Frissítve:

Quaestor – Legfőbb Ügyészség: sem a rendőrség, sem az ügyészség nem késlekedett

Budapest, 2015. március 28., szombat (MTI) – Sem a rendőrség, sem az ügyészség nem késlekedett az eljárással a Quaestor-ügyben – közölte a Legfőbb Ügyészség sajtószóvivője szombaton az MTI-vel. Fazekas Géza azt írta: a megalapozott gyanú közlése után huszonnégy óra alatt harminc ingatlant, több mint harminc cég tulajdonrészét és több nagy értékű ingóságot foglalt le a rendőrség.

hiba beküldése

Fazekas Géza arra reagált, hogy a Quaestor-ügy károsultjai pénteken nyílt levélben fordultak a legfőbb ügyészhez. A károsultak egyebek mellett azt kérdezték Polt Pétertől: a jogszabályok szerinte adtak-e lehetőséget az ügyészségnek, hogy a Quaestor-vagyon zár alá vételéről már korábban, akár a rendőrségi nyomozástól függetlenül intézkedjen?

A Legfőbb Ügyészség sajtószóvivője felidézte, hogy a Quaestor-ügyben a jegybank március 10-ei feljelentése nyomán másnap a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást rendelt el, a nemzeti bank pedig felügyeleti biztost rendelt a céghez. A nyomozás kezdettől a Fővárosi Főügyészség fokozott felügyelete mellett zajlik – tette hozzá, megjegyezve, hogy a Legfőbb Ügyészség rendelkezése alapján az ügyészség kiemelt ügyként kezeli a brókerügyeket.

Fazekas Géza hangsúlyozta, hogy a nyomozó hatóság már a nyomozás elrendelését követő napon házkutatást tartott a cégnél, ahol nagy mennyiségű iratot és elektronikus adathordozót foglalt le. Kiemelte, hogy a rendőröknek – egyebek mellett – mintegy százötven cég számláját kellett átvizsgálniuk a vagyon elleni bűncselekmény megalapozott gyanújának tisztázásához.

“Az összehangolt rendőri és ügyészi munkának köszönhetően az ilyen bonyolultságú gazdasági büntetőügyeknél messze gyorsabban, mind a Buda-Cash, mind a Quaestor esetében két héten belül sikerült a büntető jogszabályok által megkívánt törvényes bizonyítékok alapján a gyanúsításokat közölni és a szükséges kényszerintézkedéseket” megtenni – írta a sajtószóvivő.

Arra is kitért, hogy a jogszabályok sem a nyomozást folytató rendőrségnek, sem az ügyészségnek nem teszik lehetővé a megalapozott gyanú közlése előtt az üggyel kapcsolatba hozható emberek vagyonának zárolását. A megalapozott gyanú soron kívüli közlése után ugyanakkor azonnal megkezdte a nyomozó hatóság – a Buda-Cash-ügyhöz hasonlóan – a vagyon biztosításához kapcsolódó intézkedéseket. Mindez “már egy nap alatt is jelentős eredményt hozott”: harminc ingatlant, több mint harminc cég tulajdonrészét és számos nagy értékű ingóságot foglalt le huszonnégy óra alatt a rendőrség – ismertette.

A szóvivő megjegyezte: a cégek tulajdonosi struktúrájának átalakítása érdekében tett lépéseket a megalapozott gyanút alátámasztó körülményként értékelték.

Fazekas Géza a közleményt azzal zárta: az ügyészség a nyomozásfelügyeleti tevékenységét teljes mértékben a jogszabályoknak és a szakmai előírásoknak megfelelően alkalmazta, és időben teljesítette ebből fakadó kötelezettségeit.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Miniszterelnökség: Lázár János feljelentést tett a 4-es metró ügyében
Budapest - Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Legfőbb Ügyészségen feljelentést tett az [...] tovább »
Halálos baleset az M5-ösön Újhartyánnál
Budapest, 2017. január 19., csütörtök (MTI) - Kisteherautó rohant bele egy kamionba az M5-ös autópálya 38-as [...] tovább »
Az egész életen át tartó tanulás támogatására írtak ki pályázatokat
Budapest - Összesen 12,75 milliárd forint értékben írtak ki pályázatokat az egész életen át tartó tanulás [...] tovább »
Hideg idő – Két megyére másodfokú, öt megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki
Budapest - Az extrém hideg miatt két megyére másodfokú, öt megyére és Budapestre elsőfokú figyelmeztetést [...] tovább »
Farkasbőrbe bújt bárányhimlő
Budapest, Nyíregyháza - A bárányhimlő nem csak a gyerekekre, a felnőttekre is veszélyes. tovább »
A hejcei légi katasztrófa áldozataira emlékeztek
Hejce - A tizenegy évvel ezelőtti hejcei légi katasztrófa áldozataira emlékeztek csütörtökön. A [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év sportolója 2016 – Futsalos, birkózó, szinkronkorcsolyázó, cselgáncsozó, jégkorongozó, labdarúgó
Miskolc - Csütörtökön lezárult a szavazás, kiderült, hogy kik lettek az elmúlt esztendő legnépszerűbb sportolói. tovább »
Asztalitenisz World Tour – Egyesben egyelőre nincs magyar a 16 között
Budapest - Pergel Szandra és Madarász Dóra is kiesett a főtábla első fordulójában, így egyesben egyelőre nincs [...] tovább »
Nem stadion, hanem sportcentrum épülhet Nyírbátorban
Nyírbátor - Az önkormányzat továbbra is tárgyal a befektetőkkel azért, hogy megépülhessen a lakópark. tovább »
Férfi kézilabda-vb – Oroszország legyőzte Brazíliát
Nantes/Metz - Az orosz válogatott csütörtökön négy góllal legyőzte a brazil csapatot a franciaországi férfi [...] tovább »
Vendée Globe – Új csúccsal nyert Le Cléach
Les Sables-d,Olonne - Armel Le Cléach új csúccsal győzött a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásversenyen: [...] tovább »
Fülöp István a DVTK játékosa
Miskolc - Egy kiváló rúgótechnikával megáldott 26 éves romániai magyar támadó középpályás játékjogát [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása