Frissítve:

Romániai elnökválasztás – Részeredmények: Ponta csaknem tízszázalékos előnnyel zárta az első fordulót

Bukarest, 2014. november 3., hétfő (MTI) – Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök mintegy tízszázalékos előnnyel zárta az első fordulót Klaus Johannis nagyszebeni polgármesterrel, az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltjével szemben – derült ki a hétfőn ismertetett részeredményekből. Ők ketten jutottak a romániai elnökválasztás november 16-án megrendezendő második fordulójába.

Az országos választási iroda – a vasárnapi voksolás jegyzőkönyvei 91 százalékának összesítése után – azt közölte, hogy Ponta a feldolgozott szavazatok 40 százalékát, Johannis pedig a 30,5 százalékát szerezte meg.

A harmadik helyen Calin Popescu Tariceanu, a PSD-vel együttműködő, új liberális pártot szervező szenátusi elnök végzett 5,46 százalékkal, a negyedik a távozó Traian Basesscu államfő által támogatott Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, Elena Udrea lett 5,17 százalékkal, az ötödik Monica Macovei néppárti EP-képviselő 4,51 százalékkal, a hatodik pedig Dan Diaconescu populista médiamágnás lett 3,94 százalékkal.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a részeredmények szerint a szavazatok 3,66 százalékát, míg Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltje a voksok 0,58 százalékát kapta.

Corneliu Vadim Tudor, az idegengyűlölőnek tartott Nagy Románia Párt alapító elnöke 3,65 százalékon, Teodor Melescanu független jelölt, a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt igazgatója 1,11 százalékon áll.

– Baranyi László, MTI –

hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
A videó, amelyet nézve azt akarod, hogy téged is támadjanak meg ezek a kutyák
A tíz Golden Retriever a legkevésbé sem kíméli a gazdáját, a héthetes kölykök az emberre vetik magukat és nem [...] tovább »
Oroszországban ellopott nagy értékű gépkocsit akart Magyarországról Romániába vinni egy román állampolgár
Kolozsvár - Oroszországban ellopott nagy értékű terepjárót akart szombaton a Csengersima-Pete határátkelőn [...] tovább »
Szigetvilág álomszép korallzátonyokból
Maldív-szigetek: a kék sokféle árnyalatában játszó tengervíz, vakítóan fehér korallhomok, pálmafák. tovább »
Oscar-díj – Az amerikai filmakadémia visszavonta Greg P. Russel hangmérnök Oscar-díj jelölését a hangkeverés kategóriában
Los Angeles - Visszavonta Greg P. Russel hangmérnök Oscar-díj jelölését hangkeverés kategóriában az amerikai [...] tovább »
Voltak olyan nyarak
Pedánsabb honfitársaim alighanem már most, amikor vélhetőleg olcsóbban mérik, készülnek nyaralásukra. Igaz, [...] tovább »
Eurovíziós Dalfesztivál – Az O. Torvald nevű rockzenekar képviseli Ukrajnát az idei versenyen
Kijev - Az O. Torvald nevű zenekar fogja képviselni Ukrajnát a májusi kijevi Eurovíziós Dalfesztiválon. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jegesmedvék vs. FTC – Ez a diadal már elődöntőt ért
Miskolc - Megnyerte a negyeddöntő hetedik mérkőzését a DVTK Jegesmedvék hokicsapata a Ferencváros ellen. tovább »
Jégkorong MOL Liga – Továbbjutott a DVTK és a Debrecen
Budapest - A címvédő és alapszakasz-győztes DVTK Jegesmedvék, valamint a Debrecen is bejutott a legjobb négy [...] tovább »
Szpari – Ugyanaz, mint a Vác ellen
Nyíregyháza - Újabb egyéni hibák a Szpari játékában, ismét vereség, ezúttal Zalaegerszegen. tovább »
Cselgáncs-vk – Bor Barna bronzérmes Düsseldorfban
Budapest/Düsseldorf - A +100 kilogrammos Bor Barna bronzérmet nyert a cselgáncs világkupa-sorozatba tartozó [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Körmendi siker a vasi rangadón
Budapest - A Körmend kilenc ponttal jobbnak bizonyult vasi riválisánál, a Falcónál a férfi kosárlabda NB I [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Szegedi vereség a címvédő Kielce otthonában
Budapest - A MOL-Pick Szeged 28-24-re kikapott a címvédő Vive Tauron Kielce vendégeként a férfi kézilabda [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása