Frissítve:

Potápi: 2010 óta folyamatosan erősödik az ország

Bonyhád – 2010 óta pénzügyileg és gazdaságilag folyamatosan erősödik az ország – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Bonyhádon a Digitális szakadék csökkentése elnevezésű projekt Tolna megyei első vállalati helyszínén.

hiba beküldése

Potápi Árpád János, aki a térség országgyűlési képviselője is, a Schäfer-Oesterle Kft.-nél tartott sajtótájékoztatón kiemelte, Magyarország ma a hetedik legnépszerűbb beruházási célpont a világban, a munkanélküliség a 2010-es 12 százalékról 3,6 százalékra csökkent, és hatodik éve folyamatosan nőnek a bérek.

Kitért arra, hogy Európában egyedülálló a magyar családtámogatási rendszer. A politika középpontjába a magyar családokat, a munkahelyteremtést, a magyar gazdaság fejlesztését állította a kormány – jelentette ki, és emlékeztetett arra, hogy a 2020-ban záruló európai uniós pénzügyi ciklusban a kormány azt a célt tűzte ki, hogy a támogatások 60 százalékát közvetlenül gazdaságfejlesztésre fordítsák. A Digitális szakadék csökkentése elnevezésű pályázat is hozzájárul a gazdaság további fejlődéséhez – hangsúlyozta.

Az államtitkár szólt arról, hogy Tolna megye leggyorsabban fejlődő térsége Bonyhád és környéke, és a következő egy-másfél évben több új üzemcsarnok épül a bonyhádi ipari parkban. Az itt fejlesztést megvalósító cégek közül kiemelkedik a Schäfer-Oesterle Kft., amely bőrbevonatú autóalkatrészek gyártásával a százéves bonyhádi bőripar hagyományait folytatja.

Ábrahám Norbert, a projektet lebonyolító Szekszárdi Szakképzési Centrum főigazgatója arról számolt be, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program támogatásával zajló programban 2017-től 768 ember vett részt, a képzésekre eddig mintegy 27 millió forintot fordítottak. Az intézmény a projekt keretében laptopokat, wifi routert, projektort vásárolt, az eszközök segítségével kis-, közép-, vagy nagyvállalatoknál is szervezhet képzéseket. A Schäfer-Oesterle Kft.-nél most zajló oktatáson a cég csoportvezetői szerezhetik meg a munkájukhoz szükséges alapvető számítógépes ismereteket.

Frei István, a kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a csoportvezetői tevékenységben egyre fontosabbá válik az informatikai képzettség, mivel az adatokat digitális módon kell rögzíteni. A mintegy 400 embert foglalkoztató, 2017-ben hatmilliárd forint nettó árbevételt elért cég 2018-ban új üzemcsarnokot épített. Az ügyvezető közölte: a társaság tulajdonosa további jelentős fejlesztéseket tervez a bonyhádi ipari parkban.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szijjártó: Norvégia fontos partner a védelempolitikában és az energetikában
Budapest - Norvégia nagyon fontos partnere Magyarországnak a védelempolitikai és az energetikai együttműködésben [...] tovább »
Fidesz: az ellenzék a magyar gazdákat és a nemzeti érdekeket támadja
Budapest - A Fidesz szerint az ellenzék folytatja a magyar gazdák elleni hadjáratot. tovább »
A balatoni kerékpáros turizmust 1,2 milliárd forintból fejlesztik
Balatonfüred - A balatoni kerékpáros szolgáltatások fejlesztésére nyert 1,2 milliárd forintos projekt [...] tovább »
Palkovics: a fenntarthatóság és a környezetvédelem a járműipar legnagyobb kihívása
Budapest - A közlekedési rendszerek fenntarthatósága és a környezet védelme, vagyis a káros anyagok [...] tovább »
Nagy István: a vidék jövője a fiatal gazdák kezében van
Budapest - A vidék jövője a fiatal gazdák kezében van, a megújuló agrárium egyik zálogát adják - mondta Nagy [...] tovább »
Az Európai Bizottság 25 ezer euróra emeli a mezőgazdasági termelőknek nyújtható nemzeti támogatás maximumát
Brüsszel - A jelenlegi 15 ezerről 25 ezer euróra emeli a mezőgazdasági termelőknek nyújtható nemzeti támogatás [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Mezőkövesd Zsóry FC: Győzelemmel nagyot dobnának
Mezőkövesd - Szombaton hazai környezetben küzd a bajnoki pontokért a mezőkövesdiek labdarúgócsapata. tovább »
Magyar Ring Gála – Szellő Imre és Kis Máté is kiütéssel győzött a budakalászi bokszgálán
Budakalász - Szellő Imre és Kis Máté is kiütéssel győzött a Budakalászon rendezett péntek esti telt házas [...] tovább »
Férfi kosárlabda vb-selejtező – Vereség Olaszországban, nem juthat ki a válogatott
Budapest, Varese - A magyar férfi kosárlabda-válogatott kikapott Olaszországban a világbajnoki selejtezősorozat [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Stollár Fanny döntős párosban
Budapest - A címvédő Stollár Fanny - Heather Watsonnal az oldalán - döntőbe jutott a 250 ezer dollár (70 millió [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Szétlövéses vereséggel fejezte be az idényt a Vasas
Budapest - A sereghajtó Vasas hazai jégen szétlövéssel kikapott a Gyergyói HK-tól, ezzel fejezte be szereplését [...] tovább »
Újpest vs. DVTK – Az egyiknek nyolc, a másiknak kilenc
Miskolc - A meccs kérdése: megszakad-e valamelyik veretlenségi sorozat. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása