Frissítve:

Ponta hazugságnak nevezte, hogy a külföldi hírszerzés ügynöke lett volna

Bukarest, 2014. október 14., kedd (MTI) – Victor Ponta román miniszterelnök hazugságnak nevezte kedden Traian Basescu államfő előző esti állítását, amely szerint ő 1997 és 2001 között a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) ügynöke volt.

hiba beküldése

Basescu a novemberi választásokra hivatkozva fedte fel az államfői tisztségre pályázó Ponta állítólagos ügynökmúltját.

Azt állította: a választóknak meg kell adni a lehetőséget, hogy ennek ismeretében döntsenek arról, akarnak-e olyan államfőt, akit az egyik titkosszolgálat is “a kezében tart”.

Az elnök szerint Teodor Melescanu, a SIE volt igazgatója segített Pontának eltitkolni múltját. Basescu azt állította:

Melescanu kezdeményezésére Ponta a Legfelső Védelmi Tanács megkerülésével 2013-ban kiadott egy olyan kormányhatározatot, amelynek értelmében a titkosszolgálatok volt ügynökeik kilétét sem fedhetik fel, ezek listája – az aktív ügynökökéhez hasonlóan – államtitoknak minősül. Az elnök szerint Ponta megsértette az 1997-ben hatályos alkotmány összeférhetetlenségi előírásait, amikor ügyészként titkosszolgálati megbízatást vállalt.

Ponta “merő hazugságnak” minősítette Basescu állításait, és azt mondta: amióta 1995-ben elvégezte a jogi egyetemet, “betartotta a törvényeket, a hazáját szolgálta”, és ezt fogja a jövőben is tenni.

“Imádkozni fogok Traian Basescuért is, mert nagyon feldúlt, zaklatott, és Romániának nem kellene egy ember zaklatottságától függnie. Úgy vélem, ha törvényt sért valaki, akkor az illetőt az állami intézményeknek kell felelősségre vonniuk” – jelentette ki Victor Ponta, aki kedden egy moldvai egyházi ünnepen nyilatkozott a sajtónak.

Hozzátette: Basescu elfogadhatatlan módon arra próbálja használni tisztségét, hogy – az ő védnökségével alakult – Népi Mozgalom Párt (PMP) államfőjelöltje, Elena Udrea választási kampányát segítse.

Traian Basescu hétfőn éles támadást intézett a novemberi elnökválasztáson induló két legesélyesebb jelölt – Victor Ponta és Klaus Johannis, a Keresztény-liberális Szövetség jelöltje – ellen, és kijelentette, hogy Elena Udrea államfővé választását támogatja.

A felmérések szerint az államfői tisztség sorsa a két legesélyesebb jelölt, Ponta és Johannis között dőlhet el az elnökválasztás második fordulójában.

-MTI-



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Kitört a vulkán Stromboli szigetén, a turistákat evakuálják
Egy ember meghalt, egy másik megsérült az olaszországi Stromboli vulkán kitörésében - közölték az olasz [...] tovább »
Egyre több német városban hirdetnek klímavédelmi szükséghelyzetet
Egyre több német városban hirdetnek környezeti és éghajlatváltozási szükséghelyzetet, aminek révén a [...] tovább »
Elhunyt Franco Zeffirelli
Február 12-én volt 96 éves a szombaton elhunyt Franco Zeffirelli olasz rendező, aki a film, a színház és az opera [...] tovább »
Notre-Dame: A leomlott huszártorony eredeti formában történő helyreállítását javasolja a főépítész
Az áprilisi tűzvészben megrongálódott párizsi Notre-Dame felújításáért felelős építész, Philippe [...] tovább »
Fejbe lőttek Németországban egy magas beosztású tartományi államigazgatási tisztségviselőt
Közvetlen közelről leadott fejlövés végzett egy magas beosztású tartományi államigazgatási [...] tovább »
Jura időszakban élt ősmadár fosszíliájára bukkantak Németországban
A jura időszakban élt ősmadár fosszíliájára bukkantak paleontológusok Németországban. Ez a második eddig [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása