Frissítve:

Román-magyar – Idegengyűlölő megnyilvánulásoktól tart a román szövetség

Nagy-Románia létrehozására is emlékeztették a magyarokat a román szurkolók a 2013. szeptemberi román-magyar meccsen Nagy-Románia létrehozására is emlékeztették a magyarokat a román szurkolók a 2013. szeptemberi román-magyar meccsen - © Fotó: rtv.net
Kolozsvár, 2014. szeptember 23., kedd (MTI) – Idegengyűlölő megnyilvánulásoktól tart a bukaresti román-magyar labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn Razvan Burleanu, a román szövetség elnöke.

hiba beküldése

Burleanu a sport.ro televíziónak elmondta, az európai szövetség (UEFA) figyelmeztette román tagszervezetét, hogy súlyos következményekre számíthat, ha magyarellenes megnyilvánulások lesznek a lelátón.

“Találkoztam a szurkolói csoportok vezetőivel és komolyan átbeszéltük a kérdést. Magyarország után Észak-Írország válogatottja jön Bukarestbe. Ezt a mérkőzést zárt kapuk mögött kellene lejátszanunk, ha a magyarok elleni selejtezőn xenofób megnyilvánulások lesznek a lelátókon” – idézte a sport.ro portál Burleanut, aki hozzátette, a szurkolói csoportok vezetői megoldásként azt javasolták, hogy a román válogatott már az első percekben szerezze meg a vezetést…

A tavaly szeptemberben rendezett román-magyar vb-selejtező (3-0) után a FIFA 90 ezer svájci frankos bírságot szabott ki az etikai kódex 65. cikkelyének megsértése miatt a román szövetségre. A találkozó megfigyelője jelentésében azt írta, a román szurkolók “idegengyűlölő” rigmusokat skandáltak a meccs alatt, továbbá kitért arra is, hogy a drukkerek között incidensek voltak. A hazai közönség többször skandálta, hogy “kifelé a magyarokkal az országból”.

A romániai sportsajtót továbbra is foglalkoztatja, hogy Victor Piturca marad-e az Eb-selejtezők végéig a szövetségi kapitány. Piturca korábban a szaúdi al-Ittihad Dzsidda együttesétől kapott kecsegtető ajánlatot, de nem távozhatott, mert a román szövetség nem mondott le az idő előtti szerződésbontás esetén kifizetendő 1,4 millió eurós kártérítésről – ez az összeg azóta a felére csökkent, miután a kapitány megállapodott a szövetséggel. Lapértesülések szerint az al-Ittihad továbbra is számít Piturcára, és a bukaresti román-magyar mérkőzés után újabb tárgyalásokba kezd a trénerrel.

Razvan Burleanu kijelentette: egyáltalán nem tetszik neki, hogy nem tudja: számíthat-e Piturcára vagy sem, ezért már ezen a héten megbeszélésre hívja a szakvezetőt.

Románia Magyarországgal azonos selejtezőcsoportból próbál kijutni a 2016-os franciaországi Eb-re. A két együttes október 11-én Bukarestben mérkőzik meg egymással. A találkozóra új gyepszőnyeget kap a Nemzeti Aréna.

– Gazda Árpád, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Meghalt Sztálin unokája
76 éves korában elhunyt Alekszandr Burdonszkij, az Orosz Hadsereg Színházának rendezője, Joszif Sztálin [...] tovább »
Magyar drogcsempészt fogtak el az ukrán határon
Beregsurány - Másfél kilogrammnyi ópiumpasztát próbált Ukrajnába csempészni egy magyar állampolgár, aki a [...] tovább »
Manchesteri robbantás – Brit belügyminiszter: valószínűleg nem egyedül cselekedett a merénylő
London - A brit belügyminiszter szerint valószínűleg nem egyedül cselekedett a manchesteri merénylet végrehajtója. tovább »
NAV: a külföldön nyaralóknak érdemes tájékozódniuk a vámszabályokról
Röszke - A külföldön nyaralóknak indulás előtt érdemes tájékozódniuk az érvényes vámszabályokról - [...] tovább »
Videó: Nem volt hajlandó megvárni a vonatot, kis híján az életével fizetett
Az autósok és motorosok tudtak várni, ám egy biciklis nem volt hajlandó addig egy helyben állni, míg elmegy a [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Migrációkutató: milliók várnak arra, hogy bejussanak Európába
Budapest - Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója szerint milliós létszámban vannak emberek, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: „Már miért ne akarnánk feljutni?”
Balmazújváros - A klubelnök szerint azt a céljukat már elérték, hogy saját kezükben maradt a döntés. tovább »
Mélyről jött vissza, de nem ért a csúcsra Fucsovics Márton
Nyíregyháza - Fucsovics Márton hátrányból egyenlített, ám a döntő szettben nem tudott felülkerekedni ellenfelén. tovább »
Levélben kérik a debreceni ultrák, legyen több belépő a szombati tétmeccsre
Debrecen - Levélben fordultak a DVSC szurkolói a DVTK vezetőségéhez, amelyben azt kérik, hogy a vendégszektor [...] tovább »
Egyedülálló élőfüves rendszert mutattak be a Debreceni Labdarúgó Akadémián
Debrecen - A világon egyedülálló GS-Palau Hybrid Technology élőfüves rendszert mutattak be szerdán a Debreceni [...] tovább »
Sakkjátszótér, avagy sakkprogram óvodásoknak
Budapest - A XVI. kerületi Brumi Óvodában mutatták be szerdán a Polgár Judit olimpiai bajnok, nemzetközi [...] tovább »
Lomnici Zoltán: az Aranycsapat összekapcsolja a magyar embereket
Budapest - Idősebb Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Emlékév Testület vezetője szerint a legendás futballválogatott [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása