Frissítve:

Sötét anyaggal teletömöttek a Coma-halmaz halott galaxisai

Canberra, 2015. július 20., hétfő (MTI) – Sötét anyaggal teletömöttek a Coma-galaxishalmaz halott csillagvárosai, a sötét anyag mennyisége a “közönséges”, azaz a látható anyag százszorosa – erre a következtetésre jutottak a perthi Nyugat-Ausztráliai Egyetem kutatói, akiknek tanulmánya hétfőn jelent meg a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society online kiadásában.

hiba beküldése

A Földtől 300 millió fényévnyire lévő Coma-galaxishalmaz nevét a Bereniké haja (Coma Berenices) csillagképről kapta. Ez a világegyetem egyik legnagyobb struktúrája, a 20 millió fényév átmérőjű térrészben több ezer galaxis zsúfolódott össze, amelyeket a gravitáció terelt egybe – olvasható a PhysOrg hírportálon.

Ausztrál kutatók számítógépes szimulációk segítségével ismerték meg a halmazt alkotó galaxisok “sorsát”. Számításaik szerint körülbelül hétmilliárd évvel ezelőtt kerültek a galaxisok a halmaz fogságába és gyakorlatilag azonnal megszűnt bennük a csillagtermelés.

“A főleg hidrogénből és héliumból álló hatalmas gázfelhők saját gravitációjuknak köszönhetően +összeesnek+, így indul meg a csillagképződés” – ecsetelte a galaxisok születésének kezdeti lépéseit Cameron Yozin, a tanulmány első szerzője.
Amennyiben egy galaxist megfosztanak a gázoktól, már nem képes fejlődni, hiszen kifogy a csillagképződés alapanyagából. Ez történt a Coma-halmaz galaxisaival: az objektum gigantikus gravitációs ereje nemcsak berántotta a csillagvárosokat, hanem “ellopta” a gázokat is.

“A gravitáció kizárólag azért nem tudta széttépni a galaxisokat, mivel elegendő sötét anyaggal rendelkeztek ahhoz, hogy megőrizhessék a látható anyagot” – magyarázta a kutató.

Cameron Yozin ismertetése szerint a halmaz galaxisainak mérete megegyezik a Tejútrendszerével, ugyanakkor mindössze 1 százalékát tartalmazzák a Tejútrendszert alkotó csillagoknak. “E galaxisokban a sötét anyag mennyisége százszor múlja felül a látható anyag tömegét” – tette hozzá az ausztrál csillagász.

– MTI –

 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Terrorizmus – Robbantásos merénylet gyanújával őrizetbe vettek egy embert Drezdában
Berlin - Robbantásos merénylet elkövetésének gyanújával őrizetbe vettek egy férfit Drezdában - közölte [...] tovább »
Videó: A fiú kínkeservesen felmászik a hajóra, erre nem visszaesik a vízbe?
Úgy tűnik, túl korai volt az öröm. Szegény srácnak most újra meg kell küzdenie az elemekkel.  tovább »
Kibertámadást hajtottak végre az öt legnagyobb orosz bank ellen
Moszkva - Az öt orosz legnagyobb orosz bank elleni túlterheléses (DDoS-)hackertámadásokat hárított el hétfőn a [...] tovább »
Romániai választások – Vasárnap parlamenti választásokat rendeznek Romániában
Bukarest - Vasárnap parlamenti választásokat rendeznek Romániában, amelyeken a kétkamarás parlament 312 [...] tovább »
Tízezrek maradtak áramellátás nélkül Oroszország déli részén
Moszkva - Sűrű hóeséssel és másodpercenként 27 méteres széllökésekkel kísért ciklon következtében csaknem [...] tovább »
Küldjön hírt! – Vörösmartysok a vikingek földjén
Debrecen - 2016. november 20-27-ig az EGT Alap támogatásával a Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Birkózó klubvilágkupa – Lőrinczék a bronzért küzdhetnek
Budapest - Az elődöntőben kikapott, így péntek délután a bronzéremért léphet szőnyegre a Lőrincz-testvérek [...] tovább »
Nikolics távozna a Legiától
Budapest - A magyar válogatott labdarúgó, Nikolics Nemanja távozna klubcsapatától, a lengyel bajnokságban és [...] tovább »
A göcsejieket fogadja az MVFC
Berettyóújfalu - A Göcsej Sport Club látogat Berettyóújfaluba a futsal NB I hétvégi derbijén, a találkozóra [...] tovább »
Négy ide, aztán kettő oda
Kisvárda - A békéscsabai edzőmeccseket egy-egy győzelemmel és vereséggel zárták a kisvárdai kézilabdás hölgyek. tovább »
Hétvégi sportműsor
Budapest - A fontosabb hétvégi hazai sportesemények: tovább »
Begyömöszölni az év utolsó gólját!
Kisvárda - A Budaörs elleni hazai mérkőzéssel zárja a sikeres 2016-os esztendőt a Kisvárda Master Good az NB II-ben. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása