Frissítve:

Réti László maradt a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke

Budapest, 2014. február 27., csütörtök (MTI) – Újabb négy évig Réti László ügyvéd töltheti be a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöki posztját. A testület főtitkára Papp Géza lett, elnökhelyettesei Hegedűs László, Katkó Anna, Kovács Kázmér, Köves Péter és Szecskay András – közölte a kamara a honlapján.

A február 21-i tisztújító szavazáson az 5533 választásra jogosultból 2442-en jelentek meg. Ez a 44 százalékos részvétel mintegy kétszerese a négy évvel korábbinak. A papír alapú szavazólapokon több mint 120 választható tisztségre jelentkező több mint 330 jelöltre lehetett voksolni. A szavazólapokon lévő több százezer adat manuális feldolgozása öt napig tartott.

Az elnökség tagja lett többek között Dessewffy Alice, aki Réti László mellett szintén elnökjelöltként indult a választáson.

Réti László 2006 és 2010 után immár harmadszor kapott négyéves elnöki megbízatást a Budapesti Ügyvédi Kamarában.

-MTI – 

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Csak a jóváhagyás után indulhat az új program
Budapest - Az Európai Bizottság és Magyarország közötti szakmai egyeztetés folyamatos. tovább »
Megöltek egy idős nőt Városföldön
Kecskemét - Holtan találtak egy idős nőt egy városföldi házban, a gyanú szerint élettársa ölte meg - [...] tovább »
CHB-kutatás: a fiatalok is egyre nyitottabbak a nyugdíjcélú megtakarításokra
Budapest - Nemcsak az idősebb korosztály, hanem a fiatalok is egyre nyitottabbak a nyugdíjcélú megtakarításokra a [...] tovább »
MVM: tízmilliós bírságot kockáztatnak az energiapazarló nagyvállalatok
Budapest - Tízmillió forintos bírsággal is számolhatnak a kötelező átfogó energetikai átvilágítást [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. december 15.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Letartóztatták a négy éves kislánya megerőszakolásával gyanúsított férfit
Budapest - A bíróság elrendelte letartóztatását annak a férfinak, aki 4 éves kislánya megerőszakolásával [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB I – Vereségével egyre nagyobb bajban a Haladás
Szombathely - A sereghajtó Szombathelyi Haladás 2-0-ra kikapott a vendég Debreceni VSC csapatától a labdarúgó OTP [...] tovább »
“Értékes győzelmet értünk el”
Debrecen, Szombathely – A Haladás vs. DVSC (0-2) OTP Bank Liga-mérkőzés után a két edző, Horváth Ferenc és [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Továbbra is jól megy a Kisvárdának az MTK ellen
Kisvárda - A Kisvárda 1-0-ra nyert szombaton az MTK ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában. tovább »
Fatum-Nyíregyháza: Ismét bajnokverés, a szezonban harmadszor
Nyíregyháza - A Fatum-Nyíregyháza ebben az idényben már harmadszor futott össze a legnagyobb riválisával, a [...] tovább »
Labdarúgó NB I – A Puskás Knezevic duplájával legyőzte a Mezőkövesdet
Felcsút - A Puskás Akadémia Josip Knezevic kilenc perc alatt lőtt két góljával legyőzte a vendég Mezőkövesdet [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Pakson nyert a Diósgyőr
Paks - A Diósgyőri VTK 2-1-re nyert a Paks vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójának szombati [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása