Frissítve:

Sikeres a földrajzi jelzés nélküli borokra bevezetett ellenőrző jegy

Sikeres a földrajzi jelzés nélküli borokra bevezetett ellenőrző jegy - illusztráció Sikeres a földrajzi jelzés nélküli borokra bevezetett ellenőrző jegy - illusztráció - © Fotó: Getty Images
Budapest, 2015. január 20., kedd (MTI) – Látványos eredményeket hozott a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) által kezdeményezett földrajzi jelzés nélküli borokra vonatkozó, miniszteri rendelettel bevezetett ellenőrző jegy alkalmazása, amit az elmúlt egy hónap tapasztalatai is alátámasztanak – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az ellenőrző jegy első alkalmazása óta 1 396 742 liter borra érkezett alkalmazási igény 29 tételben. Eddig összesen 565 378 ellenőrző jegyet adott ki a HNT, míg további 5792 jegy kiadása folyamatban van.

A HNT munkatársai – a “C” típusú – származási bizonyítványok adatai alapján, a jogszabályban előírtak szerint, folyamatosan figyelik valamennyi tételt, de az ellenőrzési díj megkerülésére irányuló szándékot nem tapasztaltak. Az ellenőrző jegy optimális méretével, a ragasztóanyag erősségével kapcsolatban pedig zajlanak az egyeztetések.

A HNT minden olyan bortétel esetén, amely kizárólag magyar szőlőből készül és az ellenőrzőjegyet megváltották utána, fejlesztési hozzájárulást ad, amelynek összege literenként 22 forint.

A nem Magyarországon forgalomba hozott tételek után az ellenőrzőjegy megfizetett összege teljes mértékben visszajár, így a magyar borok versenyképessége nem romlik az exportpiacokon.

A befolyt összeget a HNT promóciós tevékenységre használja fel, amely segítséget jelent a minőség javításában, a fejlesztések finanszírozásában – tartalmazza a tájékoztató.

Kiss Eliza, eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár az MTI érdeklődésére mindehhez hozzátette: a HNT idén júniusban kapta meg az állami elismerést a szőlő-bor ágazatban működő szakmaközi szervezetként. Az e státusból eredő jogok alapján lép fel a belföldi borpiacon kialakult veszélyesnek ítélt helyzetek gyors rendezése érdekében, a kormányzattal együttműködve.
Így született meg Magyarországon – a más uniós tagállamokban származással kötelezően nem igazolt és piaci zavart is jelentő – eredetvédelmi kategória. Ez a földrajzi jelzés nélküli borok ellenőrzését teszi lehetővé, mivel piacszervezési intézkedésként bevezeti az ellenőrző jegyek alkalmazását. Az intézkedés azt célozta, hogy az oltalom alatt álló eredet-megjelölést vagy földrajzi jelzést nem viselő borászati termékek piaci forgalmát, a teljes forgalmazási láncot felügyelni lehessen.

A HNT kérte a szakminisztériumtól e piacszervezési intézkedés kiterjesztését a döntően olasz borimport okozta piaci versenytorzulások kezelése érdekében. Ez a kiterjesztés ugyanis megakadályozza, hogy az elsőként más országban forgalomba került borászati termékek megkerülhessék az ellenőrző jegy használatát a magyar piacon – jelezte a helyettes államtitkár.

A HNT-nél az MTI-vel azt közölték, hogy azoknál a földrajzi jelzés nélküli boroknál kell kötelezően alkalmazni az ellenőrzési díjrendszert, amelyekre a C-típusú bor származási bizonyítványt legkorábban 2014. október 14-én igényelték, vagy más tagállamban már forgalomba hoztak és legkorábban 2014. december 15-én hoztak be Magyarországra. Az intézkedés tényleges hatásainak eredményéről, az alkalmazás tapasztalatairól folyamatosan, november óta gyűjti a HNT az információkat, fogadja a visszajelzéseket.

Megjegyezték: az ellenőrző jegy térítésmentesen jár az ellenőrzési díjat megfizetőknek annak érdekében, hogy eleget tudjanak tenni a HNT által megfogalmazott előírásoknak. Az ellenőrzési díj 30 forint literenként a kiszerelési egység minden megkezdett literére.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2013-ban és 2014-ben a földrajzi jelzés nélküli borok mennyisége a Magyarországon forgalomba hozott boroknak mintegy 50, illetve 40 százalékát tette ki. Az import bort is tartalmazó borok mennyisége a földrajzi jelzés nélküli borok mennyiségének több mint felére tehető. Meghatározó mennyiségben Olaszországból származtak a Magyarországra importált borok.

A teljes magyar piacon 2013-ban és 2014-ben nagyságrendileg mintegy 2,5 millió hektoliter bort hoztak forgalomba évente – tájékoztattak a HNT-nél.

– MTI –


hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Az Amerikából érkezett labrador hat kiskutyát hozott a világra Miskolcon
Miskolc - Megszülettek a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola programjának első kiskutyái. tovább »
Halálos gázolás Aszódon
Budapest - Két gyalogost gázolt el egy személyautó hétfő délután Aszódon, egyikük, egy férfi a helyszínen [...] tovább »
Átadták a Hungarikum-média- és a Hungarikum-díjakat
Budapest - Átadták a Hungarikum-média díjakat és a Hungarikum-díjakat a Hungarikumok Klubjának negyedik [...] tovább »
A magyar kultúra napja – Élő Írók Társasága címmel indít sorozatot az Örkény Színház
Budapest - Élő Írók Társasága címmel indít sorozatot az Örkény Színház: A magyar kultúra napjától, [...] tovább »
Két magyar filmet is bemutatnak a Berlini Filmfesztiválon a Kritikusok Hetén
Budapest - Az idei Berlini Filmfesztivál párhuzamos programjában, a Kritikusok Hetén lesz Lichter Péter és Máté [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. január 22.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Adam Peaty és Sarah Sjöström az év úszója a LEN-nél
Budapest - A brit Adam Peaty és a svéd Sarah Sjöström lett a tavalyi év legjobbja az Európai Úszó Szövetség [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Orosz média: Viktor An rövidpályás gyorskorcsolyázót kizárták
Moszkva - Kizárták Viktor Ant, a rövidpályás gyorskorcsolyázás hatszoros olimpiai és 18-szoros világbajnokát a [...] tovább »
Bundesliga – Bernd Hollerbach lett a Hamburg edzője
Budapest/Hamburg - Bernd Hollerbach lett a német labdarúgó-bajnokságban kiesőhelyen álló Hamburger SV vezetőedzője. tovább »
Horvát jobbátlövőt szerződtetett a MOL-Pick Szeged
Budapest - A horvát Ivan Srsen tavasszal a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatát erősíti. tovább »
Orosz és koszovói csapat vár a DVTK-ra Törökországban
Miskolc - Három felkészülési mérkőzést játszik a DVTK a törökországi edzőtáborban, két találkozóra már [...] tovább »
A korcsolyázók elnöke bízik az éremszerzésben
Debrecen - Kósa Lajos szerint a debreceni Nagy Konrádban benne van a meglepetés. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása