Frissítve:

Soltész: több mint kétmilliárd forinttal nő a nemzetiségek támogatása jövőre

Több mint kétmilliárd forinttal nő a nemzetiségek támogatása jövőre Több mint kétmilliárd forinttal nő a nemzetiségek támogatása jövőre - © MTI Fotó: Soós Lajos
Budapest, 2015. július 8., szerda (MTI) – Több mint kétmilliárd forinttal nő jövőre a magyarországi nemzetiségek költségvetési támogatása. Erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón beszélt.

Soltész Miklós elmondta, hogy a június 23-án elfogadott jövő évi költségvetés szerint 2016-ban a nemzetiségi terület támogatása több mint 8 milliárd forint, 2 milliárd 63 millió forinttal magasabb az ideinél.

A sajtótájékoztatón részt vevő hét nemzetiségi szószóló köszönetet mondott a támogatásért.

Soltész Miklós elmondta, hogy a nemzetiségi támogatások kerete 820 millió forinttal nő, így 1,4 milliárd forintra emelkedik. A nemzetiségi civil pályázati keretet 640 millió forinttal, a nemzetiségi színházak működési támogatását 100 millióval, a kis létszámú köznevelési intézmények működési támogatását 80 millió forinttal növelik.

A települési és területi nemzetiségei önkormányzatok működési és feladatalapú támogatását szolgáló költségvetési forrás összege 784 millió forintos növekedéssel eléri a több mint 3 milliárd forintot.

A nemzetiségi intézmények felújítását, fejlesztését 882 millió forinttal támogatják. Soltész Miklós elmondta, ez a keret az intézményeket fenntartó nemzetiségi önkormányzatoknak az európai uniós támogatásokhoz történő hozzáférést is hivatott biztosítani úgy, hogy e forrásból teremthetik meg a önrészt a pályázni szándékozók.

Kissné Köles Erika szlovén nemzetiségi szószóló elmondta, hogy a szlovén az egyik legkisebb létszámú magyarországi nemzetiség. Két kétnyelvű iskolájuk van, és a két intézmény működése a kormány támogatásával ma már biztosított.
Hartyányi Jaroszlava ukrán nemzetiségi szószóló arról beszélt, hogy tízéves lemaradást sikerült behozni az utóbbi években. A szószóló köszönetet mondott Magyarországnak Ukrajna megsegítéséért.

Csúcs Lászlóné lengyel nemzetiségi szószóló azt mondta, hogy a támogatás növelésének elérése után most már a felelősség az országos és a települési nemzetiségi önkormányzatokon és a civil szervezetek van, hogy a leghatékonyabb módón használják fel a forrásokat.

Koranisz Laokratisz görög nemzetiségi szószóló szintén köszönetet mondott a kormánynak a nemzetiség támogatásáéért, és felidézte, hogy Magyarország annak idején befogadta a görög menekülteket, s a mai nap is létezhet Beloiannisz, a Fejér megyei görög nemzetiségi település.

Ritter Imre német nemzetiségi szószóló arról beszélt, a szószóló intézmény eddigi működése megmutatta, hogy mit is vesztettek a magyarországi nemzetiségek azon húsz év alatt, míg ezt létre nem hozták.

Varga Szimeon bolgár nemzetiségi szószóló szerint a nemzetiségek megmaradásának egyik nagyon fontos pillérévé vált a szószólói intézmény.

Alexov Lyubomirnak szerb nemzetiségi szószóló amellett, hogy szintén köszönetet mondott a támogatásért, megjegyezte, hogy a jövőben meg kellene oldani a nemzetiségi iskolák hosszú távú finanszírozását.

– MTI –


hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
PM-államtitkár: több mint 600 ezer kisvállalkozót érinthet az áfamentesség határának emelése
Budapest - Több mint 600 ezer kisvállalkozó adózónak jelenthet könnyebbséget, hogy az alanyi áfamentesség [...] tovább »
A Nébih kockázati tényezőnek tartja a fekete színű élelmiszereket
Budapest - A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) új élelmiszerbiztonsági kockázati tényezőként [...] tovább »
Brókerbotrány – Elítélte a bíróság a Buda-Cash-botrány 5 vádlottját
Budapest - Elítélte a Buda-Cash-botrány 5 vádlottját a Fővárosi Törvényszék pénteken. tovább »
PM: tovább csökken a kisvállalkozások adója
Budapest - Jövőre 12 millió forintra nőhet a kisvállalkozások áfamentessége, csökkenhet a bankadó, még több [...] tovább »
Reformjavaslatok a cégek védelmében
Debrecen - A fizetésképtelenségi eljárások és a vállalkozások jogutód nélküli megszűnése kapcsán [...] tovább »
Harminc kilométeren újultak meg a hajdú-bihari utak
Hajdú-Bihar - Hazai és uniós forrásból több útszakasz is megújult Hajdú-Bihar megyében. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Birkózó-vb – Veréb kedvező, Ligeti nehéz ágon
Budapest - A budapesti birkózó-világbajnokságon a versenyek szombaton kezdődnek, a nyitónapon érdekelt [...] tovább »
A nyolcszáz már most biztos Miskolcon
Miskolc - Szombaton és vasárnap még lehet rajtszámhoz jutni a Barátság Maratonra. tovább »
Fuss érte! – egy kondiparkért Miskolcon
Miskolc - A miskolci Csanyikban a követek adománygyűjtéséből épülhet közösségi sporttér. tovább »
Kikapott a MEAFC-Miskolc
Miskolc - Férfi röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntő. tovább »
“Mély gödörben vagyunk, de a fiúk itthon mindenre elszántak”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály, 11. fordulójának (kezdés: 14, ifi: 12) mérkőzéseit [...] tovább »
HAON-ÉLŐ – DVSC Schaeffler vs. Eszterházy SC
Debrecen – A női kézilabda NB I. 2018/19-es szezonjának 6. fordulójában a DVSC Schaeffler az egri Eszterházy SC [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása