Frissítve:

Soltész: kiemelt támogatás a bolgár kisebbségnek

Budapest, 2015. szeptember 28., hétfő (MTI) – Kiemelten támogatja a bolgár nemzeti kisebbséget a kormány: az idén biztosított 207 millió forintos támogatásnak köszönhetően a kisebbség a többi között kutatóintézettel gazdagodik.

hiba beküldése

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn, budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a bolgár nemzeti kisebbség támogatása 2010-hez képest több mint a kétszeresére nőtt, az akkori 93 millió forintról 207 millió forintra.

Kifejtette: mintegy 150 millió forintot fordítanak az intézményi, oktatási rendszer működtetésére. A magyarországi bolgárok egyesületének támogatása, a művelődési házak rekonstrukciója és felújítása 48 milliós forintos kerettel valósul meg. Beszámolt a bolgár kutatóintézet létesítéséről is, amelyet 4 millió forinttal segítettek. Az intézet feladata a bolgárok múltjának, jelenének kutatása.

Hozzátette: a kormány rendkívül fontos partnerként tekint a bolgár nemzetiségi önkormányzatra és kiemelten fontosnak tartja a szószólói intézményt.

Az államtitkár köszönetet mondott a bolgár nemzetiségeknek azért a küzdelmükért, amelyet megmaradásukért folytattak. Úgy fogalmazott: óriási a felelősségük a mai világban, amikor olyan kultúrákat próbálnak összekeverni, amelyek sosem éltek egymás mellett, hogy megőrizzék azt, amiben jelenleg élnek.

Soltész Miklós kiemelte a 13 nemzeti kisebbséggel közösen végzett munkát és megvalósított eredményeket, majd hozzátette: a mostani migrációs “keveredésben” még inkább fontos, hogy azok, akik a nemzetiségüket megélik, a jövőben is megtartsák ezen létüket, ragaszkodjanak ahhoz és minden területen erősítsék azt.

Varga Szimeon bolgár nemzetiségi szószóló megköszönte a kormány segítségét, amelyet az a bolgár nemzeti kisebbségnek nyújt identitása megőrzéséhez, és reményének adott hangot, hogy a kapcsolatuk a jövőben is felhőtlen lesz.

A kutatóintézetről szólva kiemelte: ezzel nagyon fontos lépést tesznek a bolgár hagyományok megtartásában, ápolásában és kutatásában. Elmondta: a bolgár kertészek több mint 100 éve jelen vannak Magyarországon és szeretnének hozzájárulni az ország kultúrájának színesítéséhez a jövőben is. A kutatóintézet feladata is a többi között ehhez kapcsolódik, a kertészek múltját, jelenét és jövőjét szeretnék bemutatni, s szeretnének mintakerteket is létesíteni.

Kitért arra, hogy jövőre lesz tízéves a bolgár egyházközösség, ennek méltó megünnepléséről már egyeztettek az államtitkársággal.
Fülöp Attila, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár elmondta: a jövő évi költségvetés alapján e terület támogatása mintegy 2 milliárd forinttal nőhet, és eléri majd a 8 milliárd forintot.

A települési, területi és országos önkormányzatok és intézmények működtetésére szánt források 850 millió forinttal – 5 milliárdra – nőnek, a nemzetiségi civil szervezet különböző programjainak finanszírozására 800 millióval többet szánnak, míg az intézményfejlesztési források 400 millióval bővülnek.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szijjártó: az eurázsiai szabadkereskedelmi térség létrehozása Magyarország és Európa érdeke is
Pozsony - Európának egyértelmű érdeke, hogy újraindítsa az eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatát, [...] tovább »
Elemzők szerint a kedvezményes áfa kivezetése miatt csökkent az építési engedélyek száma
Budapest - Elemzők szerint az új építésű ingatlanokra év végéig érvényben lévő, kedvezményes lakásáfa [...] tovább »
Agrárminiszter: vízjogi engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák
Budapest - Vízjogi létesítési engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák a tavaszi szárazság [...] tovább »
Videó: Felfüggesztette egy baranyai húsüzem működését a Nébih
Pécs - Felfüggesztette egy Baranya megyei húsüzem működését és a cég több mint huszonnyolc tonna termékét [...] tovább »
Mabisz: könnyebben kezelhető és átláthatóbb lesz az E-kárbejelentő
Budapest - A héten megjelent új verziónak köszönhetően könnyebben kezelhetővé válik, és átláthatóbb lesz a [...] tovább »
EP-választás – Erdős Norbert: az agrártámogatások megőrzése is a voksoláson múlik
Budapest - Az agrártámogatások megőrzése is az európai parlamenti (EP) választás eredményétől függ, hiszen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása