Frissítve:

S. Ábel öt évet kapott a gyorséttermi lövöldözésért első fokon

Budapest, 2015. április 29., szerda (MTI) – Öt év börtönre ítélte első fokon S. Ábelt egy budapesti gyorsétteremben 2013 augusztusában történt lövöldözés miatt, a korábban más eljárásban 22 rendbeli emberölés előkészületével is vádolt fiatalembert a Budai Központi Kerületi Bíróság szerdán – közölte Futó Barnabás ügyvéd az MTI érdeklődésére.

hiba beküldése

A fiatalember védője elmondta, hogy felmentésért fellebbeztek, így a Fővárosi Törvényszéken folytatódik a per. A korábbi ügy miatt pedig, melyben ügyfele 21 hónapot töltött előzetes letartóztatásban, holott végül csak 50 nap közérdekű munkára ítélték, nemrég nyújtották be a sok tízmilliós kártalanítási keresetet a magyar állam ellen.

A gyorséttermi lövöldözés vádirata szerint S. Ábel 2013 augusztusában Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren egy gyorsbüfében több lövést adott le a mennyezetre. Személyi sérülés nem történt, a fiatalembert néhány órával később a tetthelytől néhány száz méterre, egy egészségügyi intézmény bejáratánál fogták el.

Futó Barnabás elmondta, hogy szerdán az elsőfokú bíróság lőfegyverrel visszaélés és fegyveresen elkövetett garázdaság miatt mondta ki védence bűnösségét. E bűncselekmények miatt a törvény szerint halmazatban akár 11 éves szabadságvesztés is kiszabható. A bíróság figyelembe véve többek között azt is, hogy S. Ábel beszámítási képessége enyhe fokban korlátozott, 5 évet szabott ki.

Vádlott és védője fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen. Hivatkoznak többek között arra: a fegyverszakértő nem tudta eldönteni, hogy valóban, a büntetőjog szerint is lőfegyvernek számító eszközzel adtak le lövéseket a gyorsbüfében, vagy valamilyen más, például elöltöltős, muzeális jellegű pisztollyal, továbbá nem bizonyított, hogy egyáltalán a vádlott adta-e le a lövéseket, illetve, hogy a fegyver tartósan az elkövető birtokában volt, e nélkül pedig nem állapítható meg a lőfegyverrel visszaélés.

A 28 éves S. Ábel jelen ügyben már 19 hónapja előzetes letartóztatásban van, ezt az elsőfokú bíróság szerdán meghosszabbította – közölte Futó Barnabás.

Az ügyvéd emlékeztetett arra, hogy a másik ügyben, mely védencét országszerte ismertté tette, az volt a vád, hogy S. Ábel internetes bejegyzések tanúsága szerint 2006 és 2010 között joghallgatóként egyetemi lövöldözésre, diáktársai megölésére készült. Abban az eljárásban korábban S. Ábel 21 hónapot töltött előzetes letartóztatásban, első fokon emberölés előkészülete és más bűncselekmények miatt két és féléves szabadságvesztésre ítélték, ám tavaly októberben a másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla azt állapította meg, hogy a fiatalember csupán közveszéllyel fenyegetést követett el, amiért 50 nap közérdekű munka jár. Az élet elleni cselekményekkel fenyegetődzései azonban nem tekinthetők komolynak, konkrétnak a tábla jogerős döntése szerint.

A korábbi ügy kapcsán előzetes fogvatartásban töltött 21 hónap miatt S. Ábel a közelmúltban sok tízmilliós kártalanítási pert indított a magyar állam ellen – tette hozzá Futó Barnabás ügyvéd.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Havazás – Kékestetőn csaknem 80 centiméteres hó van
Budapest - Kékestetőn csaknem 80 centiméteres a hó vastagsága. Az Országos Meteorológiai Szolgálat [...] tovább »
Videó: Ünnepelt a „debreceni éjszaka ismert nótafája”
Debrecen - Ezekkel a szavakkal illette Lukács Lacit 50. születésnapja alkalmából Papp Gergely, aki a jeles [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Kormányszóvivő: igazi iparág az embercsempészet
Budapest - Az embercsempészet igazi iparág, amelyben sok a pénz - hangsúlyozta a kormányszóvivő az M1 [...] tovább »
Sztrájk miatt törölt járatokat az Air France, köztük egy budapestit
Párizs - Tengerentúli járatainak felét, az Európán belül közlekedőknek pedig negyedét törölte [...] tovább »
Átmenetileg korlátozza szolgáltatásait a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
Budapest - Pénteken 21 órától hétfő reggel 8 óráig nem vehető igénybe a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató [...] tovább »
Médiatanács: 84 millió forint rádiók műsorgyártására
Budapest - Harminc kisközösségi, kereskedelmi és közösségi rádió összesen 84,1 millió forint támogatást [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Phjongcshang 2018 – Liu Shaolin ötödik lett 500 méteren
Kangnung - Liu Shaolin Sándor a B döntőt megnyerve az ötödik, pontszerző helyen végzett a férfi rövidpályás [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Keszler búcsúzott az 1000 méter negyeddöntőjében
Kangnung - Keszler Andrea a negyeddöntőben búcsúzott a női rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres [...] tovább »
Vegyész RC: Előny van, de 0-0-ról kezdenek
Kazincbarcika - A férfi röplabda kupadöntőbe jutásért vív hazai rangadót a Kazincbarcika a Kaposvár ellen. tovább »
Osztrák jégkorongliga – Szétlövésben kikapott a Fehérvár
Budapest/Székesfehérvár - A Fehérvár AV19 hazai pályán szétlövés után 3-2-re kikapott a cseh Znojmótól az [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Csütörtök, péntek
Budapest - A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
“Mától egy csillaggal több ragyog az égen” – Elhunyt Lázár Bence, a Szpari volt játékosa
Nyíregyháza - Lázár Bencénél még 2015-ben diagnosztizáltak leukémiát. A futballista családja kedden tett [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása