Figyelmeztetés
Felnőtt olvasóinknak szóló tartalom!
Elmúltál 18 éves?
Frissítve:

Prostinak állt a jámbor keresztény nő – És most elmondta, mire is vágynak igazából a férfiak (18+)

Gwyneth Montenegro Gwyneth Montenegro
Melbourne – Gwyneth Montenegro egy nap úgy döntött, prostitáltnak áll. A hölgy 39 éves és túl több mint 10 ezer ügyfélen – elmondása szerint volt már dolga jogászokkal, politikusokkal, zenészekkel, akadt ügyfél, aki egzotikus szigetre vitte nyaralni. És most elhatározta, hogy megosztja a tapasztalatait a férfiakkal kapcsolatban nőtársaival.

hiba beküldése

És hogy mit akarnak szerinte a férfiak? Ezt nyilatkozta:

A legtöbb férfi csak normális szexet akart. És miután megkapta, nagyobb lett az önbizalma. Nem akarom a feminizmust bántani, de kiheréltük a férfiakat. Ez a legnagyobb bajuk, ezért lépnek félre, ezért vívódnak folyamatosan a kapcsolatukban.Csak azt akarják érezni, hogy ők irányítanak. Hogy valódi férfiként vannak kezelve.”

A hölgy szerint közelebb áll a pszichológiához mestersége, semmint a szexmunkához. Tapasztalatai szerint sok férfi nagyon fél attól, hogy elveszítette az irányítást egy olyan világban, ahol már az is szexizmusnak számít, ha kinyitja egy nő előtt az ajtót.

Sokan csak beszélgetni akartak, és persze volt, aki élvezte, hogy birtokolhat, ha még csak egy órára is. És erre nagyobb szükségük volt, mintha vad szexet kaptak volna.”

Forrás: ripost.hu.


Az orvosi egyetemen tanul, prosti, a 70 éves pasijától terhes, de semmi pénzért nem hagyná abba a munkáját (18+)

Summer Sebastian nem biztos, hogy a legjobb irányba halad, hogy ő legyen a tökéletes anyuka, ugyanakkor ő nagyon boldog: a prostituáltként dolgozó lány nemrég a blogján jelentette be, hogy gyermeket vár a tőle 40 évvel idősebb barátjától, ám azt is hozzátette, emiatt nem hagyja abba a munkáját.



További hírek a Bulvár kategóriából
Megrövidítették a bazárt: milliókat nyert párjával a hajdú-bihari Dóri
Budapest - Nem mertek tovább kockáztatni, megálltak a hetedik kérdés után. tovább »
Szebeni István újra a fedélzeten
Budapest - Debrecenben szerzett gyakorlatot a híradós. tovább »
Han Solot valljuk be, de Darth Vadert gyűjtünk
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – A magyarok igazi Star Wars fanatikusok: 86 százalékunk szereti a Csillagok [...] tovább »
Videó: Kilógott a daru, vitt, amit csak ért
Oroszország - Lekaszálta az út fölött átnyúló vasszerkezetet. Kisebb csoda, hogy nem a szembejövő autósra [...] tovább »
Videó: Nincs siker fájdalom nélkül
Óriási közhely a fenti mondat, de a torna világában különösen igaz. Elszúrt gyakorlatok hiánypótló [...] tovább »
Curtis megállíthatatlan, máris itt az új klip!
Budapest - Alig egy hete jelent meg Magyarország egyik legnépszerűbb rapperének visszatérő dala, a „Nem maradok [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása