Frissítve:

Semmelweis Egyetem: nem adták át az új betegellátó épületet

Budapest, 2015. február 10., kedd (MTI) – Nem adták át a Korányi projekt keretében épülő új betegellátó épületet, de utolsó szakaszához érkezett a fejlesztés – tudatta a Semmelweis Egyetem marketing- és kommunikációs igazgatósága kedden közleményben az MTI-vel.

Az egyetem arra reagált, hogy a Demokratikus Koalíció hétfőn, ugyancsak közleményben, azt írta: üresen áll a kampányban átadott klinikai tömb – amelyet “a kormány 13 milliárd forintból építtetett” az intézménynek -, mivel a komplex sürgősségi ellátásra szánt épületbe “nem férne el az összes szükséges szakterület”.

Az egyetem közleményében hangsúlyozta: a betegellátás várhatóan 2015 őszétől indulhat meg az új épületben, amelyben lesz központi röntgen, központi laboratórium és az országban egyedülálló központi intenzív osztály is.

Hozzátették: elkészült az új központi betegellátó épület homlokzata, így egyes belső részein már a burkolási, festési munkákat végzik, valamint elkezdték elhelyezni az orvostechnikai eszközöket is. A tetőtéri helikopter-leszállóhellyel rendelkező, mintegy húszezer négyzetméteres új épületet az intézmény elmúlt száz éve legjelentősebb egészségügyi fejlesztésének nevezték.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Elloptak egy 100 kilogramm súlyú aranyérmét egy berlini múzeumból
Berlin - Elloptak egy világhírű, 100 kilogramm súlyú színarany érmét a berlini Bode Múzeumból hétfőre virradóra. tovább »
Szabó Tünde: a TAO hosszú távú, kiszámítható jövőt biztosít a teljes sportágazatban
Budapest - Az Európai Bizottság határozata értelmében újabb hat évre, 2023. június 30-ig működhet a TAO, így [...] tovább »
A keverék kutyák kevésbé kiegyensúlyozottak, de képezhetőbbek egy magyar kutatás szerint
Budapest - A keverék kutyák kevésbé kiegyensúlyozottak, de jobban képezhetőbbek, mint fajtiszta társaik a [...] tovább »
Április közepéig lehet nevezni a Janikovszky Éva Meseíró Pályázatra
Budapest - Idén tartalmi megkötés nélkül, április 18-ig nevezhetek 7 és 16 év közötti fiatalok a Janikovszky [...] tovább »
Csökken a gázolaj ára
Budapest - Csökkenti bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a [...] tovább »
Közösségek pályázhatnak falfelületek megújítására
Budapest - Iskolák, óvodák, önkormányzatok, civil szervezetek pályázhatnak közösségi falfelületek [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Szabó Tünde: a TAO hosszú távú, kiszámítható jövőt biztosít a teljes sportágazatban
Budapest - Az Európai Bizottság határozata értelmében újabb hat évre, 2023. június 30-ig működhet a TAO, így [...] tovább »
Kilenc érmet szereztek Olaszországban a magyar uszonyosúszók
Budapest - A magyar uszonyosúszók hat arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szereztek a felnőttek között az [...] tovább »
Feltöltődve várja a hét végi rajtot Kazár Miklós
Miskolc - Az állandóság a jellemző Kazáréknál, akik az idén mellőznék a tavalyi pechszériát. tovább »
Nyerhető meccsen botlott a Balmaz
Balmazújváros - Feczkó Tamás szerint játékosai már az első játékrészben eldönthették volna a hétvégi bajnokit. tovább »
Balmazújvárosi KK: bírniuk kell a nyomást!
Balmazújváros - Mateo Dioris szerint nehéz helyzetben vannak, de a céljuk továbbra is a bennmaradás kiharcolása. tovább »
Egy negyed alatt eldöntötte a meccset a Gladiators 2
Debrecen - A Gladiátorok második számú alakulata 22-7-re verte hazai pályán a Dabas Sparks gárdáját a Magyar [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása