Frissítve:

Rio 2016 – Három magyar vitorlázó indulhat az olimpiai kvalifikációs vb-n

Budapest, 2015. április 7., kedd (MTI) – “Megháromszorozódtak” a remények arra, hogy Berecz Zsombor (Finndingi) után újabb magyar vitorlázó vívja ki az indulási jogot a jövő évi olimpiára.

hiba beküldése

A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) keddi tájékoztatása szerint Laser Standard hajóosztályban Magyarország egy versenyző helyett hármat indíthat a kingstoni, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

A lehetőség – amelyről a nemzetközi osztályszövetség levélben értesítette a magyart – azt jelenti, hogy a három, riói részvételre esélyes magyar laseresnek, Tomai Balázsnak, illetve a 19 éves Vadnai Benjaminnak és testvérének, a 17 esztendős Jonatánnak nem kell egymással tovább válogatóznia, hanem mindhárman rajthoz állhatnak a kanadai városban június végén kezdődő vb-n.

“Legalább ötven százalék az esély arra, hogy valamelyik vitorlázónk olimpiai részvételt érő helyen végezzen Kingstonban – vélekedik Brencsán Ábel, az MVSZ versenysport menedzsere. – Benjamin például már a tavalyi világbajnokságon is közel volt a riói szerepléshez.”

A 2016-os ötkarikás játékokon a Laser Standard hajóosztályban 46 ország indíthat versenyzőt. A kingstoni világbajnokságon legjobban szereplő magyar akkor szerezhet kvótát, ha legfeljebb nyolc, kvalifikációval még nem rendelkező ország vitorlázói előzik meg. Ha a vb-n nem sikerül kvótához jutni, akkor a jövő tavasszal Palma de Mallorcán sorra kerülő versenyen dől el, hogy kié lesz az utolsó két európai kvóta.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Drámai csata Várdán, záhonyi fordítással
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Asztalitenisz csapatbajnokságok: Az NB I-es nyíregyházi női csapat idegenbeli győzelemmel [...] tovább »
Újfent a kardvívókról szólt a hétvége
Debrecen - Remek sorozatot produkálnak az Interfencing DSC és a TFSE kardvívói. Ezúttal az újonc (U14) korosztály [...] tovább »
„Minden tiszteletem azé a 23 játékosé, aki magára öltötte a Sárrétudvari mezét”
Hajdú-Bihar - Kilenc gólt vágott a DVSC második csapata hazai pályán, a Nyíradony hárommal többet idegenben. [...] tovább »
NB III: gól nélküli döntetlent játszott a DEAC
Debrecen - Sáfár László alakulata a Jászberény otthonából hozott el egy pontot a labdarúgó NB III vasárnapi [...] tovább »
„Az első félidőben foci, a másodikban lazsálás”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 29. fordulójában öt meccset játszottak vasárnap. tovább »
„Gratulálok a csapatnak a bajnoki címhez!”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjának 29. fordulójában öt meccset játszottak vasárnap. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Ilyen síposokra van szükség nem pedig holmi birka pásztorokra”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Észak csoportjának 29. fordulójában három mérkőzést játszottak vasárnap. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása