Frissítve:

Pozsonyi Piknik – Kulturális fesztivál a Pozsonyi úton

Budapest, 2013. augusztus 25., vasárnap (MTI) – A színházaké lesz a főszerep az augusztus 31-én, szombaton ötödik alkalommal megrendezett Pozsonyi Pikniken, a XIII. kerületi Pozsonyi úton és környékén, ahol két nagyszínpad, gyerek- és gasztroutca is várja a látogatókat.

hiba beküldése

Újlipótváros polgárai és kisüzletei az idén is megrendezik a Pozsonyi Pikniket, Budapest talán legnagyobb civil kulturális összejövetelét. A rendező a környék lakóit, barátait és üzleteit tömörítő Pozsonyi Piknik Egyesület.

Rédei Éva szervező, a Pozsonyi úti Láng Téka Könyvesbolt vezetője az MTI-nek elmondta: kinőtték az eddigi helyszínt, ezért idén a Jászai Mari tértől egészen a Szent István parkig, csaknem a kétszeresére bővített területen várják a látogatókat. A Pozsonyi úti rendezvény mindkét végén állítanak színpadot, amelyeken párhuzamosan zajlanak a programok.

A tavaly több ezer látogatót vonzó eseményen az idén is gazdag programmal, közel 200 standdal, több mint 100 fellépővel – színészekkel, opera- és musicalénekesekkel, humoristákkal, írókkal – várják a közönséget délelőtt tíz és este tíz óra között.

Mint a szervező elmondta, az idei Piknik elsősorban a színházakról szól. A két nagyszínpad mellett egy gyerekszínpadon szórakoztatják majd a közönséget a fővárosi társulatok. A Vígszínház mellett a Budapesti Operettszínház, az Orlai Produkció, a Madách, a Radnóti, a József Attila, a Karinthy, az Örkény és a Katona József Színház, valamint a Játékszín is vendégszerepel, de alternatív társulatok, köztük táncszínházak és kisebb szalonok is fellépnek.

A Vígszínház például A zöld kilencesből ad elő részleteket, és Kern András estjéből is láthat összeállítást a közönség. Színházutcává alakul a Radnóti Miklós utca, gyerekutca lesz a Gergely Győző utcából, míg a Katona József utca gasztronómiai kínálatával várja a látogatókat.

A programok között hajós városnézés, filmbemutató, dedikálás és szimultán sakk is megtalálható, civil szervezetek bemutatkozása, televíziós és rádiós személyiségek, szerkesztőségek megjelenése várható.

A szervező elmondta: a rendezvény kiemelt programja lesz délután a XIII. kerület 75. születésnapjának megünneplése, Bródy János fellépésével. Az eseményre a kerület vezetése és díszpolgárai is meghívást kaptak. A szlovák nagykövet, Pozsony alpolgármestere és a Szlovák Intézet igazgatója is köszönti a kerületet, mivel a Pozsonyi Pikniken ebben az évben is Pozsony városa a vendég zenéjével és ízeivel.

Rédei Éva szólt arról is, hogy szeretnék megőrizni az esemény piknikjellegét, így az idén is zsíros kenyérrel várják a látogatókat és megszervezik a korábbi években megszokott Piknik-programokat: a gyerekutcát, a pozsonyikifli-sütő versenyt, a jótékonysági bazárt, a városrész legjobb éttermének pedig ez alkalommal is odaítélik a Piknik Csillagot.

Elmondta: operaénekesek a Pozsonyi út erkélyeiről fogják előadni az operairodalom kedvenceit – Hábetler András rendezésében -, és az idén is részt vesz a Liszt Ferenc Kamarazenekar a rendezvényen, táncosok fellépésével. A Pozsonyik Piknik hagyományosan közös rock and roll-lal zárul este tíz órakor.

A szervező kiemelte: a közönség számára ingyenes a részvétel a rendezvényen, ez ugyan finanszírozási problémát okoz, ám nem változtatnak ezen, mert szeretnék, ha ilyenkor minden érdeklődő hozzájuthatna a színvonalas kulturális programokhoz.

Elmondta: bevételük főként az eseményen résztvevő kereskedőktől származik, valamint az évközben megtartott programjaikból, emellett – mintegy 30 százalékban – a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán elnyert és a kerülettől kapott támogatás járul hozzá a költségvetéshez.

A Pozsonyi Piknik idején – augusztus 30-án éjféltől augusztus 31-én éjfélig – a Pozsonyi utat és a Hollán Ernő utcát érintő trolibuszok nem közlekednek, az autósokat arra kérik a szervezők, hogy a területen ebben az időben ne parkoljanak. A rendezvény részletes programja megtalálható a Pozsonyi Piknik honlapján és Facebook-oldalán.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Orbán: Európa kiváló szakemberek képzésével dolgozhatja le a versenyhátrányát
Budapest - Európa kiváló szakemberek képzésével dolgozhatja le versenyhátrányát - jelentette ki Orbán Viktor [...] tovább »
Varga: az eddigi legalacsonyabb kamat mellett bocsátott ki eurókötvényt Magyarország
Budapest - Egymilliárd euró összegben, 1,25 százalékos kamaton bocsátott ki hétéves futamidejű államkötvényt [...] tovább »
Szakmai javaslatokat nyújtott át a TÖOSZ a kormánynak a Magyar falu programról
Budapest - A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) Modern falvak munkacsoportja által a Magyar [...] tovább »
Magyarok Kijevben címmel ismeretterjesztő könyv jelent meg
Kijev - Megjelent Magyar Árpád István Magyarok Kijevben - Fejezetek a magyar-ukrán kapcsolatok történetéből a [...] tovább »
Szupravezetőt fejleszt a Roszatom a CERN kutatóintézet számára
Budapest - Az európai részecskefizikai kutatóintézet, a CERN tervezett új részecskegyorsító projektje számára [...] tovább »
Halálos közlekedési baleset történt Somogyban
Kaposvár - Meghalt egy férfi, amikor teherautó személygépkocsival ütközött a 61-es úton Taszár és Baté [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB II – A Békéscsaba legyőzte a Győrt
Budapest/Békéscsaba - A hazai pályán játszó Békéscsaba együttese 1-0-ra legyőzte az ETO FC Győr csapatát a [...] tovább »
Jégkorong Visegrád Kupa – Simán kikapott otthon az Újpest
Budapest - A saját közönsége előtt játszó Újpest ötgólos vereséget szenvedett az Érsekújvár [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Kikapott a címvédőtől a MAC
Budapest/Besztercebánya - A MAC Újbuda 2-0-ra kikapott a saját közönsége előtt játszó, címvédő Banská [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Nyolc góllal nyert a Veszprém
Budapest/Veszprém - A Veszprém hazai pályán nyolc góllal legyőzte a Balatonfüred együttesét a férfi kézilabda [...] tovább »
Sakkolimpia – A férfiak nem bírtak Albániával, a nők nyertek
Budapest/Batumi - A magyar férfi csapat 2-2-es döntetlent ért el Albánia ellen, míg a nők 2,5-1,5-re verték a [...] tovább »
Senki sem távozott üres kézzel Nyírbátorból
Nyírbátor - Arany-, ezüst- és bronz­érmet is nyertek a megyénkbeli tehetségek. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása