Frissítve:

Sikeresen lobbiztak a felfedező kutatásokért Brüsszelben az európai tudósok

Brüsszel, 2015. május 14., csütörtök (MTI) – Sikeresen lobbiztak a felfedező kutatásokért Brüsszelben Európa legtekintélyesebb tudósainak küldöttségében a magyar tudósok, akik között Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke is ott volt – írta az MTI-nek küldött közleményében az MTA.

hiba beküldése

Európa legtekintélyesebb tudósai közül hívtak meg hatot abba a küldöttségbe, amely az alapkutatások fontossága mellett érvelt szerdán Brüsszelben. A csoport tagja volt Paul Nurse, a Royal Society elnöke és Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is.

A tanácskozás után az Európai Bizottság (EB) kutatásért felelős biztosa ígéretet tett arra, hogy az EU új stratégiai befektetéseinek finanszírozásához az alapkutatásokra szánt összeget csökkentik a legkevésbé.

Öt Nobel-díjas – Paul Nurse, Jules Hoffmann, Serge Haroche, Jean Tirole és Edvard Ingjald Moser -, valamint a matematikai Nobel-díjnak tekintett Wolf-díjjal kitüntetett Lovász László próbálta meggyőzni az Európai Bizottság vezetőit arról, hogy fontos lenne kiszámítható módon támogatni az Európai Unióban folyó alapkutatásokat.
Jean-Claude Juncker, az EB elnöke szerdán munkaebéden fogadta a tudósokat. A találkozón részt vett Jyrki Katainen, az EB alelnöke és Carlos Moedas, az EB kutatásért felelős biztosa is.

Jean-Claude Juncker tavaly novemberben jelentette be a European Fund for Strategic Investments (EFSI, stratégiai beruházások európai alapja) létrehozásának tervét. A program lényege, hogy az EU három év alatt 315 milliárd eurót (96 ezer milliárd forintot) mozgasson meg fontos, de még a fejlett tagállamokban is elhalasztott fejlesztések megvalósítására. Az EB úgy tervezi, hogy a központi uniós források és a tagállamok mellett számos magánbefektető járul majd hozzá a fejlesztési programhoz.

Az EFSI pénzalapját azonban részben a Horizont 2020 uniós kutatási és technológiafejlesztési keretprogram költségvetésének terhére töltenék fel. Az EB több tiltakozó nyilatkozatot és nyílt levelet kapott a terv miatt, és a hat tudós is ezért kért találkozót a Bizottság vezetőitől.

A szerda délben az EB Berlaymont-épületében tartott másfél órás megbeszélésen körvonalazódott a kompromisszum. A munkaebéd utáni sajtótájékoztatón Carlos Moedas arról beszélt, hogy az EFSI feltöltésének módjáról még vita folyik a Bizottság, az Európai Parlament és a tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács között.
“A Bizottság keményen dolgozik azon, hogy az elvonás minél kisebb mértékben legyen hatással az alapkutatásokra, vagyis a European Research Council (ERC)pályázataira” – számolt be az egyeztetésről a munkaebéd utáni sajtótájékoztatón Carlos Moedas.

“Úgy gondolom, sikerült meggyőzni az EB vezetőit arról, hogy az egyébként nagyon hasznos új támogatási terv miatt ne vonjanak el forrásokat az alapkutatástól, ennek nagyon rossz üzenete lenne. Megemlítettem azt is, hogy az ERC-pályázatok Magyarországnak és az egész régiónak fontosak, mert hidat jelentenek ahhoz, hogy kutatóink bekerüljenek a nemzetközi alapkutatási közösségbe” – idézte az mta.hu Lovász László szavait.

A korábbi elképzelések szerint az EB 1,7 százalékot (több mint 220 millió eurót) vonna el az ERC költségvetéséből az EFSI céljaira. A szerdai találkozó eredménye tehát ennek jelentős mérséklése lehet.

A brüsszeli tanácskozás másik eredménye, hogy az EB hétfős tudományos tanácsadó testület létrehozását tervezi. A korábbi EB-ben Anne Glover brit mikrobiológus látta el a bizottsági elnök mellett dolgozó tudományos főtanácsadó feladatát, az ő mandátuma az új EB felállásával megszűnt. Az új, Jean-Claude Juncker vezette Bizottság terve szerint a testületi tagságot kiváló kutatóknak ajánlják fel – olvasható a közleményben.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Matolcsy Ádám vette meg az Origót kiadó New Wave Media Groupot
Budapest - A Matolcsy Ádám vezette Magyar Stratégiai Zrt. vette meg a korábbi New Wave Media és Origo Media [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. június 28.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Megszökött egy rab az egyik fővárosi kórházból
Budapest - Megszökött egy fővárosi egészségügyi intézménybe kihelyezett rab szerda délelőtt, a 43 éves nőt [...] tovább »
Emberölési ügy lett a hétfőn a Dunába veszett kisgyerekek esetéből
Budapest - Megtalálták szerdán annak a kislánynak a holttestét, aki hétfőn Budapesten egy hasonló korú fiúval [...] tovább »
Fazekas: kevesebb búza terem, de biztosított az ellátás
Budapest - A szélsőséges időjárás okozta károk miatt 10-20 százalékkal kevesebb gabona terem, mintegy 4 millió [...] tovább »
Ismét élőben nézhetjük a Miskolci Egyetem diplomaosztóit!
Miskolc - A 2017. június 29-én (csütörtökön) és 30-án (pénteken) tartandó diplomaátadó ünnepi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Keszthelyi Rita és Nagy Viktor az év vízilabdázói a szurkolóknál
Budapest - Keszthelyi Ritát, az UVSE 25 éves balszélsőjét és Nagy Viktort, a Szolnoki VSC 32 éves kapusát [...] tovább »
EL-selejtező – A Vasasnak lesz a legnehezebb dolga
Budapest - Három magyar csapat is megkezdi szereplését csütörtökön a nemzetközi kupaporondon: a Videoton a [...] tovább »
NBA – Phil Jacksontól megvált a New York Knicks
New York - Távozott posztjáról Phil Jackson, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő New York [...] tovább »
Szombaton ismét megrendezik a Király Kupát Szombathelyen
Szombathely - A Swietelsky Haladás és a Paks FC összecsapásával kezdődik szombaton 14 órakor a XIV. Király Kupa [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Az első öt forduló órarendje
Balmazújváros/Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elkészítette az OTP [...] tovább »
Dokitenisz
Nyíregyháza - A fül-orr-gégészek közelmúltbeli fővárosi országos tenisztornáján a nyíregyházi dr. Nedeczky [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása