Frissítve:

Sok jogszabály módosul az új Ptk. miatt

Budapest, 2013. július 7., vasárnap (MTI) – Sok jogszabály módosul a jövő év március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.) miatt, változás lesz például, hogy ingyen lehet majd hozzájutni csoportosított céginformációhoz, a volt cégvezető pedig kötelezhető lesz arra, hogy a csődeljárás során ki nem elégített követeléseket maga fizesse meg .

hiba beküldése

A kormány honlapján megjelent törvénytervezet sorra veszi a módosítandó törvényeket. A csődtörvény módosítása kimondja: ha a felszámolás során a bíróság által jóváhagyott közbenső mérleg alapján nem jut pénzéhez minden hitelező, akkor képbe kerül a korábbi ügyvezető. Az ő felelősségének megállapítását bármely hitelező, vagy – az adós nevében – a felszámoló is kérheti a bíróságtól.

A cégtörvény részletesen szól a vezető tisztségviselő eltiltásáról. A cégbíróság eltiltja ettől a pozíciótól azt, akinek felelősségét a felszámolási – vagy kényszertörlési – eljárás során, ki nem elégített hitelezői követelésért a bíróság jogerősen megállapította. További feltétel, hogy az illető a fizetési kötelezettségét nem teljesítette.
Az eltiltás alatt álló személy nem szerezhet gazdasági társaságban többségi befolyást, nem válhat gazdasági társaság korlátlanul felelős tagjává, vagy egyéni cég tagjává, továbbá nem lehet cég vezető tisztségviselője sem. Az eltiltás öt évre szól.

Az ügyvéd, csak akkor hitelesítheti automatikusan a cég képviselőjének aláírás mintáját, ha őt személyesen ismeri. Ellenkező esetben az ügyvéd megkeresi a személyi adat- és lakcímnyilvántartást, a járművezetői engedély-nyilvántartást, az útiokmány-nyilvántartást, illetve a központi idegenrendészeti nyilvántartást.

Szintén a cégtörvény mondja ki, hogy a csoportosított céginformációkhoz ingyenesen lehet hozzájutni. Ilyen valamely jogi személy – vagy egyéb szervezet – cégtulajdonosi minőségére, képviseleti jogosultságára vonatkozó adat, továbbá az is, hogy egy magánszemély mely cégeknél lát el vezető tisztséget vagy felügyelőbizottsági tagságot.

Jelenleg ilyen információhoz csak a bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság, és más hivatalos szerv juthat hozzá. Más információkérő csak akkor juthat hozzá csoportosított adatokhoz, ha azok a törvényben biztosított jogai gyakorlásához vagy törvényes érdekei védelmében szükségesek. Ekkor az információkérőnek az érintettek hozzájárulását igazolnia kell.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Több megyére figyelmeztetést adtak ki a havazás miatt
Budapest - Több megyére figyelmeztetést adtak ki keddre a havazás miatt. A Magyar Közút a téliesebb [...] tovább »
Rakonczay Gábor: fiatalkori álom volt a Dél-sark meghódítása
Budapest - Fiatalkori álma volt a Déli-sark meghódítása Rakonczay Gábornak, aki a magyarok közül [...] tovább »
Bárányhimlő: tartani kell tőle
Hajdúsámson - „Önkormányzatunkat is megrendítette az a szomorú hír, hogy városunkban nagyon fiatalon, [...] tovább »
Szijjártó: lopakodó kísérlet zajlik a megbukott bevándorlási politika visszahozására
Brüsszel - Lopakodó kísérlet zajlik arra, hogy az egyszer már megbukott uniós bevándorlási politikát Brüsszel [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2019. január 21.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Február 14-ig várja a pályázatokat a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozata
Budapest - Spot-, plakát- és fotópályázatot hirdetett a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozatot szervező [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kézilabda-vb – Regeneráció után közös főzés és wellness szerepelt a magyarok programjában
Herning - A Tunézia ellen 26-21-re megnyert vasárnapi mérkőzést követően a játékosok számára szokás szerint [...] tovább »
Labdarúgás – Ketten távoznak Nyírbátorból
Nyírbátor - Hétfőn elkezdte a felkészülést a harmadosztályú labdarúgóklub. tovább »
DEAC: hosszabbított a hokicsapat edzője
Debrecen - Szerződést hosszabbított a DEAC jégkorongcsapata David Musial vezetőedzővel - olvasható a deac.hu-n. A [...] tovább »
Rakonczay Gábor: fiatalkori álom volt a Dél-sark meghódítása
Budapest - Fiatalkori álma volt a Déli-sark meghódítása Rakonczay Gábornak, aki a magyarok közül [...] tovább »
Zágrábban lesz a férfi vízilabda Európa Kupa nyolcas döntője
Budapest - Nem Splitben, hanem Zágrábban rendezik a férfi vízilabda Európa Kupa nyolcas döntőjét. tovább »
Soha nem szórja a lapokat az év legjobbjának választott
Miskolc - A megyei labdarúgó-játékvezetők báljában Séra János kapta az év legjobbjának díját. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása