Frissítve:

Révész: 150 milliárdból fejlesztik a kerékpárutakat 4 év alatt

Illusztráció Illusztráció
Budapest – Kerékpárutak fejlesztésére 150 milliárd forint jut a következendő 4 évben – közölte az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

hiba beküldése

Révész Máriusz hatalmasnak nevezte az összeget, azonban felhívta arra a figyelmet, nem mindegy, hogyan költik el a pénzt.
Korábban a vidéki kerékpározásról mindössze annyi adat volt, amennyit a kiskörei gátőrök striguláztak, ezért az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve elrendeltek egy nagy kézi forgalomszámlálást a biciklistákról, valamint 19 helyen gépi berendezést telepítettek – mondta.

Az eredmények azt mutatják, hogy Magyarországon európai összehasonlításban nagyon sokan bringáznak, ugyanakkor az egyes megyékben akár négyszeres is lehet az eltérés a kerékpárosok számában. A kormánybiztos elmondta, hogy a gépi mérést magyar cég végzi, és jövőre további 32 berendezést telepítenének.

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy 4275 mérési óra alatt 202 539 bringás áthaladását jegyezték fel.

A gépi mérés megkülönbözteti a haladási irányokat és a kerékpárosokat a gyalogosoktól, valamint az időjárási adatokat is tárolja. Az eszközök egész évben, a nap 24 órájában működnek, az eredmények pedig publikusak, online követhetők – sorolta.

A berendezések napelemmel működnek, akkumulátoros energiatárolással a folyamatos üzemeléshez.
Kérdésre felelve Szilvai József Attila közölte, hogy a készülékek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. tulajdonát képezik, a 19 eszköz mintegy 15 millió forintba került.

A rendezvény sajtóanyagában azt írták, hogy több év után az idén országosan 95 helyszínen volt kézi és gépi forgalomszámlálás. A mérés célja, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hatékonyabban, az igényeket jobban kiszolgálva üzemeltesse a csaknem 1000 kilométernyi külterületi bringautat – emelték ki.

Felidézték, hogy a társaság tavasztól folyamatosan vehette át a főutakkal párhuzamos lakott területen kívüli és az országos törzshálózat részét képező lakott területen kívüli kerékpárforgalmi létesítmények karbantartási feladatait.

Az idén országosan több mint 2 milliárd forintot fordíthatnak az üzemeltetésre, jövőre ugyanennyi forrás áll rendelkezésre. A nagyobb volumenű felújítási projektek már az ősszel elindultak, és jövő tavasszal folytatódnak – közölték.

Az idei mérés során a legtöbb kerékpárost Békéscsabán számlálták, ahol három nap alatt 15 442 biciklista haladt át az ellenőrzőponton. Az egy napon rögzített legmagasabb forgalom szintén ehhez a városhoz kötődik: egy nyári hétköznapon 6031 bringást jegyeztek fel.

A legutóbbi, 2015-ös országos felméréshez képest nőtt a kerékpáros turizmus a turisztikai szempontból jelentős nyári hétvégék arányának emelkedésével, és annak köszönhetően, hogy az elmúlt időszakban több túraútvonalat is kijelöltek a biciklistáknak, például Fertőd-Keszthely vagy Eger-Mezőkövesd-Poroszló között.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szándéka egy olyan mérőhálózat kialakítása, melynek segítségével egyre jobban feltérképezhető a kerékpárosok forgalma. Ennek érdekében évente szeretnék megismételni a kézi számlálást, valamint további 32 gépi mérőeszköz beszerzését indították el.

A kapott adatok segítenek abban, hogy megalapozott, a biciklisták igényeit kiszolgáló újabb fejlesztések valósulhassanak meg – olvasható a sajtóanyagban.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse
Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre [...] tovább »
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása