Frissítve:

Sajtóértesülés szerint Alonso váltja Buttont a McLarennél

Sajtóértesülés szerint Alonso váltja Buttont a McLarennél Sajtóértesülés szerint Alonso váltja Buttont a McLarennél
London/Budapest, 2014. november 4., kedd (MTI) – Sajtóértesülések szerint Fernando Alonso, a Forma-1-es Ferrari istálló spanyol pilótája visszatér korábbi munkaadójához, a McLarenhez.

A BBC honlapjának keddi beszámolója szerint a kétszeres világbajnok már szinte mindenben megállapodott az angol csapat illetékeseivel, és kettő plusz egy évre szóló szerződést ír majd alá hamarosan. A 33 éves Alonso a 2007-es idényt töltötte a brit csapatnál.

A honlap értésülései szerint Alonso érkezésével Jenson Buttonnak kell majd távoznia.

A spanyol pilóta 2005-ben és 2006-ban még a Renault-val nyert két vb-címet. A Ferrarihoz 2009 végén szerződött, s az olaszoknál eltöltött öt idénye alatt háromszor végzett az összetett második helyén. A McLarennel 2007-ben a harmadik volt.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Sport kategóriából
Szécsényi Ádám nyert a 17. Barátság Maratonon
Miskolc - Több mint ezren vettek részt Miskolc egyik legnagyobb tömegsport rendezvényén, a 17. Barátság Maratonon. tovább »
Női röplabda Extraliga – Újpesten nyert a Nyíregyháza
Budapest - A Nyíregyháza négy szettben győzött az Újpest otthonában a női röplabda Extraliga hétfői játéknapján. tovább »
A Fatum nyerte az újpesti rangadót
Nyíregyháza - Újabb rangadót játszottak hétfőn este a női röplabda Extraligában. tovább »
Csoknyai nem tervez gyökeres változtatásokat az Eb-selejtezőkön
Budaörs - Nem tervez gyökeres változtatásokat a korábbi időszakhoz képest Csoknyai István, a magyar férfi [...] tovább »
Női kosárlabda Eb-selejtező – Turner is a magyar keretben
Budapest - A Sopron Basket amerikai születésű légiósa, Yvonne Turner is helyet kapott a sorsdöntő Európa-bajnoki [...] tovább »
Úszó vk – Jövőre október elején rendezik a budapesti versenyt
Budapest - Október 3. és 5. között kerül sor a jövő évi úszó világkupa-sorozat budapesti versenyére. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Birkózó-vb – Galambos Ramóna kiesett
Budapest - Az 59 kilós Dollák Tamarához hasonlóan a hétfőn szőnyegre lépett másik magyar női versenyző, [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása