Frissítve:

Revüműsort indít szombat esténként a Fővárosi Nagycirkusz

Budapest, 2014. október 30., csütörtök (MTI) – A látványos cirkuszi produkciókat a zenés-táncos szórakoztató revü műfajjal ötvözi a Fővárosi Nagycirkusz novemberben, minden szombat este műsorra tűzött Randevú a cirkuszban című új produkciója.

A Randevú a Cirkuszban című produkcióban a revü hangulatról a Zéró Gravitáció műsor művészei, a cirkusz tánckara, valamint Peller Károly, az Operettszínház művésze és Varga Viktor énekes vendégszereplése gondoskodik – olvasható az intézmény MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a fővárosi intézmény évtizedek óta nem adott otthont igazi cirkuszrevü produkcióknak, pedig a Nagycirkusz legsikeresebb időszaka éppen arra a II. világháború előtti időszakra esett, amikor Fényes György igazgató műsora évente több százezer pesti nézőt hódított meg a revü és varieté világával. Az új programmal a vezetőség azokat szeretné megnyerni, akik eddig csupán gyerek- vagy családi programként tekintettek a cirkuszra.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Alig várom a következőt
Ismerek olyan családot, ahol a szülők mindig külön géppel repülnek – ha bekövetkezne egy légi katasztrófa, a [...] tovább »
A régészet napja – Programok Nyíregyházán és Kisvárdán
Nyíregyháza - A szarmatákat felfedező kalandtúrával és ismeretterjesztő előadásokkal várják a közönséget [...] tovább »
Várhatóan az ősszel már minden megyében lesz roma platform
Budapest - A már meglévő három megyei roma platform mellett várhatóan ősszel az összes megyében megalakulnak a [...] tovább »
Manchesteri robbantás – Szijjártó: a lehető legaljasabb terrorcselekmény volt a manchesteri támadás
Budapest - A hétfő éjjeli manchesteri támadás a lehető legaljasabb terrorcselekmény volt, hiszen a helyszínen [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. május 23.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Manchesteri robbantás – A mobilszolgáltatók jóváírást adnak ügyfeleiknek
Budapest - A manchesteri események miatt a Magyar Telekom és a Vodafone minden, Nagy-Britanniában roamingoló [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kék Cápák – Még egyszer nem követték el a hibát
Nyíregyháza - Az ötödik helyért vívott párharccal zárja a bajnokságot a Nyíregyháza Blue Sharks a férfi [...] tovább »
DVSC: tudják, hogy csak egy meccs az élet
Debrecen - A DVSC az utóbbi évek legfontosabb mérkőzését játssza le szombaton este a Diósgyőr ellen. tovább »
Kisvárda Master Good SE – Váltott vezetés után döntetlen
Kisvárda - Nagy hullámvasutazás után igazságosnak mondható az eredmény, ami meghozhatja a várdai bennmaradást. tovább »
Rangos tornát nyert a Loki U10-es csapata
Debrecen - A döntőben a Ferencvárost győzték le Opre Gergely tanítványai. tovább »
Két év múlva, rekordösszegért érkezik a Real Madrid új brazil igazolása
Madrid - A Real Madrid lecsapott a mindössze 16 éves brazil Vinícius Júniorra, aki csak 2019 nyarán csatlakozik a [...] tovább »
MLSZ – Három klubot megbüntettek
Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A Videotont, a Ferencvárost és a Diósgyőrt sújtotta pénzbüntetéssel a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása