Frissítve:

Radikálisok tiltakoztak a moszkvai lengyel nagykövetség előtt

Moszkva, 2013. november 13., szerda (MTI) – A Másik Oroszország radikális párt aktivistái engedély nélküli tiltakozó akciót tartottak szerdán Lengyelország moszkvai nagykövetsége előtt.

hiba beküldése

A Rosszija 24 állami hírtelevízió jelentése szerint a radikálisok petárdákat és füstbombákat dobáltak a diplomáciai képviselet Moszkva észak-nyugati részén, a Krasznaja Presznya utcához közel lévő épületéhez. A rendőrség négy embert elvitt a helyszínről. A varsói események miatt Moszkvában már kedden megerősítették a lengyel nagykövetség védelmét.

A tiltakozók egy “Oroszország Varsótól Port Arthurig” feliratú plakátot is felmutattak.

Az 1904-1905-ös orosz-japán háború idején a legnagyobb ütközetek Mandzsúriában, a kínai Liaotung-félsziget kikötő-erődítményénél, az akkori Port Arthurnál zajlottak.

A Másik Oroszország radikális párt aktivistái válasznak szánták engedély nélküli megmozdulásukat a hétfői lengyel nemzeti ünnepen, az ország függetlenségének visszaszerzése évfordulóján Varsóban tartott szélsőjobboldali felvonulásra. Annak résztvevői megtámadták az ottani orosz nagykövetséget.

Az incidens miatt kedden behívatták az orosz külügyminisztériumba Lengyelország moszkvai nagykövetét, akinek tiltakozó jegyzéket adtak át. Moszkva bocsánatkérést követelt és ragaszkodik az eset részletes kivizsgálásához.

Bronislaw Komorowski lengyel államfő szerdán az egyik kereskedelmi rádióban szólalt meg és szükségesnek tartotta a bocsánatkérést. A politikus elítélte és botrányosnak nevezte a varsói orosz nagykövetség körül történteket. A Rosszija 24 tudomása szerint a lengyel külügyminisztérium már elkészítette azt a hivatalos jegyzéket, amelyben Varsó mély sajnálatát fejezi ki a történtek miatt.

A lengyel fővárosban mintegy 50 ezer ember részvételével tartott varsói felvonuláson arcukat maszkkal eltakaró szélsőségesek petárdákkal és palackokkal dobálták meg az orosz nagykövetség épületeit, és megpróbáltak bejutni a védett területre. Felgyújtották a diplomáciai képviselet mellett álló őrbódét, és autókat rongáltak meg. Az összetűzésekben 12 rendőr megsérült.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Martin Scorsese az Asztúria hercegnője-díj idei győztese művészet kategóriában
Madrid/Oviedo - Martin Scorsese amerikai filmrendező nyerte el ebben az évben a spanyol Nobel-díjként emlegetett [...] tovább »
Vandalizmus a Gulágba hurcolt magyarok szolyvai emlékparkjában
Kárpátalja – Ismeretlen tettesek leszakították és ellopták a szovjet munkatáborokban elpusztult kárpátaljai [...] tovább »
“Most is érzem magamon a sugárzás hatását” – 32 éve történt a csernobili atomkatasztrófa
Nyíregyháza - Csernobil a középkortól lakott terület, a 19. századtól fogva fontos közlekedési és [...] tovább »
Világrekordra tör egy ukrán majom
Ukrajna - A világ legöregebb mókusmajmának címére pályázhat Max, „aki” a napokban tölti be 30. életévét [...] tovább »
Mintegy 1,7 milliárd csillag szerepel a Tejútrendszer legújabb atlaszában
London - A Tejútrendszer egyedülálló pontosságú, mintegy 1,7 milliárd csillag helyét meghatározó atlaszát [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. április 25.
Budapest- Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női vízilabda ob I – Az UVSE nyerte a döntő első felvonását
Budapest - A címvédő, sorozatban harmadik bajnoki aranyérméért küzdő UVSE nyerte a női vízilabda ob I [...] tovább »
Labdarúgás NB II – Másodszor nyert a sereghajtó Sopron
Budapest - A sereghajtó Sopron 2-1-re nyert a Szolnok vendégeként a labdarúgó NB II szerdai játéknapján. tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Egy ponttal nyert Szombathelyen a Szolnok
Budapest - A listavezető Szolnok egy ponttal nyert a Falco KC vendégeként a férfi kosárlabda NB I [...] tovább »
Curling vegyespáros vb – Két meccset is nyert, nyolcaddöntős a magyar csapat
Budapest/Östersund - Fehéroroszország és Törökország felett is győzelmet aratott a magyar kettős a [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Dunaújvárosban is nyert a Ferencváros
Budapest - Továbbra is százszázalékos a Ferencváros a női kézilabda NB I-ben, miután szerdán tíz góllal [...] tovább »
Csütörtöktől kempo-világbajnokság és -világkupa Budapesten
Budapest - Csütörtöktől szombatig a budapesti MOM Sport Uszoda és Sportközpontban rendezik meg a 15. IKF [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása