Frissítve:

Román embercsempészek bíróság elé állítását javasolják a zalai rendőrök

Zalaegerszeg, 2014. október 18., szombat (MTI) – Román embercsempészek bíróság elé állítását javasolják a zalai rendőrök. A két férfi embertelen körülmények között 17 ázsiai bevándorlót utaztatott a furgonjában – közölte szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

hiba beküldése

A rendőrök szeptember 30-án az M70-es autóúton ellenőriztek egy Szlovénia felé haladó, román rendszámú Fiat Ducatót. A járművet egy 43 éves román férfi vezette, mellette egy 36 éves, szintén román állampolgárságú férfi ült. A kisteherautó ablaktalan és ülések nélküli rakterében összezsúfolva, embertelen körülmények között tizennégy afgán és három bangladesi állampolgárt találtak. Közülük tizenegynek magyar tartózkodási engedélye, hatnak pedig csak fényképpel és vonalkóddal ellátott beléptető kártyája volt “igazolványként”.

A két román férfi azt állította, hogy őket csak a furgon szállításával bízták meg, arról nem tudtak semmit, hogy emberek is vannak benne. Az utasok ugyanakkor elmondták, hogy Magyarországról Olaszországba akartak eljutni, és ezért több száz eurót fizettek egy pakisztáni embernek, egy debreceni parkolóban szálltak be, és megállás nélkül utaztak, míg meg nem állították őket a rendőrök.

A két román férfit előzetes letartóztatásba helyezték, az ügyben keletkezett nyomozási iratokat a rendőrség bíróság elé állítási javaslattal – azaz gyorsított eljárást indítványozva – megküldte az ügyészségnek.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Időjárás-jelentés – 2016. december 4.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
A Külügyminisztérium fokozott óvatosságot kér a külföldre látogató magyaroktól
Dunakeszi - Mindenkitől, aki az ünnepeket megelőzően, alatt és a jövő év elején külföldre utazik, fokozott [...] tovább »
OGY – Huszonhat javaslatról szavaz és az óraátállításról is tárgyal a parlament
Budapest - Négynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő héten. A képviselőknek kedden [...] tovább »
Szakértő: a magyarországi halfogyasztás 70 százaléka karácsonyra esik
Budapest - Az egész éves magyarországi édesvízihal-fogyasztás 70 százaléka a karácsonyi időszakra esik - [...] tovább »
Nem gázszerelő, hanem felkelő a parasztháborúban
Hajdúböszörmény - Nem találkoztunk olyan utcabelivel, aki tudta volna, ki után kapta nevét a Mészáros Lőrinc utca. tovább »
Zseniális videót raktak össze a legnagyobb hazai viharokról
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Tiszavölgyi Dávid viharvadász 2016 legizgalmasabb és leglátványosabb [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női vízilabda Euroliga – Veretlenül zárt a házigazda Dunaújváros
Dunaújváros - A házigazda Dunaújváros 8-5-re legyőzte a BVSC-t a női vízilabda Euroliga selejtezőjének [...] tovább »
Egy újabb Loki-vereség…
Debrecen - Továbbra is roppant gólképtelen a DVSC, így pedig nehéz pontokat gyűjteni. tovább »
Nagy esély a világ legjobbjai ellen
Nyírgyulaj - A válogatottba behívott nyírgyulaji játékos eddig csak a tévében láthatta a spanyolokat. tovább »
Vegyész RC: Most nem szeretnének pontot adni
Kazincbarcika - Vasárnap 18 órától a szolnokiakat fogadja a Vegyész RC a férfi röplabda NB I-ben. tovább »
Fűti a bizonyítási vágy a DVTK-Vénuszt
Miskolc - A női futsal NB I 10. fordulójában a DVTK-Vénusz hazai pályán fogadja a Göcsej SK Sport36 csapatát [...] tovább »
A Nyíregyháza érkezik a Cigándra
Cigánd - A labdarúgó NB II 19. fordulójában a Cigánd SE hazai pályán fogadja a Nyíregyháza Spartacus FC [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása