Frissítve:

PUSKÁS TEMETÉS – Megnyitották a Puskás Ferenc Stadion kapuit

Délután kettő órakor megnyitották a Puskás Ferenc Stadion kapuit, és elkezdték beengedni a gyászolókat az egykori sportoló 4 órakor kezdődő búcsúztatására. A stadion néhány perc alatt félig megtelt, kettő óra után nem sokkal már 20 ezren voltak a kapukon belül.

Akik már nem férnek be, azok kivetítőkön követhetik a világhírű labdarúgó búcsúztatását. A Nemzet Búcsúja rendezvény várhatóan 4-től 5-ig tart, a stadionból a Hősök terére majd, a Szent István Bazilikához megy a gyászmenet.

A szervezők körülbelül 40 ezer embert engednek be a stadionba, akik már nem férnek be a lelátókra, azok kivetítőkön keresztül követhetik Puskás Öcsi búcsúztatását.

A Szent István Bazilikában este 7 órakor kezdődik a szertartás. A bazilikába kevesebb mint ezer ember fér be, ezért oda csak meghívóval lehet bejutni, szigorú biztonsági ellenőrzés mellett. Az érdeklődők a Szent István téren és a Bajcsy-Zsilinszky úton szintén kivetítőkön nézhetik a gyászszertartást.

A nemzeti gyásznap hivatalosan este fél 11-kor ér véget, amikor a Kossuth téren levonják a Magyar Köztársaság félárbocra eresztett nemzeti lobogóját.

hiba beküldése



További hírek a Friss hírek kategóriából
Videó: Négy halott a spanyolországi földrengésben
Spanyolország, Lorca - Négy ember életét vesztette a szerda esti spanyolországi földrengésben - közölte a [...] tovább »
RÖVIDHÍR – Több épület romba dőlt, amikor földrengés rázta meg a spanyolországi Lorcát
Több épület romba dőlt Lorca városában, amikor 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Spanyolország [...] tovább »
A brit kormányfő is részt vesz a királynő történelmi írországi utazásán
David Cameron brit miniszterelnök is elkíséri jövő heti történelmi írországi látogatására II. Erzsébet [...] tovább »
Szigorítják a táppénzszabályozást
Megszűnik a passzív táppénz - erről döntött a kormány. Azzal indokolták, hogy ezt a fajta ellátást sokszor [...] tovább »
A kisebbségek helyzete, az alkotmány és a médiatörvény volt a fő téma az Emberi Jogi Tanács Magyarországról szóló ülésén
Háromórás vita keretében tanácskozott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az emberi jogok magyarországi helyzetéről. A [...] tovább »
Azonosították a vonatból kiugrott férfit
Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki szerdán délután egy InterCity vonatból ugrott ki, és szörnyethalt, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Fernando: „Még mindig sokat kell dolgoznunk”
Miskolc - „Nagyon fontos győzelmet arattunk ma, ami az első idegenbeli siker ebben az évben” - nyilatkozta [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Az esélyesek győztek
Budapest - Az esélyesebbnek ítélt csapatok nyertek a férfi kézilabda NB I szombati játéknapjának esti [...] tovább »
Női röplabda Extraliga – Békéscsabán nyert öt szettben a Nyíregyháza
Budapest - A Nyíregyháza öt szettben nyert a címvédő Békéscsaba otthonában a női röplabda Extraliga szombati [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Vereségével egyre nagyobb bajban a Haladás
Szombathely - A sereghajtó Szombathelyi Haladás 2-0-ra kikapott a vendég Debreceni VSC csapatától a labdarúgó OTP [...] tovább »
“Értékes győzelmet értünk el”
Debrecen, Szombathely – A Haladás vs. DVSC (0-2) OTP Bank Liga-mérkőzés után a két edző, Horváth Ferenc és [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Továbbra is jól megy a Kisvárdának az MTK ellen
Kisvárda - A Kisvárda 1-0-ra nyert szombaton az MTK ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása