Frissítve:

Soltész szerint “bajnaista anarchisták” akarták megzavarni az állami táncrendezvényt

Budapest, 2013. május 27., hétfő (MTI) – Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkára arról tájékoztatta hétfőn az MTI-t, hogy az Együtt 2014 kitűzőit viselő emberek akarták megzavarni a minisztérium által támogatott, Szabad egy táncra? …az első lépés egymás felé című programsorozat vasárnapi budapesti rendezvényét.

hiba beküldése

Soltész Miklós “bajnaista anarchistáknak” nevezte a csoport tagjait, és azzal vádolta meg az Együtt-2014-et, hogy erőszakosan szeretne hatalomra jutni.

“Erőszakos módon szeretne kormányra jutni az a szervezet, amely annak ellenére, hogy az összetartozást és az együttműködést tűzi zászlajára, minden közösségépítő rendezvényt rombolni akar” – fogalmazott a politikus.

Közölte: a társaság provokatívan lépett fel a rendezvényen, és egyebek mellett egy halfejet dobálva próbálta megzavarni a rendben zajló programot.

Soltész Miklós elmondta, miután a közönség kifejezte nemtetszését a hivatalos műsor megszakítása miatt, a rend hamar helyreállt, és később a csoport egyik tagja elnézést kért a szervezőktől.

Az államtitkár szerint mindez jó példája annak, hogy “Bajnai Gordonnak sikerült a saját embereit jégre vinnie”.

Közölte: a minisztérium azért támogatta a rendezvényt, mert egyetért a táncos világgal abban, hogy táncos együttlét jó alkalmat biztosít a társas kapcsolatok kialakításához.

Soltész Miklós azt mondta, a baloldali média és egyben a “Bajnai Gordon által gerjesztett lejárató kampány” ellenére, a Szabad egy táncra? programsorozat első rendezvénye jól sikerült, hiszen országosan közel 100 táncegyüttes csaknem 2000 táncosa mutatta be a különböző táncműfajokat, és a rendezvényeken összesen mintegy 5000-en jelentek meg.

Bejelentette: várhatóan ősszel folytatódik a programsorozat.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Ha a gyengéinkről kérdeznek az interjún
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Mit tartunk a legnagyobb gyengeségünknek? Íme néhány tipp a jó válaszhoz. tovább »
Október végén rendezik meg az Országos Rajzfilmünnepet
Budapest - Országszerte több mint száz helyszínen ünneplik ingyenes vetítésekkel az animáció világnapját [...] tovább »
Halálos baleset a 47-es főúton
Furta, Zsáka - Egy biciklis vesztette életét Zsáka és Furta között - közölte a Hajdú-Bihar Megyei [...] tovább »
Tuzson: hétszáz féle felesleges ügyintézés szűnhet meg
Budapest - A kormányablakoknál intézhető 2500 féle ügyből eddig hétszáz olyan ügytípust találtunk, amelyek [...] tovább »
Presser Gábor színpadi estet írt Oláh Ibolyának
Budapest - Voltam Ibojka címmel színpadi estet írt Oláh Ibolyának Presser Gábor. A zeneszerző, előadó műve egy [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. szeptember 26.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Két hét alatt négymeccses sorozatot kezd a KBSC
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II 9. fordulójában Budafokra utazik szerdán a Kazincbarcikai SC. tovább »
Négy új elnökségi tagot választott a tenisz szövetség
Budapest - A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) szerdai rendkívüli közgyűlésén négy új elnökségi tagot választottak. tovább »
Béres Roland edzőként tért vissza a Macikhoz
Miskolc - Béres Roland, a Macik egykori kedvence edzőként tért vissza hajdani sikerei színhelyére. tovább »
Futballistamezre cserélik majd a talárt és a reverendát
Nyíregyháza - Tisztelettel és szeretettel fogadják őket, komolyan veszik a mérkőzést, de nem a győzelem a [...] tovább »
Birkózó-vb – Lehet még önkéntesnek jelentkezni
Budapest - Továbbra is lehet még önkéntesnek jelentkezni az októberi budapesti birkózó-világbajnokságra. tovább »
Mérföldkőhöz érkezik vasárnap a magyar e-sport
Budapest - Vasárnap mérföldkőhöz érkezik a magyarországi e-sport: az új FIFA 19 verzió megjelenésével [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása