Frissítve:

Sok beszédnek alja

Át is suhant az emberen, míg hallgatott és jegyzetelt: milyen jól kitalálta az a beszédképtelen Molnár, hogy maga helyett ezt a nőt nyilatkoztatgatja. B. Gergely Krisztina jegyzete

hiba beküldése

Szoboszlón láttam először élőben Horváth Ágnes-t, aki akkor még államtitkárként vitte a szót Molnár Lajos helyett. Kommunikációban verhetetlennek tűnt (a sajtótájékoztatóról az orvosi kamara elnöke ki is viharzott), s bár sokat nem mondott, ám azt igen meggyőzően. Át is suhant az emberen, míg hallgatott és jegyzetelt: milyen jól kitalálta az a beszédképtelen Molnár, hogy maga helyett ezt a nőt nyilatkoztatgatja. Aztán a Széket is megkapta, s igaz, az egészségügyben nem ő az első nő, de talán az egyik legnehezebb helyzetben helyzetbe hozott miniszter.
A tárcavezetés azonban mintha kibillentette volna a magabiztosságából Ágnes asszonyt. Először csak bántó megjegyzéseket tett (egy idős nyugdíjason akár 27 ezer forintot is kereshet a biztosító, nem a jó levegőtől gyógyul az asztmás gyermek). Aztán jött a sokk-mondat a betegek kórházi félrekezeléséről, potenciális „meggyilkolásáról”. Hogy annak az egyébként is hipochonder magyarnak azt a maradék, orvosba vetett bizalmát is romba döntse. Hogy annak az egyébként is nyomorult helyzetben lévő orvosnak azt a maradék munkakedvét is elvegye. Hogy annak az egyébként is szakadozóban lévő koalíciónak azt a maradék erejét is gyengítse. Ez már a szövetségeseknek is betett, noha Kökény Mihály, MSZP-s szakpolitikus finoman fogalmazott: nem volt szerencsés erről beszélni. Az MDF véleménye, hogy az állítás nagyon súlyos és nem igaz. A KDNP szerint Horváth Ágnes elképesztően buta, Mikola pedig, az örök lemondásra buzdító, fideszes előd már korábban kimondta: alkalmatlan.

Ha az is, egyelőre ő viszi tovább a kormány reformnak becézett újításait. Talán egy jó beszélőkéjű államtitkár megkönnyíthetné a dolgát…



További hírek a HAON - Jegyzet kategóriából
A munkaerő ára
Mintegy egy évtizede pályamódosításra kényszerült ismerősöm talán hihetetlen módon az idő óta folyamatosan [...] tovább »
Az újabb szövetség
Igen. Amikor ezt a szót esküként mondjuk ki az anyakönyvvezető előtt, fogalmunk sincs a holtomiglan-holtodiglan [...] tovább »
Advent: csodavárás
„Hinni kell, és a csoda megtörténik” – üzenik az angyalok, mondja a gyógyító ember, és kissé [...] tovább »
Sokkoló
Döbbenetes okfejtést hallottam a napokban. Az illetékesek nyilvánosságra hozták, hogy az év eddigi hónapjaiban [...] tovább »
Otthon voltunk
Amikor illően megköszöntük Bilibók Ágostonnak, a gyimesbükki vasúti őrház gazdájának a szíves [...] tovább »
Adventhívó varázsszavak
Sajnálom. Sajnálom, hogy egy kicsit is aggódtam, mit fog szólni a közönségünk a Varázsszavak című előadás [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kézilabda Eb – Szoros román győzelem a spanyolok ellen
Nancy - A román női kézilabda-válogatott 27-25-re legyőzte Spanyolország csapatát a franciaországi [...] tovább »
A legjobb hazai öttusázókat jutalmazták
Budapest - Kovács Sarolta és Marosi Ádám vehette át az év felnőtt versenyzőjének járó díjat a Magyar Öttusa [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – A Cegléd sem tudta megállítani a Szegedet
Szeged - Az éllovas MOL-PICK Szeged könnyedén, 16 góllal verte a Ceglédet a férfi kézilabda NB I keddi [...] tovább »
Nem volt biztos, hogy elindul Kapás Boglárka
Miskolc - Kedden kezdődik meg a kínai Hangcsouban az idei rövidpályás úszó-világbajnokság. tovább »
Kazincbarcikai VSE az oroszlányi súlyemelő bajnokságon
Oroszlány - Oroszlányban rendezték meg a hét végén az idei csapatbajnoki döntőt, amelyen megyénkből a [...] tovább »
Utolsó helyen a Miskolci VSC-MVSI
Miskolc - Női röplabda NB II keleti csoport, 11. fordulójának eredménye: tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása