Frissítve:

Seregélyesi megbetegedés – Minden gyereket hazaengedtek a kórházból

Székesfehérvár, 2015. június 15., hétfő (MTI) – Hazaengedték a kórházból azokat a gyerekeket, akik ételmérgezés tüneteivel múlt pénteken betegedtek meg egy seregélyesi erdei iskolában – mondta a Fejér megyei tiszti főorvos hétfőn az MTI-nek.

Müller Cecília korábban elmondta, hogy szombat délelőttig tizennégy gyerek volt a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban, közülük hármat aznap hazaengedtek. Közölte még, hogy a megbetegedés hányással járt, csak egy gyereknek volt láza.

Jelezte azt is, hogy az általuk megvizsgált négy mintából sem adenovírust, sem rotavírust nem mutattak ki. Hozzátette, hogy a calicivírus, illetve a bakteriális fertőzések kimutatása több napot vesz igénybe.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal múlt pénteken arról adott tájékoztatást, hogy tizennyolc ötödikes diák betegedett meg a seregélyesi táborban “élelmiszer eredetű megbetegedés” tüneteivel.

Múlt kedden érkezett a huszonhét tagú osztály az erdei iskolába, közülük tizennyolcan lettek rosszul csütörtökről péntekre virradóra.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Életmód kategóriából
Megkezdődött Budapesten az ITU első világkonferenciája
Budapest - Pénteken Budapesten megkezdődött a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) első világkonferenciája. tovább »
Hatályba lépett az azonos neműek házasságát legalizáló törvény Szlovéniában
Zágráb/Ljubljana - Tíz hónappal elfogadása után hatályba lépett az azonos neműek házasságát legalizáló [...] tovább »
A nap receptje: kacsa-cassoulet
Debrecen, Hajdúszovát, Miskolc, Nyíregyháza - Készüljünk arra, hogy maratoni időt fogunk a konyhában tölteni. tovább »
Fotók: 10 briliáns ötlet, ahogy a hétköznapi tárgyakat fel lehet használni
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Nem is gondolná, hogy a zuhanysapka csak a tus alatt tesz jó szolgálatot. De arra [...] tovább »
9 illusztráció arról, hogyan változott meg alapjaiban az életünk
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A világ folyamatosan változik, ezt bizonyítják a következő képek is. Néhány [...] tovább »
Széles e vidéken ez az első szakács tankonyha, ami most nyílt a Drótban
Miskolc - Az Észak-Magyarországi Régió első szakács tankonyhája nyílt meg szerdán Miskolcon, a Drótban. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
FTC vs. Jegesmedvék – Kivívták a hetedik meccset a Macik Pesterzsébeten
Miskolc - A Macik nyerték a Mol Liga negyeddöntőjének hatodik mérkőzését a Ferencváros ellen péntek este, így [...] tovább »
Megkezdődött Budapesten az ITU első világkonferenciája
Budapest - Pénteken Budapesten megkezdődött a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) első világkonferenciája. tovább »
Kis Gyula, a triatlonversenyző Kazincbarcikára látogatott
Kazincbarcika - Kazincbarcikára látogatott kedden Kis Gyula triatlonversenyző. A többszörös középtávú magyar [...] tovább »
Halász Bence és Homonnai Luca 2016 legjobb utánpótlás sportolói
Budapest - Halász Bence kalapácsvető és Homonnai Luca kajakos érdemelte ki a 2016-os év legjobb utánpótlás [...] tovább »
Élő közvetítés az FTC vs. Jegesmedvék párharc 6. meccséről
Miskolc - A jégkorong Mol Liga negyeddöntőjének hatodik meccsét játssotta a Ferencváros és a DVTK Jegesmedvék [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Német sikerek a negyeddöntőben
Budapest - Julia Görges és a szintén német Carina Witthöft is bejutott az elődöntőbe pénteken a 250 ezer [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása