Patrik igyekezett meghálálni a bizalmat, úgy érzi, kihozta magából a maximumot. tovább »
Bravúros eredmények a debreceni vívólányoktól
Debrecen - Junior ob-ezüstérem és felnőtt nemzetközi top 100-ba kerülés a hétvége mérlege: kiemelkedő [...] tovább »
Vége a DVTK vándorlásának?
Miskolc - A DVTK stadionjának elvileg 2018. február 2-re el kell készülnie, és ezzel ellentétes dátum, hogy [...] tovább »
Még lehet jelentkezni a nagy megmérettetésre
Nyíregyháza - A Continental Aréna ad majd otthont a Kelet-Magyarország–Eissmann Hungária Kupának. tovább »
DVSC: itt a féléves statisztika, Ferenczi volt a legtöbbet pályán
Debrecen - Ő és Aleksandar Jovanovic minden bajnoki mérkőzésen szerepet kapott. tovább »
Női kézilabda-vb – Amorim: Görbicznek nem így kellene befejeznie
Lipcse - Győri csapattársa, a brazil Eduarda Amorim szerint Görbicz Anitának nem kellene befejeznie válogatottbeli [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása