Frissítve:

Püspöki szinódus – Olasz sajtó: a szinódus új korszakot indított el Ferenc pápa egyházában

Vatikánváros, 2014. október 19., vasárnap (MTI) – Megosztottsággal zárult, de új korszakot indított el a szombat este végetért püspöki szinódus az olasz sajtó vatikáni megfigyelői szerint, miután a tanácskozás éppen a két legvitatottabb kérdést, az elváltak és újraházasodottak áldoztatását és az azonos neműek párkapcsolatát hagyta megválaszolatlanul.

hiba beküldése

A La Repubblica kommentárja szerint az 1963-ban lezárult II. Vatikáni Zsinat óta nem zajlott ennyire éles vita az egyházban mint az utóbbi kéthetes szinóduson. A napilap úgy értesült, a püspökök Ratzinger-csoportja (vagyis a XVI. Benedekhez közel állók) egyenesen a nyugalmazott pápától kért hittani útmutatást, amire a Vatikánban élő volt pápa azt üzente vissza, már nem ő az egyházfő, forduljanak Ferenc pápához.

A szinódus szombat este megszavazott és azonnal nyilvánosságra is hozott záródokumentuma négyszázhetven helyen módosította vagy egészítette ki az Erdő Péter bíboros által a szinódus félidején bemutatott szöveget. A püspökök főleg az elvált és újraházasodottak áldoztatására és az azonos neműek kapcsolatára vonatkozó pontokat változtatták meg. Ezek a pontok voltak az egyedüliek, amelyek nem kapták meg az elfogadáshoz szükséges kétharmados többséget a voksoláson.

Átírták az elváltak áldozásban való részesítéséről szóló 52. és 53. pontot, amelyekből elmaradt az a megfogalmazás, miszerint az elváltak és újraházasodottak “fokozatosan” részesülhetnének ismét a szentségben. Az azonos nemű párok kapcsolatáról szóló 55. és 56. pont végleges változatában már nem szerepel az a javasolt mondat, miszerint ez a partneri kapcsolat is kölcsönös támaszt nyújthat tagjainak. Kimaradt az is, hogy a melegek és leszbikusok “is értékeket tudnak adni a keresztény közösségeknek”. A javasolt dokumentum szerint az egyház elutasítja a társadalmi nemeket hirdető gender-elméletek jogszabályba foglalását, a végleges verzió viszont már az azonos neműek közötti házasságról mondja ki ugyanezt. A végleges szövegből több helyen elmaradt a befogadásra való utalás is.

Elemzők szerint a családról tartott szinódus volt az első komoly próbatétele a Ferenc pápa vezette egyháznak. Újdonságnak számított, hogy a vitáktól kísért tanácskozáson tabutémákkal, vagyis a “szabálytalan családokkal” is foglalkoztak, “ami a szent termekbe a szociális érzékenység szelét fújta be”, a szinódus cáfolta az “egyhangú” egyház képét, miszerint az egyház képtelen az őt övező társadalmi változásokkal szembesülni. Ez volt az első alkalom, hogy az egyház tagjai nyíltan nemtetszésüket fejezték ki a Ferenc pápához közeli véleményekről. A kommentárok úgy vélték: lehet, hogy a szinódus sokak számára “hasfájással” zárult, de az egyházban elindult egy folyamat, amelyet már nem lehet visszafordítani.

A Corriere della Sera szerint a szinódus lezárta Ferenc pápa pápaságának eddigi látványos és a tömegek által éltetett időszakát, és egy kevésbé csillogó, drámaibb és szenvedéssel teli, de “eredetibb” szakaszt nyitott meg. A napilap hangsúlyozta, hogy a világ egyházmegyéit képviselő püspökök egy része nemet mondott a legproblematikusabb kérdésekre, és a fenntartások nemcsak a római kúria részéről érkeztek, hanem a Ferenc pápát megválasztó bíborosok részéről is. Az újság szerint a szinódus igazi hiányossága a kommunikáció volt, ami néha a vélemények közötti zűrzavar benyomását adta: “mintha a helyzet néha kicsúszott volna Ferenc pápa kezéből”. Másrészt a szinódus túl Európa-centrikus volt, nem nyitott elég teret az afrikai, ázsiai problémáknak.

A Libero oldalain Antonio Socci katolikus író megkérdőjelezte, hogy a szinódust a Ferenc pápa képviselte “forradalmi” nyitás nyerte meg. Ugyanakkor Socci szerint az úgynevezett konzervatív szárny sem kerekedett felül, a szinódus bizonytalan eredménnyel zárult.

– Sárközy Júlia,  MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
A virtuális valóság enyhítheti a fantom végtagfájdalmat
Göteborg - A virtuális valóságra épülő számítógépes játékok enyhíthetik a fantom végtagfájdalomtól [...] tovább »
Videó: A havazás ott kezdődik, amikor nem tudsz kimenni a saját házadból
Kanada - Képzelje el, ahogy el akarja hagyni a házát, de a hó az útját állja. Nincs mese, elő a hólapáttal! tovább »
Megtalálták Norvégiában a dachaui koncentrációs tábor két éve ellopott kapuját
Berlin - Megtalálták Norvégiában a dachaui koncentrációs tábor kapuját, amelyen szerepel az Arbeit macht frei (A [...] tovább »
Európa Tanács: tömeges jogsértések történtek a törökországi terrorellenes akciók során
Brüsszel/Strasbourg - Tömeges jogsértéseket követtek el a török hatóságok a polgári lakosság sérelmére a [...] tovább »
Videó: Oroszországban szó szerint házhoz jön a vonat
Oroszország - Sokat panaszkodik, hogy a szomszéd túl hangos a fúróval? Akkor ezek a lakók mit mondjanak? tovább »
Videó: A sofőr megőrült – Ökölharc, nekitolatás, lapátos támadás… egy koccanás miatt
Döbbenetes videót hozott nyilvánosságra a manchesteri rendőrség: a történet két teherautó koccanásával [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Péterek a középpontban
Nyíregyháza - Grandjean Gábor betegség miatt hiányzott a nyíregyháziak heti edzéseiről. tovább »
Úszószövetségi vita – Gyárfás-tájékoztató a vb utáni elnökségi ülésen
Budapest - December 14-én, a jövő heti, kanadai rövidpályás világbajnokság után tarthatja meg a Magyar Úszó [...] tovább »
Osztrák jégkorongliga – Hosszabbításban nyert a Fehérvár
Székesfehérvár - A Fehérvár AV19 hosszabbításban 3-2-re legyőzte a vendég Villach csapatát az osztrák [...] tovább »
Férfi röplabda NB I – Simán nyert a Kecskemét
Budapest - A Kecskemét könnyedén győzte le a vendég Pénzügyőrt a férfi röplabda NB I pénteki játéknapján. tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Hazai siker Zalaegerszegen
Budapest - A ZTE nyolc ponttal verte a Szombathely csapatát Zalaegerszegen a férfi kosárlabda NB I pénteki játéknapján. tovább »
Szpari – Dinamikus, pörgős, kicsit más játék
Nyíregyháza - A nyíregyháziak vasárnap Cigándon is szeretnék megszerezni mindhárom pontot. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása