Frissítve:

Semjén: 750 ezer állampolgársági kérelem, 700 ezer eskütétel

Budapest, 2015. július 15., szerda (MTI) – Elérte a 750 ezret az állampolgársági kérelmek száma, és a 700 ezredik ember is letette az állampolgársági esküt – jelentette be a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az MTI-nek szerdán adott nyilatkozatában.

Semjén Zsolt a számok alapján tarthatónak látja azt a célt, hogy a ciklus végére, azaz 2018 elejére – a kedvezményes honosítással – meglegyen az egymillió új magyar állampolgár. Ők azok, akik korábban nem voltak magyar állampolgárok, de a magyar kultúrához kötődnek, beszélik a nyelvünket, és a felmenőik a Magyar Királyság területéről származtak – mondta.

Ezen kívül – folytatta a KDNP elnöke – a tervek szerint a ciklus végére megközelíti majd a százezret azoknak a száma, akik esetében nem honosítanak, hanem megállapítják az állampolgárságukat. Ők jellemzően olyanok, akiknek a szülei vagy a nagyszülei a mai Magyarország területéről mentek ki például az Egyesült Államokba, Kanadába vagy Ausztráliába. Ezek a leszármazottak születetten magyar állampolgárok – hiszen magyar állampolgártól származnak -, de nem volt megállapítva a magyar állampolgárságuk – ismertette.

A miniszterelnök helyettese a legszigorúbb államigazgatási folyamatnak nevezte az állampolgársági eljárást, amit azzal indokolt, hogy minden kérelmezőt legalább háromszorosan ellenőriznek: közigazgatási, közbiztonsági és nemzetbiztonsági kontroll alatt zajlik a procedúra.

Szavai szerint a honosítás a magyar állam történetében példátlan munka, amelyet “Magyarország a jövőben is töretlen lendülettel folytat”.

“Fontos látni azonban, hogy az utódállamok ellenérdekeltek a honosításban, ezért például dezinformációkkal igyekeznek azt akadályozni, de nem sok sikerrel, sőt úgy tűnik, mostanra többé-kevésbé ők is beletörődtek abba, hogy a honosítás egy példátlanul sikeres, elgáncsolhatatlan folyamat” – fogalmazott Semjén Zsolt.

Beszámolt továbbá arról, hogy a külhoni magyarok körében a konzulátusok konzuli napokat szerveznek – jellemzően kisebb településeken is – a honosítási eljárás intézése érdekében.

A kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta azt is: a nemzetpolitika “egységes ívet alkot” 2010-től kezdve, amikor lefektették az alapokat az alkotmányban, az állampolgársági, valamint a nemzeti összetartozásról szóló törvényben. A kormány pedig egy jottányit sem fog változtatni e sikeres nemzetpolitikán – jelentette ki.

Semjén Zsolt jelezte ugyanakkor, hogy a nemzetpolitikai munka bővül. Erre példaként említette a Kőrösi Csoma Sándor-programot – amelyben magyarországi fiatalokat küldenek ki a diaszpóra magyar szervezeteihez, hogy segítsék azok közösségépítő munkáját -, továbbá a különböző, például a külhoni óvodákra, iskolákra fókuszáló tematikus éveket. Megjegyezte azt is, hogy nagy hangsúlyt kívánnak helyezni a külhoni fiatalok szakképzésének támogatására, valamint a gazdaságra, ami szerinte kulcsfontosságú az egzisztencia megteremtésében.

A miniszterelnök-helyettes végül nyomatékosította: Magyarország senkinek sem ad ki állampolgársági információt. Ezért arra biztat, hogy aki olyan országban él, amely nem ismeri el a kettős állampolgárságot – ilyen például Szlovákia -, az jöjjön át bátran Magyarországra, itt elintézik a honosítás államigazgatási eljárását, és megkapja a magyar útlevelét.

Jelezte azt is, hogy a Demokrácia Központok mellett megállapodtak az RMDSZ-szel is a honosítást támogató irodahálózatról, ami segít annak biztosításában, hogy a kérelmek száma változatlanul magas maradjon.

– MTI –


hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Háromszáz milliárd forint a Kisfaludy szállásfejlesztési programra
Budapest - A kormány stratégiai célja a turizmus jövedelemtermelő képességének erősítése, azaz a külföldi [...] tovább »
Kiesett egy gyermek egy VIII. kerületi ház hatodik emeletéről és meghalt
Budapest - Kiesett egy négy év körüli kislány a VIII. kerület egyik társasházának hatodik emeletéről [...] tovább »
Hőség – A fél országra szombatra is kiadták a figyelmeztetést
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A fél országra szombatra is figyelmeztetést adott ki a hőség miatt a [...] tovább »
Halálos baleset Vas megyében
Budapest - Halálos kimenetű közúti közlekedési baleset történt csütörtökön késő este a 8614-es számú [...] tovább »
Az Erzsébet-alapítvány visszautasítja a gazdálkodásával kapcsolatos állításokat
Budapest - Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány a sajtóban megjelent "téves és félrevezető [...] tovább »
Van nyár visszerekkel is!
Budapest - Mitől alakulhat ki, és mit tehetünk a visszérbetegség megelőzése és a tünetek enyhítése érdekében? tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Visszavághat a fiaskóért a DEAC a Füzesgyarmatnak
Debrecen - Csörgő Krisztián elárulta, a gyorsaságuk nyerő fegyver lehet a soron következő ütközeten. tovább »
Új csapásirányon hasítanának
Kisvárda - Braun Brunó (is) Kisvárdán folytatja, ahol alaposan kicserélődött az NB II-es kézilabdacsapat. tovább »
Labdarúgó NB I – Megszerezte első győzelmét a Debrecen
Debrecen - A Debreceni VSC megszerezte első győzelmét a labdarúgó OTP Bank Liga új idényében: a hajdúságiak [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Eredmények és tabella – 6. forduló – 2017/2018
Budapest - A labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának eredményei és további programja: tovább »
Jégkorong Visegrád Kupa – Kikapott a MAC
Budapest - A MOL Ligában legutóbb ezüstérmes MAC Budapest 2-1-re kikapott szlovák vendégétől, a Nové Zámky [...] tovább »
3×3: nehéz csoportba kerültek a magyarok
Debrecen - Négy napon keresztül ismét reflektorfénybe kerül a 3x3-as kosárlabda Debrecenben. Augusztus 31-én [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása