Frissítve:

Próbaválással mentenék a házasságokat egy kelet-kínai tartományban

Sanghaj, 2014. szeptember 18., csütörtök (MTI) – Három-hathónapos időtartamra szóló próbaválással kísérletezhetnek a bizonytalan párok a kelet-kínai Csianghszi tartomány egy házassági tanácsadó vállalkozásának jóvoltából.

hiba beküldése

A próbaválás lényege, hogy a válást fontolgató házastársak élesben próbálhatják ki, mi vár rájuk, ha frigyük felbontása mellett döntenek. Így például a valóságban is megtörténik a közös vagyon felosztása, a szétköltözés és a folyamatot koordináló tanácsadócég jogi szakértői az esetleges gyerekek elhelyezéséről is döntenek.

A próbaidőszak a kapcsolat átértékelésére és a problémák megoldásának újragondolására ad időt. Elsősorban az 1980-as évek után született fiatalok körében jellemző például a “hirtelen felindulásból” elhatározott válás – mondta el a chinanews.com kínai hírportálnak az ötlet kitalálója, Tung Hszin. A szolgáltatás Tung elmondása szerint ebben a korcsoportban a legnépszerűbb, a kliensek több mint 80 százalékát ők teszik ki.

A sikerről szólva a tanácsadó pontos adatokat nem nevezett meg, mindössze annyit mondott, a próbaválást választó párok “nagy arányban” döntenek a kibékülés mellett.

A kereslet a szolgáltatás iránt mind nagyobb, így Tung cége Csianghszi tartomány több nagyvárosában, így többek közt a tartományi fővárosban, Nancsangban vagy Csiucsiangban is nyitottak irodát.

A válások száma az elmúlt években komoly növekedést mutat a kelet-ázsiai országban. A hivatalos adatok szerint 2013-ban három és félmillió pár döntött frigyének megszakítása mellett, csaknem 13 százalékkal többen, mint 2012-ben. Ez az érték meghaladja a 2012-es 8 százalékos növekedési rátát is, és a legmagasabb értéknek számít az elmúlt 30 év történetében.

– MTI –



További hírek a Életmód kategóriából
Szálló por – Több helyen egészségtelen a levegő
Budapest - Több helyen egészségtelen a levegő minősége a magas szállópor-koncentráció miatt - közölte a [...] tovább »
Súlyos szövődményeket okozhat a most tomboló influenza
Nyíregyháza - Nyakunkon az influenzajárvány, egyre több a beteg az orvosi rendelőkben. A 15–34 éves [...] tovább »
Csúcsot ostromolnak a miskolci ingatlanárak
Miskolc – Még felfelé mozog egy-két évig a lakások piaci ára a megyében a szakértő szerint. tovább »
Napi horoszkóp – 2019. január 23.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
A várandósok magas vércukorszintje és gyerekeik elhízása összefüggést mutat
Chicago - A várandósság alatti magas vércukorszint összefügg a 10-14 évesek elhízásával egy új tanulmány szerint. tovább »
Orbán Viktor: Magyarország egy teljes évig finanszírozza három szíriai kórház működését
Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, a Karmelita kolostorban fogadta Mario Zenari bíboros, szíriai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Két napon keresztül tusáztak az arénában
Nyíregyháza – Az Emberi Erőforrások Minisztériuma három évvel ezelőtt indította útjára a Hiszek Benned [...] tovább »
Davis Kupa – Szintai Dávid a magyar keretben
Budapest - Köves Gábor kapitány az újonc Szintai Dávidot is behívta a németek ellen a jövő hétvégi, [...] tovább »
A saját kezükben van a sorsuk a kézilabdásoknak
Magyarország - Bánhidi Bence, a magyar válogatott beállósa szerint csak magukkal kell foglalkozniuk. tovább »
Aluinvent-DVTK: A címvédő törökök „hatos fala”
Miskolc – A Galatasaray az EK-ban otthon még veretlen, a bajnokságban viszont nem. tovább »
Ötödik alkalommal díjazták a diákolimpia legsikeresebb iskoláit és testnevelőit
Budapest - Húsz pedagógust és 16 iskolát jutalmazott a Magyar Diáksport Szövetség szerdán a diákolimpia [...] tovább »
Árulják a Bozsik Stadion székeit
Budapest - A szurkolók csütörtöktől megvásárolhatják és hazavihetik emlékbe az átépítésre váró Bozsik [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása