Frissítve:

Sclerosis multiplex világnap a Vajdahunyadvárban

Budapest, 2014. május 24., szombat (MTI) – A budapesti Vajdahunyadvárban tartják május utolsó szerdáján a sclerosis multiplexes (SM) emberek világnapját, amelyen futóversennyel és léggömbök felengedésével hívják fel a figyelmet a betegségre.

A világnapi rendezvényen 13 órától futóversenyt rendeznek, amelyen a betegek családtagjaikkal együtt állhatnak rajthoz. Szeretnék ugyanis tudatosítani mindenkiben, hogy az SM beteg is élhet teljes életet, amelynek része a sport, a rendszeres mozgás – közölték a szervezők az MTI-vel.

Az eseményen bemutatkozik a nyíregyházi SM centrum és szó esik a Magyar SM Betegekért Alapítvány (MSMBA) elmúlt 15 évben végzett tevékenységéről is.

Az SM betegség világszerte 2-2,5 millió, Magyarországon pedig körülbelül 8-10 ezer embert érint. A sclerosis multiplexes betegek hétköznapjait önmagában is megnehezíti a nehéz beszéd, a rossz látás, a bottal, vagy kerekesszékkel való közlekedés. Ezt tetézi a türelmetlen, értetlen, lenéző társadalmi környezet, a verbális vagy fizikai agresszió.

A budapesti rendezvény a Tolerancia és Szövetség az SM betegekkel című országos kampány utolsó állomása, záró rendezvénye.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Életmód kategóriából
Mozivarázs, filmcsodák a föld alatt Miskolcon
Miskolc - Telt házas volt csütörtök este az egykori Apolló mozi. Mit néztek az emberek 100 évvel ezelőtt? tovább »
Hegyközségek Nemzeti Tanácsa: leginkább a családi és a hobbipincészetekben fordul elő mustgázmérgezés
Budapest - Többnyire a családi és a hobbipincészetekben okoz baleseteket a mustgáz - mondta Brazsil Dávid, a [...] tovább »
Ismét motoros felvonulással hívják fel a figyelmet a prosztatarák megelőzésére
Budapest - A prosztatarák megelőzésére és a férfiak mentálhigiénés egészségre hívja fel a figyelmet ismét a [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2018. szeptember 22.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg, hogy mit jósolnak Önnek mára a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Kamuból iratkoznak be táncra, hogy megússzák a tesiórát
Miskolc - Van olyan iskola, ahol a pincében tornáznak a gyerekek, mert nincs elég tornaterem. tovább »
Szeptember 22.: Autómentes Nap – Közlekedési infók, programok Miskolcon
Miskolc - A szombati Autómentes Napon az MVK Zrt. nosztalgiajáratokkal és forgalmi engedély birtokában ingyenes [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Cselgáncs-vb – Ungvári Miklós is búcsúzott
Baku - A 73 kilogrammos Ungvári Miklós kikapott harmadik mérkőzésén, ezzel befejezte szereplését az olimpiai [...] tovább »
Kihirdették a világbajnoki indulókat
Budapest - Egy hónappal a budapesti birkózó-vb előtt sajtótájékoztatót rendezett a Magyar Birkózó Szövetség. tovább »
Negyedik alkalommal szervezett jótékonysági félmaratont az Ökumenikus Segélyszervezet Kárpátalján
Makkosjánosi - Több mint félezren futottak szombaton a Beregszász melletti Makkosjánosiban az Ökumenikus [...] tovább »
Asztalitenisz Eb – Póta elődöntős és már biztosan érmes női párosban
Budapest/Alicante - Póta Georgina és svéd játékostársa, Matilda Ekholm bejutott az elődöntőbe női párosban, [...] tovább »
Visszavághatnak a korábbi kiesésért
Kisvárda - A kisvárdiak vasárnap indulnak majd ­Szolnokra. tovább »
Nagyon büntettek a hibákért
Miskolc - Ötödik meccsét vívta péntek este hazai környezetben a DVTK Jegesmedvék hokicsapata. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása