Frissítve:

Simon-ügy – MSZP: tervez-e vádalkut az ügyészség a Sólyom Airways irányítójával?

Budapest, 2014. március 20., csütörtök (MTI) – Az MSZP-s Bárándy Gergely arról kérdezi Polt Péter legfőbb ügyészt, tervezi-e az ügyészség, hogy vádalkut köt a Simon-ügyben a Sólyom Airways tulajdonosával.

hiba beküldése

A szocialista politikus erről szóló írásbeli kérdését csütörtökön küldte el az MTI-nek.

Azt írja, sajtóinformációk szerint a Simon Gábor volt MSZP-elnökhelyettes ügyében zajló eljárásban az ügyészség jelentős bizonyítékokat vár a Sólyom Airways új tulajdonosaként ismertté vált férfitól. Akinek előélete (egy panamai csalás miatt az Interpol körözi), őrizetből való kiengedésének időpontja legalábbis kérdésessé teszi a tőle várható bizonyítékok megalapozottságát – fűzte hozzá.

Információk szerint az ügyész azt indítványozta a bíróságon, hogy a férfit ne adják ki Panamának – írta Bárándy Gergely, megjegyezve: ennek alapján felvetődik a gyanú, hogy az ügyészség a vádalku módszerét veti be. Szerinte azonban a vádalku jogellenes volta nem egyszer bebizonyosodott (például a tábornokperben), és többször kellett kizárni az így megszerzett bizonyítékot az értékelhető bizonyítékok köréből.

Az MSZP-s politikus erre hivatkozva azt kérdezi Polt Pétertől, tervezi-e az ügyészség vádalku alkalmazását a Sólyom Airways tulajdonosával kapcsolatban, és azt, hogy ezzel a várható büntetésének enyhítésében érdekelt gyanúsított vallomására alapozza a vádat. Rendelkezik-e az ügyészség egyéb bizonyítékokkal, amelyek a férfi kijelentéseit a vallomásával egyezően támasztják alá? – tette fel a kérdést Bárándy Gergely.

Arra is kitért, hogy az MSZP-frakció a leginkább érdekelt abban, hogy még a választások előtt tisztán lehessen látni a Simon Gábor által felhalmozott vagyon eredetét illetően, és hamis vagy eltorzított információkat ne lehessen politikai célokra felhasználni.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Nagy Sándor lett Tibolddaróc polgármestere
Tibolddaróc - A független Nagy Sándort választották a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tibolddaróc polgármesterévé [...] tovább »
Francia zavargások – Szakértők: nincs sok esélye a kormány elleni bizalmatlansági indítványnak
Budapest - Nem valószínű a három francia baloldali ellenzéki párt által a kormány ellen a napokban [...] tovább »
Az ország “legnagyobb adventi koszorúja” lett a diósgyőri vár
Budapest - Az ország "legnagyobb adventi koszorúja" lett a diósgyőri vár, amelynek már két bástyáját [...] tovább »
Sztráda lesz a romániai Bihorban is
Bihar - 2019. végén vagy 2020. elején adják át az M4 Berettyóújfalu és a határ közti szakaszát. tovább »
Itt a Bosszúállók 4: Végjáték (Avengers: Endgame) előzetese
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Végre megérkezett a várva várt előzetes a Bosszúállók 4-hez, ami a [...] tovább »
Személyre szóló meglepetések az ünnepekre
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Kedves emlékek, jótettek, fényképek, közös élmények is kerülhetnek a fa alá. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – Három vereség után újra csíkszeredai siker
Budapest - A Csíkszereda 4-2-re győzött a Hokiklub Budapest otthonában a jégkorong Erste Liga vasárnapi [...] tovább »
Férfi röplabda NB I – A Kazincbarcika és a Pénzügyőr is könnyedén győzött
Budapest - A Kazincbarcika és a Pénzügyőr is háromszettes győzelmet aratott az élvonalbeli férfi [...] tovább »
Női röplabda Extraliga – Négy szettben nyert a Vasas
Budapest - A Vasas négy játszmában felülmúlta a vendég Haladást vasárnap, így élre állt a női röplabda [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Gálázott Bécsben a Ferencváros
Budapest/Bécs - A Ferencváros 8-2-es diadalt aratott a Vienna Capitals vendégeként a jégkorong Erste Liga [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – A MAC és a DVTK is nyert
Budapest/Miskolc/Zólyom - A DVTK Jegesmedvék hazai jégen győzte le a címvédő Besztercebányát, a MAC [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Küzdemes soproni győzelem Pasaréten
Budapest - A címvédő Sopron a vártnál nehezebben, csak hat ponttal nyert a Vasas csarnokában a női kosárlabda NB [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása