Frissítve:

Quaestor – Szijjártó: a KKM és intézményei nem rendelkeztek törvénytelen információval

Budapest, 2015. március 30., hétfő (MTI) – A Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a tárca intézményei a miniszterelnök utasításának megfelelően jártak el, amikor megszüntették számláikat a Quaestor brókercégnél, ennek köszönhetően az adófizetőket nem érte kár; a folyamat során pedig nem rendelkeztek semmilyen törvénytelen információval – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

hiba beküldése

Szijjártó Péter szlovák hivatali partnerével, Miroslav Lajcákkal közös sajtótájékoztatón válaszolt a Quaestor-üggyel kapcsolatos kérdésekre.
A miniszter hangsúlyozta: megdöbbentette és csalódást keltett benne a Quaestor bejelentése, mert megbízhatónak tartotta a brókercéget, ugyanúgy, ahogy az a több tízezer ember, aki ott tartotta a megtakarítását.

A miniszter kijelentette, hogy egy levelet sem kapott Tarsoly Csabától, a Quaestor vezérétől, akivel utoljára januárban vagy februárban találkozott, és a Duna City befektetési projektről tárgyalt. A miniszter elmondta: evidens, hogy győri önkormányzati képviselőként, a sportért felelős albizottság elnökeként kapcsolatba került Tarsoly Csabával, ahogy több száz más üzletemberrel is.

Kifejtette, hogy akkor állítottak ki parlamenti belépőt Tarsoly Csabának, amikor az üzletember nagyon sokat tárgyalt a kormányzattal az isztambuli és a moszkvai kereskedőházak üzemeltetéséről, amelyek közül ez utóbbiban nem is sikerült megállapodni. Szijjártó Péter hozzátette: ő maga hagyta jóvá diplomataútlevél kiadását Tarsoly Csabának, mert ez könnyítést jelentett az utazásnál az üzletembernek a moszkvai vízumközpont tető alá hozatalát megelőző tárgyalásokon. Több száz ember rendelkezik ilyen útlevéllel Magyarországon – jegyezte meg a tárcavezető. Hozzátette: szombaton, amint hazatért dél-amerikai útjáról, visszavonta a dokumentumot Tarsoly Csabától.

Azzal kapcsolatban, hogy a Quaestor lenne “a keleti nyitás zászlóshajója”, Szijjártó Péter emlékeztetett: a 25 kereskedőházból egynek az üzemeltetését nyerte el a cég, és ezt a szerződést is azonnal megszüntette a KKM, amint megtörtént a bejelentés az öncsődről. A miniszter kijelentette: sem neki, sem a családjának nem volt egyetlen fillérje sem a Quaestornál. Azzal kapcsolatban, hogy utólag nem vizsgálható-e annak a felelőssége, aki döntést hozott arról, hogy a KKM háttérintézményei a Quaestornál tartsanak közpénzt, Szijjártó Péter hangsúlyozta: semmi nem utalt arra, hogy a brókercég nehéz helyzetben lenne, mindenki megbízható, komoly cégnek tartotta. Hozzátette: a Quaestor bejelentése előtt mindössze néhány nappal közvetített a tárca gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára egy arab befektető és a Quaestor között egy tervezett közös ingatlanfejlesztésről, a Duna City projektről. A miniszter arra utalt, hogy a kormányzat nem így járt volna-e el, ha tud a brókercég helyzetéről.

A miniszre elmondta, hogy a Magyar Export-Import Bank Zrt.-nek (Eximbanknak) dematerializált, forgalomképtelen részvényei voltak a Quaestornál, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-nek pedig állampapírja. Ez utóbbit felhatalmazás nélkül adta el a brókercég, de a pénz visszakerült, így az adófizetőket nem érte kár – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter elmondta: nem tudott róla, hogy a Quaestor és annak tulajdonosa környezetében offshore adóparadicsomban bejegyzett cégek vannak. Korábban a Hír24 azt írta, hogy a Quaestor-csoport körül hat olyan céget találtak, melyeket “offshore-paradicsomban” jegyeztek be.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a dobostorta
Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatta az [...] tovább »
Heten vesztették életüket az M5-ös autópályán
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Balástya közelében, ahol hétfőre virradóra heten meghaltak, [...] tovább »
Négyes ikrek születtek Debrecenben
Négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában - közölte a felsőoktatási intézmény [...] tovább »
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása