Frissítve:

Sajnálja a falusi lakosság, hogy nem épül uránfeldolgozó Dél-Kínában

Peking, 2013. július 14., vasárnap (MTI) – Elégedetlenségüknek adtak hangot azok a kínai falusiak, akik már megegyeztek a Kínai Nemzeti Nukleáris Vállalattal (CNNC), illetve az önkormányzattal a házukért, földjükért járó kártérítésben, mivel a városi demonstrálók meghiúsították a tervezett uránfeldolgozót is magába foglaló ipari park megépítését Hosan városban – írta a South China Morning Post című lap vasárnap.

hiba beküldése

A dél-kínai város illetékesei szombaton jelentették be, hogy a lakosság tiltakozása nyomán végül úgy döntöttek, visszalépnek a 37 milliárd jüanos (6 milliárd dollár) beruházás kivitelezésétől. A demonstrálók, akiknek száma a lap szerint pénteken a kétezret is meghaladta, a feltételezett sugárveszély és a környezetkárosítás miatt vonultak a helyi kormányzathoz.

Az ipari park kialakítandó 230 hektáros területéhez összesen 13 faluból vettek volna el földet, a leginkább érintett Liancsu település volt. E falu 48 háztartásának 160 lakója meglepődve és csalódottsággal értesült a hírről, mivel ők már aláírták a kitelepítésükről szóló megállapodást a helyi kormányzattal.

Az idős emberek azt hitték, jobb körülmények közé költözhetnek, s vannak köztük olyanok, akik már majdnem a teljes kárpótlás összegét is felvették. Úgy tudni, eddig összesen 220 ezer jüant (8 millió forint) fizettek ki az érintetteknek, s ígéretet kaptak lakásépítési támogatásra is. A térségi kormányzat a falusiak 12 képviselőjével tárgyalta meg előzetesen a részleteket.

A kútba esett tervek miatt most a tőlük 30 kilométeres távolságra lévő város lakóit hibáztatják a falusiak, akik úgy vélik a tiltakozók eltúlozták a kockázatokat. Egy falubeli a South China Morning Post riporterének azt mondta, hogy a városiak “nem értik az uránfeldolgozó üzem lényegét”. A városban ezzel egy időben a gazdálkodókat nevezik tudatlanoknak, akik “csak a kártérítésüket sajnálják”. A városiak szerint őket sokkal nagyobb “társadalmi felelősség” terheli.

A város és a CNNC márciusban kötött szerződése szerint a létesítmény kiválasztott helyszíne körülbelül 100 kilométerre esett volna Hongkongtól, illetve Makaótól. Lapértesülések szerint Hongkong ugyancsak aggodalmának adott hangot a terv miatt.

Kína nukleáris fűtőanyag-feldolgozó üzemeinek többsége a nyugati országrészben található, miközben az atomerőművek javarésze a keleti partvidék régióiban működnek. Hosan térségében viszonylag több atomerőmű van, a geológiai körülmények ezen a részen megfelelőek, a feldolgozás folyamata minimális sugárzással jár, s nem veszélyezteti a környezetet – nyilatkozta a történtekre reagálva egy iparági szakértő. Egy másik úgy vélte, a Kuangtung tartományi eset is azt igazolja, hogy az atomenergiáról több és részletesebb kommunikációra van szükség.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
EU-csúcs – Elővigyázatossági okból miatt megváltoztatták a csúcs helyszínét Brüsszelben
Brüsszel - Az eredeti tervekkel ellentétben az Európai Tanács régi székházában rendezik meg az uniós állam- [...] tovább »
A fiatalok jobban félnek a haláltól, mint az idősek egy kutatás szerint
Budapest - Az idősödés egyáltalán nem az életkorról szól, a huszonévesek és a harmincasok például sokkal [...] tovább »
Izrael több ezer új telepes lakást épít, magára haragítva az EU-t
Jeruzsálem - Izrael több mint 1300 ciszjordániai telepeslakás építésének újabb fázisát hagyta jóvá [...] tovább »
Ukrán oktatási törvény – Porosenko a Velencei Bizottság álláspontjának tiszteletben tartását ígérte a román elnöknek
Bukarest - Kijev azon lesz, hogy az új oktatási törvény ne sértse az Ukrajnában élő román közösség jogát az [...] tovább »
Hurrikánok – Meteorológus: Magyarországon várhatóan a hét végéig tart az enyhe őszi idő
Budapest - Közvetetten Magyarország időjárására is hatással van az Európát elérő hurrikán. Az időközben [...] tovább »
Orosz lap: amerikai internetezők millióit érte el és tüntetéseket szervezett az orosz “trollgyár”
Szentpétervár - Hetente a közösségi média 20-30 millió felhasználóját is elérhette és több mint 40 [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Maratoni dobpergés: művészettel a sportért
Miskolc - A fiatalok ezúttal a Solidarity című produkciót mutatták be, ezzel buzdítva a verseny résztvevőit. tovább »
Kilenc, hét, hat és végül mínusz három
Miskolc, Pálháza, Tiszakarád - Kurtán-furcsán ért véget a Pálháza–Tiszakarád megyei II. osztályú [...] tovább »
A saját sikereikért bunyóznak
Nyíregyháza - A Molnár Bence irányította Nyíregyházi Box Club vitrinjében már van bajnoki cím és jó néhány [...] tovább »
Szpari – Várják a következő behívót
Nyíregyháza - Hinora Kristóf és Megyeri Gábor is nagyon örül, hogy ott lehetett az U 21-es válogatott [...] tovább »
Pénteken megyei derbit játszik a DEAC futsalcsapata
Debrecen - Október 20-án a Mezei Vill gárdája látogat Debrecenbe, a közelgő összecsapásról Elek Gergőt, a [...] tovább »
“Megnyomták a vészcsengőt” a fehérvári jégkorongcsapatnál
Budapest - "Itt volt az ideje megnyomni a vészcsengőt" Szélig Viktor, a Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának szakmai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása