Frissítve:

Radó András a Ferencvárosban folytatja

Budapest, 2015. július 13., hétfő (MTI) – Radó András a Ferencváros labdarúgócsapatában folytatja pályafutását: a Szombathelyi Haladástól érkező 21 éves támadó szerződtetését hétfőn hivatalos honlapján jelentette be a zöld-fehér klub.

hiba beküldése

Radó 2011-ben mindössze 18 évesen debütált az élvonalban, az áttörést a 2013/14-es szezon hozta meg számára, ugyanis alapemberként tizennégy góllal és tizenegy gólpasszal segítette a végül hatodik helyen zárt szombathelyi együttest, ebben az idényben a Hivatásos Labdarúgók Szervezete az NB I legjobb 21 éven aluli labdarúgójának választotta.

Az elmúlt idényben egy sérülés miatt tavaly ősszel nem tudta folytatni remeklését, a bajnokság utolsó harmadára azonban visszanyerte jó formáját, hat gólt lőtt, valamint négy gólpasszt adott, így nagy szerepe volt abban, hogy a Haladás kiharcolta a bennmaradást.

Radó – aki a korosztályos válogatottak tagja volt, valamint a felnőtt nemzeti csapatban is volt már kerettag – a Ferencváros ötödik nyári igazolása, korábban Cristian Ramírezt (kölcsönből végleg), Leandrót, Stanislav Sestákot és Haraszti Zsoltot szerezte meg a klub.

A csapattal kapcsolatos hír, hogy David Mateos, az együttes spanyol védője – akit 2013-ban a Real Madridtól szerzett meg a klub – egyelőre nem készülhet a csapattal. Sajtóhírek szerint a futballista ingyen szeretett volna távozni a klubtól. Thomas Doll, az együttes vezetőedzője, a Kossuth Rádiónak mindössze annyit mondott, hogy a játékos “hozzáállása miatt nem tagja a keretnek”.
A legutóbbi szezonban ezüstérmes, valamint Magyar Kupa-győztes Ferencváros vasárnap éppen a Haladás otthonában kezdi meg szereplését az OTP Bank Ligában.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Kisvárda Master Good SE – Csapatot szeretne kovácsolni
Kisvárda - A héten még három edzőmérkőzés vár a kisvárdai lányokra. tovább »
A Honvéd ellen lépnek pályára a kosarasok
Miskolc - A szeptember közepén rajtoló férfi NB I/B-s kosárlabda bajnokságra gőzerővel készül a Miskolci EAFC [...] tovább »
A Loki lányait nem téveszti meg a siker
Debrecen - Oguntoye Viktória szerint a győzelmek építik az önbizalmat és a közösséget. tovább »
Újoncként is sikerült felvennie a ritmust Kálmánházának
Kálmánháza - A kálmánházi csapat a mérkőzés végére elfáradt, a Kótaj megbüntette a hibákat. tovább »
Százötvenes tempóhoz nem elég az egyes, de még a kettes sem
Aszaló, Miskolc - Az NB I-ben is megfordult Hanyecz Béla a megyei II. osztályban dolgozik. tovább »
Sényő-Carnifex FC – Előre aláírták volna, de így…
Sényő - A sényőiek még nem tudják, örüljenek vagy szomorkodjanak a döntetlen után. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Gyászol a salakos társadalom: elhunyt Tomasz Jedrzejak
Lengyelország - Tragikus hirtelenséggel életét vesztette Tomasz Jedrzejak, a Stal Rzeszów salakmotorversenyzője [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása