Erre utal a Velencei Bizottság állásfoglalása, az Európa Tanács főtitkárával és az Európai Bizottsággal folytatott párbeszéd is – fejtette ki.
A magyarországi szimbolikus politizálás terén vannak dolgok, amelyek feltűnést keltenek, talán a szóhasználat terén is, a másik oldalon azonban a fősodorbeli politikát tekintve – a magyar EU-elnökséget is figyelembe véve – egyértelműen a “konszolidáció” irányába mutatnak a fejlemények – jelentette ki.
Orbán Viktor és Áder János közelmúltbeli látogatása is egyértelmű jel volt, hogy azok az aggodalmak, amelyek néhány hónapja még nagyon intenzíven foglalkoztatták a nemzetközi sajtót, nem bizonyosodtak be – mondta. Kiemelte emellett, hogy a Velencei Bizottság elismerően foglalt állást a magyar kisebbségi törvényről.
Mint mondta, egyértelmű kötelezettséget lát arra, hogy a hiánycélt mindenképpen teljesíteni kell, és hogy megállapodás szülessen a Nemzetközi Valutaalappal.
Kérdésre válaszolva a helyettes államtitkár kijelentette, nincs olyan stratégia a kormány részéről, hogy a Jobbiknak időnként engedményeket tegyen, hogy “kifogja a szelet” a vitorlájából. Meg kell akadályozni, hogy az emberek “leszakadjanak” a szélsőjobboldal felé – jelentette ki. “Ez nem jelenti azt, hogy azt mondanánk, élesszétek újra a Horthy-kultuszt, és mi behunyjuk a szemünket” – tette hozzá. Egyúttal úgy vélekedett, sok súlyos kérdést a szőnyeg alá söpörtek az elmúlt húsz-harminc évben. Horthy esetében meg kell vizsgálni, hogy helyes volt-e minden, amit a kommunizmus alatt közvetítettek róla, “volt-e Horthy-fasizmus”, vagy “lehetséges-e egy árnyaltabb képet közvetíteni” – mondta.
Visszautasította az állítást, hogy a kormány nem határolódik el a szélsőséges megnyilvánulásoktól, kiemelve: Orbán Viktor és Áder János is egyértelműen fellépett az antiszemitizmus ellen.
- MTI -