Frissítve:

Rövidpályás gyorskorcsolya vk – Az olimpiai kvóták jegyében indul a szezon

Budapest, 2013. szeptember 26., csütörtök (MTI) – A hétvégén kezdődik a rövidpályás gyorskorcsolyázók hat futamból álló világkupa-sorozata, amelynek két novemberi, európai állomásán a jövő évi szocsi téli olimpiára szóló kvóták megszerzése lesz a tét.

hiba beküldése

A hazai szövetség (MOKSZ) honlapja szerint a 12 fős, hat-hat férfi és női versenyző alkotta válogatott már a múlt héten elutazott Sanghajba, az első vk-forduló helyszínére, ahol egy hétig készültek fel a hétvégi viadalra. A gárda hétfőn utazik tovább Szöulba, a jövő hét végén sorra kerülő következő vk-versenyre.Telegdi Attila szövetségi kapitány a moksz.hu-n azt mondta, az első két vk-futam a következő kettő, európai viadal szempontjából különösen fontos lesz: “Minél jobb eredményt érünk el, annál kedvezőbb lesz a világranglistás helyezésünk és a sorsolásunk a novemberi európai futamokon. Torinóban és a Moszkva melletti Kolomnában dől majd el, hogy hány versenyzőnk indulhat az olimpián.” A kapitány hozzátette, az is lényeges, hogy az ázsiai versenyeken a tengerentúli korcsolyázókkal is összemérhetik erejüket a magyarok.

Torinóban november 7. és 10., az oroszországi Kolomnában, a vk-sorozat új helyszínén november 14. és 17. között versenyeznek a rövidpályás gyorskorcsolyázók.
“Az olimpiáig hátralevő programot nagyon precízen megterveztük. Ha minden az előzetes tervek szerint halad, akkor bízhatunk versenyzőinkben. De addig még rengeteg munka vár a csapatra” – tette hozzá Telegdi Attila.

– MTI – 



További hírek a Sport kategóriából
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Miskolci szurkolók ünnepeltek Nur-Szultanban
Miskolc, Nur-Szultan - Kazahsztán fővárosában zajlik a divízió 1/A-s jégkorong-világbajnokság. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása