Frissítve:

Rámalláh és Jeruzsálem borúlátó, Kerry bizakodó a tárgyalások újabb fordulója után

Jeruzsálem, 2013. június 30., vasárnap (MTI) – John Kerry amerikai külügyminiszter a Mahmúd Abbász palesztin elnökkel folytatott vasárnapi tárgyalásai végeztével eredményesnek nevezte az elmúlt napokban az ő közvetítésével lezajlott közel-keleti megbeszéléseket – írta vasárnap az izraeli Jediót Ahronot című napilap hírportálja, a ynet.

hiba beküldése

“Nagyon pozitív, fontos megbeszéléseink voltak az utóbbi napokban. Valódi előrelépés történt, de még dolgoznunk kell néhány ügyön” – mondta Kerry Rámalláhban, miután két napon belül harmadszor tárgyalt Abbásszal.

Ugyanakkor Száeb Erekat palesztin főtárgyaló szerint az egyezség nélkül zárult maratoni párbeszédek “nem hoztak áttörést” a 2010-ben elakadt palesztin-izraeli békefolyamat megújításában.

Előzőleg, szombat éjjel, az Ammán, Rámalláh és Jeruzsálem között ingázó amerikai diplomata hat órán át, hajnali négyig tárgyalt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, aki a vasárnapi kormányülés kezdetén kijelentette: “Izrael késlekedés nélkül kész megkezdeni a feltétel nélküli béketárgyalásokat”. Azt is kijelentette, hogy “bármilyen megegyezést érnénk el, azt a nép elé kell vinni jóváhagyás végett”.

Izrael Kerry ötödik közel-keleti útján is elutasította a palesztinok tárgyalási feltételeit, az építkezések leállítását az 1967-ben elfoglalt Ciszjordániában, palesztin foglyok szabadon engedését és a 67-es háború előtti határvonalak tárgyalási alapként való elismerését. Izrael hangsúlyozta az az ország számára létfontosságú biztonsági szempontokat is.

Kerry még Jeruzsálembe érkezése előtt azt mondta, hogy nem kíván határidőket szabni a tárgyalások újrakezdéséhez, de az ENSZ Közgyűlés szeptemberi, a Közel-Kelettel foglalkozó ülése előtt előrelépést szeretne elérni. Mind Jeruzsálemben, mind Washingtonban attól tartanak, hogy a palesztinok a tárgyalások helyett egyre inkább a nemzetközi szervezetekben kiharcolt lépésektől várják helyzetük rendezését.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Időjárás-jelentés 2017. november 22.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Megfejtették, miért előnyösebb a balkezesség egyes sportágakban
Oldenburg - Német kutatók megfejtették, miért előnyösebb a balkezesség és a ballábasság az asztalitenisz, a [...] tovább »
Videó: Mi történik a kakiddal egy repülőgépen?
Gondolkodtál már azon, hogy vajon mi történik a végtermékeddel, ha épp a repülőn kell elmenned a vécére? [...] tovább »
Videó: Csak nehezen esett le az eladóknak, hogy a vásárló lányon voltaképp szinte nincs is ruha, csak ráfestették (18+)
A művész, Jen Seidel mintegy három órán keresztül festette a modell, Maria Luciotti testét, hogy "ruhát [...] tovább »
Ukrán válság – Fegyveresek megrohamozták a szakadárok luhanszki “főügyészségét”, a “főügyészt” őrizetbe vették
Kijev - Mintegy kétszáz ismeretlen fegyveres szerdán megszállta az önkényesen kikiáltott, kelet-ukrajnai [...] tovább »
A Szólíts a neveden kapta a legtöbb jelölést a “független Oscarra”
Los Angeles - Luca Guadagnino szicíliai rendező Szólíts a neveden című filmje kapta a legtöbb, hat jelölést a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Aluinvent-DVTK: Fordítás után 5 perc gólcsend a végén Pécsen
Miskolc, Pécs - Hiába vette át a vezetést az utolsó negyedben a Diósgyőr, a 0-14-es etappal elszálltak a [...] tovább »
Fatum-Nyíregyháza – Feladó nélkül is feladták a leckét a Csabának
Nyíregyháza - A Békéscsaba női röplabdacsapata lenyűgöző sorozata közel két éve tart a honi porondon. tovább »
Ifjúsági Liga – Döntetlent játszott és kiesett a Honvéd-MFA
Budapest - A Budapest Honvéd-MFA U19-es labdarúgócsapata házigazdaként 1-1-es döntetlent játszott az orosz FK [...] tovább »
Megfejtették, miért előnyösebb a balkezesség egyes sportágakban
Oldenburg - Német kutatók megfejtették, miért előnyösebb a balkezesség és a ballábasság az asztalitenisz, a [...] tovább »
Möbelringen Kupa – Norvégiában tartja a vb főpróbát a magyar női kézilabda-válogatott
Budapest - Csütörtöktől vasárnapig a norvégiai Möbelringen Kupán tartja a jövő pénteken kezdődő [...] tovább »
Európai Bizottság: az EU-t élénk gazdasági tevékenység, magas foglalkoztatási mutatók jellemzik
Brüsszel - A gazdasági, költségvetési és szociálpolitikai irányítás 2018-as európai szemeszterének kezdetén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása