Frissítve:

Skót népszavazás – Pénzügyi elemzők: betétmenekítés várható Skócia elszakadása esetén

London, 2014. július 10., csütörtök (MTI) – A betétesek, sőt maguk a bankok is “elmenekülhetnek” Skóciából, ha a függetlenségről kiírt szeptemberi népszavazáson az elszakadásra voksolók győznének – áll az egyik vezető európai pénzügyi szolgáltató csoport csütörtökön ismertetett új tanulmányában.

hiba beküldése

A UBS svájci nagybank – amelynek elemzését a The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív brit napilap idézte – azzal számol, hogy ha Skócia a függetlenségre szavaz, akkor a bankbetétesek “nagyon gyorsan” hozzákezdhetnek pénzük kivonásához és áttelepítéséhez Angliába, különös tekintettel arra is, hogy a skót bankrendszer elszakadás esetén már nem tudhatná maga mögött a Bank of England – a brit jegybank – likviditási garanciáit.

A UBS szakértői szerint a piaci szereplők is alábecsülik a függetlenségpártiak esetleges győzelmének potenciális következményeit, és “naiv feltételezéseket gyártanak” erre az eshetőségre.

A bankok és az üzleti vállalkozások nem is készítettek terveket az elszakadást pártolók győzelmének lehetőségére, abból kiindulva, hogy majd a referendum után, a skót és a brit kormány tárgyalásainak időszakát kihasználva elemzik a kialakult helyzetet. Még a globális nagyvállalatok is “veszélyes mértékben” bíznak abban a forgatókönyvben, hogy a skót függetlenség megszavazása esetén a két kormány “majd kedélyesen eltárgyalgat egymással”. A válás politikai vonatkozásaira ez igaz lehet, rendkívül valószínűtlen azonban, hogy ugyanez érvényes lenne a gazdasági kérdésekre – áll a UBS elemzésében.

A ház felidézte Csehszlovákia felbomlásának példáját, hangsúlyozva, hogy a szétválás után azonnal megindult a bankbetétek áttelepítése Szlovákiából Csehországba.

Egy olyan forgatókönyv, amelyben akár csupán lehetőségként felmerül, hogy Skócia nem lesz része egy teljes körű valutauniónak az Egyesült Királyság többi részével – vagyis nem tarthatja meg a fontot fizetőeszközéül, és így a Bank of England garanciáitól is elesik -, arra késztetheti a kockázatoktól tartó betéteseket, hogy pénzüket gyors ütemben áthelyezzék Angliába – áll a UBS csütörtökön idézett tanulmányában.

A ház szerint mindemellett a legnagyobb skóciai bankok is távozhatnak, ha bizonytalanná válik, hogy továbbra is támaszkodhatnak-e a Bank of England likviditásforrásaira.

A UBS elemzői szerint elsősorban a Royal Bank of Scotland (RBS) és a Lloyds bankcsoport dönthet úgy, hogy áttelepül Angliába, annál is inkább, mivel e két bankot a pénzügyi válság elhatalmasodásának időszakában a brit kormány hatalmas költségvetési tőkeinjekciókkal mentette meg az összeomlástól. E befektetések nyomán a brit államnak az RBS-ben 80, a Lloyds-csoportban 24,9 százalékos részesedése van.

Az elszakadás gazdasági-pénzügyi kockázatait a Konzervatív Párt vezette brit kormány is rendre hangsúlyozza, nem titkolva, hogy újabb bankválság esetén London már nem segítené ki a skót bankokat, és ha Skócia függetlenné válik, a skót kormány szándékai ellenére nem használhatná tovább a fontot sem fizetőeszközéül.

A brit pénzügyminisztérium nemrégiben külön közleményében szögezte le, hogy “ha Skócia otthagyja az Egyesült Királyságot, otthagyja a fontot is”.

“A skót kormány válást javasol, ugyanakkor meg akarja tartani a közös bankszámlát és a közös hitelkártyát”, az Egyesült Királyság azonban nem kockáztathatja meg, hogy adófizetőinek kelljen szükség esetén pénzügyileg kisegíteniük “egy külföldi országot és annak bankjait” – fogalmazott a brit pénzügyminisztériumi nyilatkozat..

George Osborne brit pénzügyminiszter nemrégiben a BBC-nek nyilatkozva ehhez hozzátette, hogy a brit font “nem CD-kollekció, amelyen szakítás után osztozkodni lehet”.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Sicontact: a kisvállalkozásokon keresztül jutnak el a nagyokhoz a kiberbűnözők
Budapest - A kiberbűnőzök útja a nagyobb cégekhez sokszor a kevésbé védett kis- és közepes vállalatokon [...] tovább »
Közgazdász: a pénzügyi és a biztosítási szektorban nőttek legkevésbé a bérek
Budapest - A legkevésbé a pénzügyi és a biztosítási szektorban nőttek a keresetek - mondta Regős Gábor, a [...] tovább »
A Nébih élménypedagógiai programjaival bővült a Minipolisz gyermekváros
Budapest - Élménypedagógiai programokat kínáló és hasznos ismereteket közvetítő tereket adott át a Nemzeti [...] tovább »
Hegyközségek Nemzeti Tanácsa: leginkább a családi és a hobbipincészetekben fordul elő mustgázmérgezés
Budapest - Többnyire a családi és a hobbipincészetekben okoz baleseteket a mustgáz - mondta Brazsil Dávid, a [...] tovább »
Változó a termésátlag megyénkben
Miskolc - A kukorica aratásával még van, ahol kivárnak, hogy száradjon. tovább »
Nem változik az üzemanyagok jövedéki adója októbertől
Budapest - Nem változik októbertől az üzemanyagok jövedéki adója, mivel az adóhatóság által vizsgált [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Tenisz ob – Valkusz és Jani a bajnok
Budapest - Valkusz Máté és Jani Réka nyerték a tenisz országos bajnokság egyéni küzdelmeit. tovább »
Magyar Kupa – Továbbjutott a Vidi és a Honvéd
Budapest - A MOL Vidi FC 2-0-ra nyert a harmadosztályú Cigánd otthonában a labdarúgó Magyar Kupa hatodik [...] tovább »
BOON-ÉLŐ – Magyar Kupa: ESMTK vs. DVTK
Budapest, Miskolc - A labdarúgó Magyar Kupa 6. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája az ESMTK otthonában lép [...] tovább »
Tizenkilenc magyar aranyérem az utánpótláskorúak kick-box vébéjén
Budapest/Jesolo - Tizenkilenc arany-, 17 ezüst- és 28 bronzérmet nyertek a magyarok a kadét és junior korosztály [...] tovább »
Miskolci Vénusz: Új trénerrel kezdik a szezont
Miskolc - A női futsal NB I 1. fordulójában idegenben lép pályára a Miskolci Vénusz. tovább »
Taskenti tenisztorna – Stollár Fanny főtáblás
Taskent - Stollár Fanny két győzelemmel a főtáblára jutott a Taskentben zajló 250 ezer dollár (68,5 millió [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása