2012.06.27 19:00; Frissítve: 2012.06.27 19:00


Románia – Elektronikus adatbázis a kisebbségekre vonatkozó törvényekről

Bukarest, 2012. június 27., szerda (MTI) – Elektronikus adatbázisban foglalta össze a romániai Kisebbségkutató Intézet azokat a romániai törvényeket, amelyek az ország nemzeti kisebbségeire vonatkoznak.

alt hiba beküldése

Az adatbázis több mint ötszáz jogszabályt tartalmaz. A MinLex nevű adatbázisban témakörök és kulcsszavak szerint lehet keresni – írta szerdán a Transindex internetes portál.

Horváth István, a Kisebbségkutató Intézet elnöke szerint korábban is készültek már hasonló jogszabálygyűjtemények, de nyomtatott formában. Ez viszont olyan elektronikus adatbázis, amely rendszeresen frissül, és interneten bárki elérheti. Elsősorban a jogalkalmazóknak, például az önkormányzatoknak szánják, de kisebbségi ügyekkel foglalkozó újságírók és civil szervezetek jogi tanácsadói számára is hasznos lehet – tette hozzá.

Markó Attila államtitkár, a romániai Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának elnöke beszámolt arról, hogy az Európa Tanács júniusban tette közzé a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája előírásainak romániai alkalmazásáról szóló jelentését, amelyben javasolták egyebek között a 20 százalékos kisebbségi nyelvhasználati küszöb csökkentését.

Markó Attila szerint Románia jól áll a kisebbségi jogokkal kapcsolatos törvényi kerettel, a legnagyobb problémát a jogszabályok alkalmazása jelenti. Ez az adatbázis éppen a törvényalkalmazás szempontjából lehet hasznos, hiszen a döntéshozók már nem hivatkozhatnak arra, hogy nem ismernek egy-egy előírást – magyarázta az államtitkár.

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Noémi, a nap szépe

Noémi elmondása szerint imád a kamera előtt pózolni, szabadidejében is szívesen modellkedik.
tovább »


Login2