Frissítve:

Pozsonyban gyárthatják a Lamborghini Urust

Pozsonyban gyárthatják a Lamborghini Ursust Pozsonyban gyárthatják a Lamborghini Ursust - © Fotó: hn.hnonline.sk
Pozsony, 2014. április 28., hétfő (MTI) – A Volkswagen pozsonyi üzemében gyárthatják a Lamborghini Urust, az olasz luxusmárka új városi terepjáróját (SUV) – számolt be a VW konszernből származó, hivatalosan meg nem erősített forrásokra hivatkozva a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági-közéleti napilap hétfőn.

hiba beküldése

A HN információit a szlovák VW sajtóosztálya nem kívánta kommentálni, ugyanakkor a pozsonyi lap úgy tudja, hogy a VW már figyelmeztette szlovákiai beszállítóit az autó gyártásának lehetőségére.

A HN cikkírója logikus” döntésnek tartaná, ha a jármű gyártása Pozsonyba kerülne, mivel a német autóipari óriás helyi üzemének komoly tapasztalatai vannak a konszern márkanevei alatt készülő SUV-ok gyártásában. A VW pozsonyi üzemében készülnek a Volkswagen Touareg, a Porsche Cayenne és az Audi Q7 alvázai és az új Lamborghini is erre épül majd. Az Urus a Lamborghini második terepjárója lesz, az autóval elsődlegesen a kínai piacot akarják megcélozni.

Amennyiben az autó pozsonyi gyártását megerősítik, akkor egy hónapon belül már a második gyártásbővítésről szóló – a VW pozsonyi gyárát érintő – döntést jelenthetik be. Márciusban Matthias Müllerre, a Porsche főnökére hivatkozva számolt be a HN arról, hogy 2016-tól a Porsche Cayenne lesz a német luxusmárka első modellje, amely teljes egészében Németország határain kívül, Szlovákiában készül majd.

Ugyanakkor a szintén a német konszernhez tartozó Bentley SUV-jának esetleges pozsonyi gyártásáról szóló spekulációk nem bizonyultak valósnak, annak gyártását ugyanis végül mégis Angliában hagyta a német autógyár, lapinformációk szerint a brit kormány lobbizásának köszönhetően.

– MTI, Starovic Tibor – 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Orbán: ez egy olyan este, ami okot ad a magyaroknak a büszkeségre
Budapest - Ez egy olyan este, ami okot ad nekünk, magyaroknak a büszkeségre - jelentette ki Orbán Viktor [...] tovább »
Novák: a V4-ek közösen lépnek fel az ausztriai családtámogatások csökkentése ellen
Budapest - A visegrádi négyek és több ország közösen lép fel az Ausztriában külföldi munkavállalóknak [...] tovább »
Brexit – Theresa May: “én viszem végig a Brexit-folyamatot”
London - Theresa May brit miniszterelnök egyenes utalást tett csütörtökön arra, hogy a brit EU-tagság [...] tovább »
Legjobbak között az Unió Coop Zrt.
Budapest - Borsodi elismerés az Európai Kereskedelem Napján. tovább »
Diaszpóra tanács: a résztvevők határozottan tiltakoznak a kárpátaljai magyarság megfélemlítése ellen
Budapest - A Magyar Diaszpóra Tanácsa tagjai határozottan tiltakoznak a kárpátaljai magyarság megfélemlítése [...] tovább »
Orbán Balázs: a magyar bevándorláspolitika miatt vizsgálódik a Velencei Bizottság
Budapest - Azért vizsgálja a Velencei Bizottság a bevándorlási különadóról szóló törvényt, mert [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jogerőre emelkedett Mozgi Milán négyéves eltiltása
Budapest - Csütörtökön jogerőre emelkedett a kajakozó Mozgi Milán négyéves doppingeltiltása. tovább »
Férfi röplabda Challenge Kupa – Aranyjátszmában búcsúzott a Kaposvár
Kaposvár - A Kaposvár férfi röplabdacsapata a hazai pályán aratott 3-1-es győzelmével az aranyjátszmát [...] tovább »
A labdarúgó megyei III. osztály 12. fordulójának eredményei
Miskolc – A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság 12. fordulójának [...] tovább »
Oroszország rendezi a 2022-es férfi röplabda-világbajnokságot
Cancún - A Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) mexikói kongresszusán úgy döntött, Oroszország rendezheti a [...] tovább »
Magyar-észt – Dzsudzsák nem került a kezdőbe
Budapest - A karszalagot így az őszi találkozókhoz hasonlóan Szalai Ádám viseli majd. tovább »
Olimpiai bajnok vízilabdázók díszkövet kaptak az Egri Csillagok Sétányán
Eger - Négy egri kötődésű vízilabdázó, Biros Péter, Szécsi Zoltán, Madaras Norbert és a 2004-ben elhunyt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása