Frissítve:

Senki sem vállalja egy szíriai fegyverraktár múlt pénteki felrobbantását

Jeruzsálem, 2013. július 9., kedd (MTI) – Sem Izrael, sem a szíriai felkelők nem vállalják egy szíriai fegyverraktár felrobbantását.

hiba beküldése

Latakia mellett, egy tengerparti katonai bázison múlt héten pénteken repítettek levegőbe egy hadihajók ellen bevethető orosz rakétákkal teli fegyverraktárat.

A Szabad Szíriai Hadsereg szóvivője közölte, hogy információik szerint a rejtélyes hajnali robbantásban a közelmúltban leszállított P-800 Yakhont típusú rakéták semmisültek meg. Nem felkelők hajtottak végre támadást, vagy légi támadás volt, vagy nagy hatótávolságú rakétákkal a Földközi-tengerről mértek csapást a szíriai fegyverraktárra – hangoztatta a felkelők szóvivője, hozzátéve, hogy lázadók nem képesek egy ilyen robbantás végrehajtására, azt csak egy olyan korszerűen felszerelt hadsereg hajthatta végre, mint amilyen Izraelnek van.

Móse Jaalon izraeli védelmi miniszter kedden egy izraeli katonai támaszpont meglátogatásakor válaszolt a gyanúsítgatásokra.

“Már hosszú ideje nem avatkozunk be a véres szíriai háborúba”- mondta. “Meghatároztuk és továbbra is érvényesnek tekintjük a +vörös vonalat+”- tette hozzá, utalva az Izrael számára elfogadhatatlan, közbelépést igénylő szíriai fejleményekre.

Izrael “figyelemmel követi a szíriai polgárháború Libanonra való átterjedését, a tripoli és bejrúti történéseket. Figyelünk, de nem avatkozunk be”- mondta Jaalon. “Bárhol is történik robbanás vagy támadás a Közel-Keleten, a legtöbbször minket vádolnak vele”- tette hozzá, elutasítva a vádakat.

Májusban Izrael állítólag két légicsapást hajtott végre szíriai célpontokra, amikor fejlett fegyvereket próbáltak eljuttatni a szíriai hadseregtől a libanoni Hezbollahhoz.

– MTI, Shiri Zsuzsa –

 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Tarolt a hétvégén a Legendás állatok újabb epizódja
Los Angeles - Tarolt az észak-amerikai mozikban a Harry Potter-varázsvilág újabb epizódja, a Legendás állatok - [...] tovább »
Femen-aktivisták zavartak meg Madridban egy Franco-tábornokot dicsőítő felvonulást
Madrid - A Femen radikális feminista mozgalom aktivistái zavartak meg egy Franco-tábornokot dicsőítő felvonulást [...] tovább »
Hasogdzsi-ügy – Török védelmi miniszter: lehet, hogy a gyilkosok kivitték Törökországból a holttestet
Ankara - Lehet, hogy a tettesek kivitték Törökországból az október 2-án, az isztambuli szaúdi főkonzulátuson [...] tovább »
Szélsőjobboldaliak meghiúsították a transzneműek felvonulását Kijevben
Kijev - Lefújták a szervezők a transzneműek felvonulását vasárnap Kijevben, mert jobboldali és vallási [...] tovább »
Székely nagygyűlés – Centenáriumi megemlékezést és autonómiatüntetést tartottak Sepsiszentgyörgyön
Sepsiszentgyörgy - Az utóbbi száz év jogküzdelmeit felidéző centenáriumi nagygyűlést, a Székelyföldnek [...] tovább »
Nagy értékű, 1600 éves mozaik nyomára bukkant a „műkincsek Indiana Jonesa”
Hága - Arthur Brand holland műkincsnyomozó Ciprusról ellopott, felbecsülhetetlen értékű 6. századi mozaik [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi vízilabda MK – Utolsóként az OSC jutott a legjobb négy közé
Budapest - Az OSC Újbuda a férfi vízilabda Magyar Kupa negyeddöntőjének hazai visszavágóján döntetlent [...] tovább »
Női röplabda Extraliga – Szetthátrányból nyert otthon a Békéscsaba
Budapest/Békéscsaba - A címvédő Békéscsaba szetthátrányból győzte le otthon a Jászberény együttesét a [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – A Gyergyó legyőzte az UTE-t
Székesfehérvár - A Gyergyó 6-2-re legyőzte a vendég UTE gárdáját a jégkorong Erste Liga alapszakaszának [...] tovább »
Női kézilabda EHF Kupa – Csoportkörbe jutott a Siófok
Siófok - A Siófok KC házigazdaként 11 góllal legyőzte az orosz Lada Toljatti csapatát a női kézilabda EHF Kupa [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Sorozatban harmadszor nyert a MAC
Budapest - A MAC Újbuda jégkorongcsapata sorozatban a harmadik győzelmét aratta a Tipsport Ligában: vasárnap [...] tovább »
„A sors nekünk is visszaadott valamit az utolsó percben elért győzelemmel”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. Közép csoportjának 15. fordulójában vasárnap két mérkőzést játszottak. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása