Frissítve:

Sargentini-jelentés – Kormányszóvivő: a jelentésben ténybeli tévedések vannak és kettős mércét alkalmaz

Budapest) – A kormányszóvivő szerint a jogállamiság nevében a jogállamiságot csúfolják meg a Sargentini-jelentés keddi, európai parlamenti (EP-) vitájával és a szerdai szavazással. Kovács Zoltán kedden az M1 aktuális csatornán arról is beszélt, hogy a jelentésben ténybeli tévedések vannak és kettős mércét alkalmaz.

hiba beküldése

A kormányszóvivőt arról kérdezték, hogy a nap folyamán tartották a vitát a magyar jogállamiság helyzetéről szóló Sargentini-jelentésről az EP plenáris ülésén. Kovács Zoltán azt mondta: folyamatosan változó szabályrendszerrel próbálják kialakítani azokat a körülményeket, amelyek között végül elfogadják a jelentést. Szerinte a döntések nagyrészt megszülettek, a politikai ellenfeleik, akik felépítették “ezt a hazug lejárató kampányt, ezt a boszorkányüldözést”, tudják, hogyan akarnak dönteni.

Szólt arról is: az Európai Néppártnál hamarosan eldől, hogyan fognak szavazni, “felpuhulnak-e” és követik a szocialistákat és a liberálisokat, vagy visszatérnek a párt eredeti felfogásához.

Úgy vélekedett: belülről kell megvívni a harcokat, meg kell próbálni meggyőzni a néppártot saját álláspontjukról; ha nem sikerül, akkor világos, hogy nem ők változtak meg, hanem a szervezet.
A törésvonal azok között van, akik migrációbarát álláspontot foglalnak el és azok között, akik meg akarják őrizni a kontinenst “Európának, ahogy megismertük” – hangoztatta a kormányszóvivő.

Kovács Zoltán szerint a Sargentini-jelentésben eljárási szabálytalanságok, ténybeli tévedések vannak, kettős mércét alkalmaz, és hogy ilyet meg lehet tenni, az az EP kritikája. Ennél is aggasztóbbnak nevezte, hogy olyan jogokat vindikál magának a parlament, amelyek nincsenek benne az európai együttműködés alapjait adó joganyagokban.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Két kisbusz ütközött össze a 21-es főúton
Salgótarján - Két kisbusz ütközött össze Nógrád megyében a 21-es főúton a sámsonházai elágazó [...] tovább »
A magyar kultúra napja – Tárlatvezetések, kiállítások Debrecenben
Debrecen - Tárlatvezetésekkel, kiállításokkal ünneplik a magyar kultúra napját Debrecenben. tovább »
Napi horoszkóp – 2019. január 19.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
MÁV: február 4-től Pécel és Aszód között nem járnak a vonatok
Budapest - Február 4-től várhatóan december végéig nem járnak a vonatok Pécel és Aszód között a [...] tovább »
360 fokos videót forgattunk a víz alatt! Így haraptak a nyíregyházi cápák!
Nyíregyháza - Az állatpark ócenáriumának félmillió liter tengervizet tartalmazó medencéje több cápafajnak is [...] tovább »
Elhunyt Németh Judit fizikus, az MTA rendes tagja
Budapest - Elhunyt Németh Judit akadémikus, a hazai nehézion-fizikai kutatások egyik iskolateremtő alakja - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Soroksárra utazik a HTE
Hajdúböszörmény - A Soroksári Sportcsarnokba látogat szombaton 15 órától a Hajdúböszörményi TE csapata, [...] tovább »
Aluinvent-DVTK: Visszavágni, és az idei elsőért
Miskolc - Szombat este a fővárosban játszik bajnoki mérkőzést a diósgyőri női kosárlabdacsapat. tovább »
VRCK: Bízik a magabiztos kezdésben
Kazincbarcika - Szombaton 18 órától Debrecenben játszik extraligás meccset a Vegyész RC Kazincbarcika. tovább »
DVTK Jegesmedvék: A harmadik után egy maradt
Miskolc - Elveszítette péntek esti, kassai rangadóját a DVTK Jegesmedvék hokicsapata. tovább »
DEAC: következik az Extraliga
Debrecen - Nekivág az Extraliga küzdelmeinek a DEAC férfi röplabdacsapata szombaton. tovább »
Két felkészülési meccs vár a Lokira szombaton
Debrecen - A Balmazújváros és a Budaörs együttese látogat Pallagra. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása