Frissítve:

Rétvári: távolítsák el a Marx-szobrot a Corvinus Egyetem aulájából!

Budapest, 2014. január 18., szombat (MTI) – Nyílt levélben fordul a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) vezetéséhez és az egyetem polgáraihoz Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke azt kéri, hogy távolítsák el az intézmény aulájából Karl Marx szobrát.

hiba beküldése

Rétvári Bence, aki egyben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára, az MTI-hez eljuttatott levélben felidézte, hogy az 1953-1990 között Karl Marx nevét viselő Közgazdaságtudományi Egyetem a rendszerváltás után visszakapta eredeti, 1948-1953 között használt nevét, majd 2004. szeptember 1-jétől már Budapesti Corvinus Egyetem néven ismert. Ezzel párhuzamosan az egyetem főépülete mellett található térről a bolgár kommunista vezető, Georgi Dimitrov mellszobra is a megfelelő helyére, a Szoborparkba került, és a Dimitrov tér is már csak a kommunista múlt egy groteszk szeleteként él az emberek emlékezetében – mutatott rá.

Hozzátette: mindezek ellenére, ha egy elsőéves, egy turista vagy egy érdeklődő belép a “Közgáz” aulájába, akkor megdöbbenésére mind a mai napig “a nyíltan fajgyűlölő és osztályharcos nézeteket valló Karl Marx ülőszobra tekint le rá”. Többször ugyan felmerült a szobor áthelyezésének lehetősége, de ez végül nem valósult meg.

Rétvári Bence szerint Karl Marx eszméi, különösen azok utóélete, megágyaztak a XX. század embertelen diktatúráinak és genocídiumainak. A fajgyűlölet és az osztályharcos kommunizmus totális diktatúráinak áldozatait több százmillióra becsülik, a hazánkban évtizedekig kötelező tantárgyként oktatott osztályharcos, szocialista ideológia, a marxizmus-leninizmus pedig a nevetség tárgyává vált.

Marx nézetei ugyanabból az irányból támadják az emberi méltóság tiszteletét, mint a kommunizmus és a nácizmus – fejtette ki, hozzátéve: egy demokratikus, polgári társadalomban kötelesség küzdeni az antiszemitizmus, a gyűlöletbeszéd, a kirekesztés és a rasszizmus minden formája ellen. “Hiszem, hogy Magyarország is egy ilyen hely” – fogalmazott. A kormánypárti politikus többek között idézte Marx Kényszerkivándorlásról címet viselő 1853-as tanulmányát, amellyel szerinte hozzájárult a fajelmélet, és a nácizmus embertelen tételeinek megalapozásához. “Azoknak az osztályoknak és fajoknak, amelyek túl gyöngék (…), pusztulniuk kell. (…) A következő világháború nemcsak a reakciós osztályokat és dinasztiákat, hanem egész reakciós népeket fog eltüntetni a föld színéről. És ez is haladás” – idézte a művet a kormánypárti politikus.

A KDNP alelnöke hozzátette: Karl Marx szlávokról alkotott nézetei a náci fajelmélet ideológusaihoz álltak közel, ahogy az A magyar harc című, 1849-es Marx-Engels műben is tetten érhető. “Ausztriában a pánszlávista délszlávok, (…) nem egyebek, mint egy felettébb zavaros ezeréves fejlődésből kikerült népszemét” – idézett a könyvből a politikus.

Rétvári Bence azt írta, bízik benne, hogy az egyetem vezetése és polgárai is egy terhes és vállalhatatlan örökségnek tartják Karl Marx szobrát. Mindezek alapján kéri, hogy a rendszerváltás után 25 évvel tegyék meg a negyedszázada szükséges lépéseket a BCE főépületének aulájában található Marx szobor mielőbbi eltávolításának érdekében – zárta sorait a KDNP alelnöke.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Az élőhelyét keresi bocsával az anyamedve
Mezőkövesd, Miskolc - Kedden délután Mezőkövesd határában járt a „megye mackója”, így a haladási [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. június 19.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
ELTE-s kutatók terepkísérlettel cáfolták a zebracsíkok régóta feltételezett hűtő hatását
Budapest - Az eddig született hipotézisek egyike szerint a napsütésben a zebracsíkok fölött, a fekete és fehér [...] tovább »
Palackozott üdítőitalt vontak ki a forgalomból
Budapest - Vegyszerre emlékeztető szagú, 1,5 literes Jana eper és guava ízű üdítőitalt vontak ki a [...] tovább »
Szijjártó: az erős EU csakis erős tagállamokra épülhet
Budapest/Stockholm - Erős Európai Unió csakis erős, versenyképes tagállamokra épülhet - hangsúlyozta [...] tovább »
Szerdán is nagyon erős lesz az UV-sugárzás
Budapest - Szerdán is nagyon erős UV-B sugárzás várható - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vb-2018 – Szalah sem segített Egyiptomon, továbbjutás küszöbén a házigazda
Szentpétervár - A házigazda orosz válogatott 3-1-re legyőzte az egyiptomi csapatot kedden az A csoport második [...] tovább »
Vb-2018 – A csoport: eredmény, állás, további program
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság A csoportjának keddi, 2. fordulós eredménye. tovább »
Marco Rossi a magyar labdarúgó-válogatott új szakvezetője
Budapest - Marco Rossi váltja a belga Georges Leekenst a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztján. tovább »
Vb-2018 – Japán visszavágott Kolumbiának a brazíliai vereségért
Szaranszk - Japán meglepetésre 2-1-re legyőzte a harmadik perctől emberhátrányban futballozó Kolumbiát kedden a [...] tovább »
Férfi vízilabda világliga – A spanyolok ötméterespárbajban legyőzték a horvátokat
Budapest - Spanyolország ötméterespárbajt követően 13-10-re legyőzte Horvátországot a férfi vízilabda [...] tovább »
Tolvanen marad a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya
Budapest - Jarmo Tolvanen, a magyar jégkorong-válogatott finn szövetségi kapitánya kedden egy évvel [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása